A harmadik negyedéves gyorsjelentése szerint tovább emelkedett az AutoWallis árbevétele, amivel új negyedéves rekordot állított fel, az alsóbb eredménysorokon viszont jelentős visszaesést láthattunk. De mielőtt belemennénk a számokba, nézzük meg, hogy mi is történt az elmúlt negyedév során!

A két legfontosabb esemény, hogy lezárult a cseh Stratos Auto BMW üzletágának megvásárlása, valamint, hogy megnyitott a társaság első budapesti Renault és Dacia kereskedése, melyet a portugál Salvador Caetano-val közösen üzemeltetnek. Előbbi fontossága, hogy ezzel az akvizícióval Magyarország és Szlovénia után egy újabb kiskereskedelmi piacon vetette meg a lábát az AutoWallis. Az új piacon való megjelenés komoly lehetőségekkel kecsegtet, havonta átlagosan körülbelül kétszer annyi új autót regisztrálnak Csehországban, mint Magyarországon. Az új budapesti kereskedés pedig a hazai piacon elfoglalt pozíciókat erősítheti. Az új szalon illeszkedik a menedzsment azon célkitűzésébe, amely szerint az organikus növekedés és az akvizíciók mellett az üzletfejlesztés is fontos szerepet kapjon a jövőbeni növekedésben. A lépéssel további szinergialehetőségek jelenhetnek meg, erre példa, hogy az átadó napján 200 gépjárművet értékesítettek a Csoporthoz tartozó wigo carsharing részére.

Ezek tükrében érdemes tekinteni az eredményre. Az árbevétel meghaladta a 96 milliárd forintot a harmadik negyedév során, míg az idei év során eddig eltelt három negyedévben összesen 191 milliárd forint szerepel a felső eredménysoron. Az előbbi esetben ez 9%-os éves alapon vett emelkedést jelent, míg utóbbi esetében 3,4%-ost. A húzóerőt a kiskereskedelmi üzletág jelentette, itt 16%-os volt a bővülés üteme. Ennek egy része az új cseh működésnek tudható be, hiszen az még nem szerepel a bázisban, de jelentős tényező volt a BYD márka tavaly év végi bevezetése, illetve a főleg japán márkákhoz köthető év eleji importőri kampányok eredménye is látszik. A nagykereskedelmi üzletág jóval visszafogottabb, 3,2%-os bővülést produkált a negyedév során. Azonban az elmúlt kilenc hónapban összesen még mindig 5%-kal a tavalyi szint alatt van a szegmens, ami az első negyedév során tapasztalt magas bázishatás és a tengeri szállítási idők megnövekedésének számlájára írható. Az idei első kilenc hónapban minimális, 0,8%-os csökkenést lehetett tapasztalni a volumenben. Az 5%-os csökkenés többnyire tehát nem a volumen csökkenésével magyarázható, hanem azzal, hogy megváltozott az értékesítés összetétele. A Mobilitási üzletág 6,3 milliárd forintos árbevételt ért el eddig az idei évben, ami 26%-os növekedésnek felel meg, miközben a flottaméret 1,6%-kal csökkent, a bérleti napok száma pedig 3,8%-kal emelkedett.

Bár az árbevétel pozitívan alakult, a működési költségek megugrása negatív fejlemény. A személyi jellegű ráfordítások kilőttek idén, 35%-kal voltak magasabbak a január-szeptember közötti időszakban, mint egy évvel korábban, amely nagyrészt az akvizíciók hatása. A vállalatfelvásárlások következtében jelentősen bővült a munkaerőállomány, de a bérdinamika is a költségek növekedése felé hatott. A szervíz órák számával párhuzamosan emelkedtek meg az anyagjellegű ráfordítások (19,4%), míg az igénybe vett szolgáltatások értéke 30,4%-kal ugrott meg (marketingtevékenység és a Wallis Autómegosztó Zrt. akvizíciójának tranzakciós hatása). A költségek emelkedése nyomás alá helyezte az EBITDA-t. A harmadik negyedéves EBITDA 5 milliárd forintra csökkent a tavalyi év azonos időszakában mért 7,1 milliárd forintról (-29,6%), míg az első három negyedévben 14 milliárd forintot jelentett a vállalat (-19,8%).

A pénzügyi bevételek és ráfordítások összértéke 17,3%-kal csökkent (4 milliárd forintos veszteség), ami a wigo carsharing jarműveihez kapcsolódó finanszírozási volumen tranzakcionális bővülésének és a deviza keresztárfolyamok kedvezőtlen változásának számlájára írható. A július-szeptemberi időszak adózott eredménye 1,3 milliárd forint, ami 51,1%-kal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi, míg az idei első kilenc hónapban 4,7 milliárd forintot jelentettek, ami 54,1%-os visszaesést jelent.

Úgy gondoljuk, hogy a harmadik negyedéves gyenge EBITDA ellenére a szeptemberben felvázolt FCF várakozásunk tartható, így egyelőre nem szükséges módosításokat végrehajtanunk a modellünkön. A gyorsjelentést megelőzően érkezett a bejelentés, miszerint az AutoWallis történetének legnagyobb akvizíciójára készül (MILAN KRÁL HOLDING a.s). A folyamat azonban még korai szakaszban van, a zárásra legkorábban év végén lehet számítani. Azt azonban érdemes kiemelnünk, hogy a sikeres akvizíció megkövetelheti a modellünk frissítését. Addig is fenntartjuk a korábban megfogalmazott vételi ajánlatunkat 223 forintos célárfolyam mellett.

A teljes elemzés ide kattintva érhető el.

A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.

    img

    Tovább dübörög az AutoWallis

    Nem hozott nagy meglepetéseket az AutoWallis legutóbbi gyorsjelentése, ugyanakkor kismértékben felül tudta múlni az MBH Befektetési Bank várakozásait a Budapesti Értéktőzsde autós cége. Az árbevétel 26,8%-kal 107,2 milliárd forintra emelkedett a negyedik negyedév során. A tavalyi pénzügyi év során összességében…