A várakozásoktól elmaradva, 6,9%-kal csökkent az ipari termelés májusban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés 4,6%-kal esett vissza, ami viszont felülmúlta a várakozásokat. Az első öt hónapban 4,8%-kal csökkent az ipari termelés.

Részletek

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 1,6%- kal nőtt, így egyelőre csak részben következett be a tavalyi év végi – idei év eleji visszaesést követően várt felpattanás, ami arra utal, hogy a magas energiaárak miatt egyes ágazatok termelése továbbra is visszafogott lehetett. 2015. évi átlaghoz viszonyítva 19,1%-kal bővült az ipari termelés, míg 45,6%-kal haladja meg a 2010. évi átlagos termelési szintet.

Az ipari termelés tavalyi negyedik negyedév elejétől tapasztalt megtorpanását döntően az energiaárak robbanásának következtében elsősorban az energiaigényes ágazatokban bekövetkező termelés visszafogása, vagy leállása okozta. Egyes ágazatokban, különösen az élelmiszeriparban pedig a gyengülő belső és külső kereslet eredményez visszafogottabb termelést. Az ipari termelést az alacsonyabb energiafelhasználás hatására (részben az enyhe téli időjárásnak, részben a kényszerű energiamegtakarításnak köszönhetően) az energiatermelő ágazatok termelésének visszaesése is lefelé húzta.

A KSH közleménye szerint a legnagyobb súlyú ágazatok közül járműgyártás, valamint a villamos berendezés gyártásának területén bővült a termelés volumene, míg a többi alágazatban csökkent, így a számítógép, elektronikai, optikai termék, valamint az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása is visszaesett.

Forrás: KSH, IFO intézet, MBH Bank előrejelzés, MBH Bank gyűjtés

Kilátások

Az autógyártás területén a tavalyi második félévtől érdemi javulás következett be, a szereplők többsége a beszállítói láncok teljes helyreállásáról, a korábbi akut chip- és félvezetőhiány rendeződéséről számoltak be, ennek köszönhetően tavaly decemberben új csúcsot ért el a hazai járműgyártás kibocsátása, az elmúlt két év során az elmaradó leszállítások miatt felhalmozódó rendelésállomány pedig kedvező kilátásokat jelenthet a termelésre. Az ukrajnai háború, valamint az energiaválság jelentősenrontotta a kilátásokat a tavalyi év során, azonban az utóbbi hónapokban már jelentősen javulhatnának a kilátások, mivel energiahiánytól egyelőre nem kell tartani, így az európai gazdaságok elkerülték az akut energiaválságot, az energiaárak pedig szignifikánsan csökkentek a  tavaly nyár végi szintekhez képest. A kilátások azonban vegyesek, mivel a járműgyártás új rendelései áprilisban 14,9%-kal csökkentek, míg a rendelésállománya 3,8%-kal haladta meg az egy évvel ezelőtti szintet.

Forrás: KSH, IFO intézet, Európai Bizottság, Destatis, Bloomberg

Bíztató, hogy a hazai ipari rendelésállományok továbbra is növekedést mutatnak, 6,2%-kal meghaladva az egy évvel ezelőtti szintet, azonban beárnyékolja a kilátásokat, hogy az új rendelések 9,8%-kal estek vissza. A hazai ipar teljesítménye az elmúlt években élesen elvált a német iparétól köszönhetően az elmúlt évek számos kapacitásnöveléseinek, a rekord mennyiségű működő tőke beáramlásnak és a kormány beruházásokat kifejezetten támogató gazdaságpolitikájának, azonban a tavalyi év második felétől az energiaárak tavalyi emelkedése láthatóan nagyobb visszaesést okozott, ami versenyképességi, gyenge energiahatékonysági problémákat is tükrözhet.

A tavalyi harmadik negyedévben a chiphiány által okozott egy évvel korábbi gyenge bázis, ezzel szemben a tavaly már enyhülő chiphiány miatt jelentősen gyorsult az ipari termelés növekedése, azonban az orosz-ukrán háború továbbra is számos kockázatot jelenthet. A tavaly elszálló energiaárak több, különösen energiaintenzív ágazatot is a termelés visszafogására kényszerített a tavalyi negyedik negyedévtől, ami az idei év elején is folytatódott, azonban az energiaárak tartós csökkenésének köszönhetően több termelő újra üzembe állhat. A külső keresletet ronthatja az infláció élelmiszer-, és energiaárak vezérelte emelkedése a vásárlóerő csökkenésén keresztül, valamint a nagy jegybankok infláció elleni küzdelme miatt emelkedő kamatok. Beárnyékolja a kilátásokat, hogy az európai konjunktúramutatók az ágazatok éles szétválását mutatják.

Forrás: KSH, IFO intézet, Európai Bizottság, Destatis, Bloomberg

A szolgáltatási ágazatok hangulata ugyan romlott, de jóval meghaladja a feldolgozóipari hangulatot, ami már a Covid első hulláma idején mért szintekre esett vissza. Ezzel szemben a német ipari rendelések májusban a várakozásokat meghaladva meredeken emelkedtek, főleg az egyéb nagyértékű járművek és védelmi megrendelések megugrásának köszönhetően. Az energiaválság által okozott várhatóan átmeneti megingásokat követően az idei év közepétől újra fokozatos élénkülésre számítunk az ipari termelésben, amit a belső kereslet fokozatos helyreállása, valamint új – főleg az akkumulátorgyártáshoz és autóiparhoz, valamint élelmiszeriparhoz, vegyiparhoz, védelmi iparhoz kapcsolódó – kapacitások várható üzembe helyezése is támogathat.

A hazai gazdaság középtávon jelentősen profitálhat a CATL, az SK Innovation, a Samsung SDI, a BMW és a Mercedes kiemelkedő mértékű beruházásaival, valamint a védelmi ipari kapacitások kiépülésével, mivel a hadiipari kiadások szignifikáns növekedése várható a következő években. Idén igen stagnálásra, minimális növekedésre számítunk az ipari termelésben. 2024-től azonban a felfutó új kapacitások hatására jelentősen élénkülhet az ipari termelés, ami az idei gyenge bázis miatt meghaladhatja a 8%-ot.

Forrás: IFO intézet, Európai Bizottság, Bloomberg, GKI