21,1%-ra ugrott az infláció
A várakozásokat meghaladó mértékben, 21,1%-ra ugrott az infláció októberben, elsősorban az élelmiszerárak emelkedésének további gyorsulása miatt, az áremelkedés ugyanakkor továbbra is rendkívül széleskörű. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció is igen meredeken, 22,3%-ra ugrott.
A vártnál jóval magasabb infláció, a forint érdemi gyengülése, a népegészségügyi termékadó és a dohánytermékek, alkoholos italok jövedéki adóemelése, számos, elsősorban élelmiszer termékpályán a nyersanyag és energiaöltségek meredek elszállása miatt továbbra is folytatódó átárazások, valamint a háztartási energiaárak befagyasztásának részleges feloldása miatt az idei átlagos infláció meghaladhatja az eddigi 14%-os, valamint a jövő évi 13,6%-os várakozásunkat.
Az orosz-ukrán háború, valamint az Oroszország elleni szankciók, és részben ennek következtében csökkenő orosz gázszállítások érdemben felülírják az inflációs – és gazdasági – kilátásokat, amelyeknek a hatásai továbbra sem becsülhetők meg teljeskörűen. A háború kitörése óta a gáz-, áram-, és olajárak elszálltak, amelyek már azelőtt is komoly nehézséget okozott a gazdasági élet szereplőinek. Noha az utóbbi hónapokban már mérséklődtek az energiaárak, a gazdasági szereplők jelentős része még az elmúlt hónapokban kialakult, szélsőségesen magas árakkal szembesül a lejáró szerződéseiket követően. A mikro- és kisvállalatok kizárása az egyetemes szolgáltatásokból és a hatósági üzemanyagárak igénybevételéből, valamint a kata szigorítása szintén hozzájárulhatott a további áremelkedésekhez. Igen komoly hatásai látszanak a búzaárak és más alapvető terményárak (kukorica, napraforgó) a háború kitörését követő elszállásának, noha a nemzetközi árjegyzések az elmúlt időszakban érdemben süllyedtek, amit a FAO élelmiszer árindexének visszaesése is tükröz, ezt azonban a forint dollárral szemben meredek gyengülése, valamint a hazai rendkívüli aszály ellensúlyozza. A háború kitörését követő első sokkhatás óta az utóbbi hónapokban lefelé korrigáltak az olaj-, nyersanyag-, és terményárak, ami némileg tompíthatja a várható sokkhatást.


A többszörösére ugró gázárak és áramárak számos ágazatban, és szinte minden ipari folyamatban megjelennek, így a pékáruktól, a vendéglátástól az élelmiszertermeléshez szükséges műtrágyáig, a vegyiparig, fémfeldolgozásig, építőanyag gyártásig jelentős mértékű drágulást okoz.
A következő hónapokban az átárazások várható folytatódása miatt kismértékben tovább emelkedik az infláció, ami az árkorlátozó intézkedések nélkül elérhetné a 24-25%-ot, bár az egyes élelmiszerek esetében bevezetett árkorlátozások jórészt áthárításra kerültek más termékekre. Az év végéig 23% közelébe emelkedhet az infláció, azonban a jövő év elejétől bázishatások miatt már az infláció mérséklődésére számítunk.


A tartós fogyasztási cikkek árait jelentősen növeli a forint érdemi gyengülése, a nyersanyagárak elszállása, az alkatrészhiány, a szállítási költségek elszállása is, az új autók árának emelkedését azonban a lényegesen magasabb műszaki tartalom is befolyásolja. A faárak elszállása érezteti hatását a bútorárakban is. A széleskörű áremelkedést tükrözi, hogy időjárási tényezők, a klímaváltozás, a zöldátállás, valamint egyes geopolitikai feszültségek miatt még a gyapot és a cellulóz ára is elszállt, ami a ruházati és papírtermékek árát növeli. A lakbérek és más piaci szolgáltatások árnövekedése is gyorsul. Az üdülési szolgáltatások árait jelentősen mérsékelték a járvány második hulláma miatt meghozott újabb utazási korlátozások és az idegenforgalom ismételt zuhanása, míg a korlátozások feloldása után érdemben növekedtek, a közeljövőben pedig az energiaköltségek elszállása, az élelmiszerek drágulása, valamint a munkaerőhiány miatt erősödő bérverseny miatt várható további áremelkedés. Az élősertés felvásárlási árak az elmúlt hónapokban meredeken, egyes beszámolók szerint 50-70%-kal ugrottak meg, ami már megjelent és a következő hónapokban is folytatódhat a feldolgozott húsok áraiban. A búzaárak tavaszi emelkedése és az energiaárak elszállása miatt a következő hónapokban folytatódhat a liszt nagykereskedelmi és a pékáruk árainak emelkedése, azonban a búzaárak közelmúltbeli visszaesése miatt tetőzhetnek az árak a termékpályákon. A takarmányárak és energiaköltségek emelkedése miatt az áremelkedés a tej- és tejtermékek, valamint a tojás esetében is folytatódhat. A jövedéki adóemelés a dohánytermékek és szeszesitalok, a chipsadó (neta) emelése számos feldolgozott élelmiszer árát emelte. Az egyes szektorokban bevezetett extraprofit adó szintén egyre több szolgálattás árában jelenik meg, míg a kiskereskedelmi vállalkozások az egyes termékeket érintő árkorlátozások miatti veszteségeik áthárítására kényszerülnek.



Egy év alatt az élelmiszerek árai 40%-kal nőttek, ami érdemi gyorsulás a tavaly év eleji 3% körüli növekedéshez képest. Ezen belül a sertéshús árak októberben 25,8%-kal nőttek. A baromfihús árak 45,3%-kal, a (fogyasztói kosárban) kisebb súlyú marhahús árak 46,5%-kal emelkedtek. A párizsi, kolbász árak 32,3%-kal nőttek, a szalámi, sonka árak pedig 30,5%-kal emelkedtek. Az árkorlátozások által érintett tejárak átlagosan 47,3%-kal emelkedtek, mivel a korlátozások által nem érintett tejárak meredeken emelkedtek (míg az érintett 2,8%-os UHT tej ára alig változott, jelentősen emelkedett az 1,5%-os és 2,8%-os ESL tej ára). Az étolaj ára 4,4%-kal, a liszté 16%-kal (ezen belül a búzafinomliszt ára alig változott, de ellenben a rétesliszt emelkedett), a cukoré 11,8%-kal emelkedett, az azóta bekövetkezett meredek drágulás miatt jóval magasabb lennének az árak. A sajtok ára 74,7%-kal, az egyéb tejtermékek 75,4%-kal, a vaj, vajkrémek árai 71,6%-kal emelkedtek. A tojás ára 87,9%-kal, a margariné 58%-kal, a sertészsíré 73,9% emelkedett. Októberben a kenyér 81,4%-kal, a péksütemények 54,7%-kal, a száraztészta 58,6%-kal, az édesipari lisztesáruk 53,4%-kal drágultak, míga gyümölcsök árai 24,6%-kal emelkedtek. A munkahelyi étkezésé 28,2%-kal, az éttermi étkezésé 27,1%-kal drágult. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 12,8%-kal, ezen belül a dohányáruké 9,6%-kal, a szeszes italoké 17,7%-kal emelkedett. A ruházkodási termékek árai 7,6%-kal nőttek. A tartós fogyasztási cikkek árai 14,9%-kal emelkedtek, részben az új személygépkocsi árak 22,5%-os emelkedése – amit a jóval magasabb műszaki tartalom és a károsanyagkibocsátás költségeinek áthárítása is magyaráz –, ugyanakkor több termékkategóriában is gyorsult az áremelkedés mértéke, amit a faárak miatt dráguló bútorok (a szobabútorok 19,1%-kal, a konyhabútorok 19,7%-kal drágultak), vagy a réz- és acélárak miatt dráguló tartós háztartási cikkek is fokoznak. Az autópiaci anomáliák miatt jelentősen, 15%-kal drágultak a használtautó árak is. A háztartási energiaárak 64,4%-kal nőttek, a vezetékes gáz 121%-os, az áram 28,6%-os, a palackos gáz 51,1%-os, a tűzifa 57,7%-os drágulása miatt, míg a távfűtés ára változatlan maradt. Az egyéb cikkek árai 11,1%-kal nőttek, ezen belül az üzemanyagárak az egy évvel ezelőtti magasabb bázis miatt 1,4%-kal csökkentek az üzemanyagárak plafonja miatt (míg a benzin piaci ára ennél 45%-kal, a gázolajé 64%-kal magasabb), de a kategórián belül a legtöbb termék áremelkedése gyorsult, leginkább a lakásjavító-, karbantartó cikkeké 29,4%-ra, valamint az állateledeleké 46,9%-ra. Érdemben, 26-29%-kal drágultak a háztartási vegyipari termékek, így a mosó és tisztítószerek, a testápolási cikkek is. Enyhén, 8,3%-ra gyorsult a szolgáltatások árainak emelkedése, ezen belül a nyári szezont követően 11,8%-ra lassult az üdülési szolgáltatások árnövekedési üteme. Az albérleti piac magára találása miatt 13,1%-ra gyorsult a lakbérek árainak növekedése. A lakásjavítás, karbantartás drágulása ugyanakkor továbbra is gyors, 23,8% volt, a háztartási szolgáltatásoké 21,1%, a járműjavításé, a sport és múzeumi belépőké pedig 19,4% volt.


Forrás: KSH, Takarékbank-MKB előrejelzés, Takarébank gyűjtés, MEKH, Bloomberg, Reuters, HUPX, CEEGEX, holtankoljak.hu
MBH Bank: 1,1 százalékos növekedés várható az idei évben
A vámháború fennálló kockázatai jelentősen korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat, ugyanakkor az európai gazdasági élénkítés pozitív hatásai inkább csak jövőre éreztetik hatásaikat, ezért az MBH Elemzési Centrum szakértői az idei évre 1,1 százalékra mérsékelték növekedési előrejelzésüket. Az év második felében…
Továbbra is gyenge számokat produkál az ipar – ágazati kitekintő
Márciusban szezonálisan és munkanaphatástól megtisztítva az ipari termelés 0,1%-kal haladta meg a februári szintet, és 5,4%-kal múlta alul a tavaly márciusit. Az első negyedévben az ipari termelés 4,4%-kal csökkent, így nem meglepő módon negatívan járult hozzá a Q1-es (még előzetes)…
Kína: egykori növekedési sztori, most a stabilitás a kérdés
A kínai gazdaság kilátásai megosztják a befektetőket, de az elterjedtebb álláspont nyugati szemmel inkább a pesszimizmus: a távol-keleti ország már biztosan túl van legdinamikusabb növekedési szakaszán, és az országot érintő strukturális problémák súlyosak.