1,2%-kal nőtt a vendégéjszakák száma
A márciusi megtorpanás után újra kissé élénkült a szálláshelyek forgalma, így a magánszálláshelyeket is figyelembe véve 1,2%-kal emelkedett a vendégéjszakák száma áprilisban. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 6%-kal csökkent, azonban a külföldiek vendégéjszakáinak száma 9,2%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek visszatérését és a nemzetközi idegenforgalom folytatódó helyreállását mutatja.
Részletek
A szálláshelyek árbevétele így áprilisban 34%-kal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, tükrözve az árak emelkedését is, míg az emelkedő vendégszámon az egy évvel korábbihoz képest 6%-kal kevesebb működő egység osztozott, ami azt mutatja, hogy alaptalanok voltak a tömeges bezárásokkal kapcsolatos félelmek.
A kedvező forgalmi adatok és alacsonyabb energiaköltségek hatására újranyitásokra is sor kerülhet, amit tükröz, hogy mérséklődött a működő egységek számának visszaesése. Az első négy hónapban 1,4%-kal nőtt a vendégéjszakák száma, ezen belül a belföldieké 8,4%-kal csökkent, a külföldieké 13%-kal nőtt.
A nemzetközi turizmus fokozatos javulását tükrözik a Liszt Ferenc repülőtér forgalmi adatai is, amelyek meredek felpattanást mutatnak a járvány elleni korlátozások feloldását követően. Áprilisban a légi utasforgalom 20,4%-kal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, azonban még mintegy 10,2%-kal marad el a négy évvel ezelőtti, járvány előtti 2019 márciusi szinthez képest.
Kilátások
A tavalyelőtti májusi fokozatos nyitást követően érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma. A korlátozások feloldása miatt kedvező kilátásokkal indult a tavalyi év, egyre több tengerentúli járat is visszatért. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítette és élénkíti továbbra is, világszerte megfigyelhető az utazási kedv élénkülésének folytatódása. A szigorú kínai járványellenes korlátozások feloldása újabb lendületet adhat a nemzetközi turizmusnak, mivel a távol-keleti vendégek eddig kimaradtak a nemzetközi turizmus helyreállásából, és feltehetően erős kielégítetlen igény halmozodóhatott fel az elhalasztott utazások miatt, amit egyes beszámolók megerősítenek.
Az idei évben Veszprém Európa Kulturális Fővárosa címe, valamint a nyáron megrendezendő atlétikai világbajnokság is hozzájárulhat a turizmus további lendületéhez. A belföldi vendégforgalmat az ünnepekhez kapcsolódó hosszú hétvégék is élénkíthetik, így a következő hónapokban ismét növekedést mutathatnak a szálláshely szolgáltatással kapcsolatos adatok, a belföldi turizmust azonban egyrészt fékezik az átmenetileg romló reáljövedelmek, másrészt a hazai háztartások külföldi utazási kedvének jelentős növekedése is.
Kockázatot jelent, hogy számos európai országban az infláció érdemben meghaladja a bérnövekedést, így a megélhetési költségek növekedése fékezheti a kilábalóban levő nemzetközi turizmust, a belföldi turizmus dinamikáját pedig a hazai reálbérek csökkenése fékezheti. A szálláshely-szolgáltatók számára messze a legnagyobb kockázatot az energiaköltségek elszállása jelentette, így a nem kellően hatékony energiaintenzitású szálláshelyek komoly versenyhátrányba kerülhettek, átmeneti, vagy végleges bezárásra is kerülhettek. A fűtési szezont követően azonban számos szálláshely újra kinyithat, amit a meredeken csökkenő energiaárak is támogathatnak. A közeljövőben kulcskérdés lesz az energiahatékonyság növelése, a megújuló energia felhasználása, az energiatakarékos üzemeltetés, a szigetelés javítása és számos más intézkedés, aminek hatására az energiaköltségek markánsan csökkenthetők.
A szövegben szereplő képek forrása: KSH, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közlés
MBH Bank: 1,1 százalékos növekedés várható az idei évben
A vámháború fennálló kockázatai jelentősen korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat, ugyanakkor az európai gazdasági élénkítés pozitív hatásai inkább csak jövőre éreztetik hatásaikat, ezért az MBH Elemzési Centrum szakértői az idei évre 1,1 százalékra mérsékelték növekedési előrejelzésüket. Az év második felében…
Továbbra is gyenge számokat produkál az ipar – ágazati kitekintő
Márciusban szezonálisan és munkanaphatástól megtisztítva az ipari termelés 0,1%-kal haladta meg a februári szintet, és 5,4%-kal múlta alul a tavaly márciusit. Az első negyedévben az ipari termelés 4,4%-kal csökkent, így nem meglepő módon negatívan járult hozzá a Q1-es (még előzetes)…
Kína: egykori növekedési sztori, most a stabilitás a kérdés
A kínai gazdaság kilátásai megosztják a befektetőket, de az elterjedtebb álláspont nyugati szemmel inkább a pesszimizmus: a távol-keleti ország már biztosan túl van legdinamikusabb növekedési szakaszán, és az országot érintő strukturális problémák súlyosak.