Kicsattanó formában a hazai turizmus – ágazati kitekintő
Az év első négy hónapjában pozitív képest fest az idegenforgalom: a belföldi vendégek által a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 4,8, a külföldieké 10%-kal haladta meg az egy évvel korábbi eredményt. Az idei évben várhatóan a vendégéjszakák száma 10-15%-kal haladhatja meg a tavalyi számokat, melynek hatására az utazóforgalom idén újra elérheti a pandémia előtti szintet. Ezt támogatja a reálbérek növekedése, az infláció normalizálódása és a fogyasztói bizalom javulása.
A turizmus meghatározó folyamatai:
- Az ENSZ Világturisztikai Szervezete (UNWTO) által közölt adatok szerint 2024 január-márciusban több mint 285 millió turista utazott globálisan, mintegy 20%-kal több, mint 2023 első negyedévében. A szervezet 2024-re vonatkozó előrejelzése szerint a nemzetközi turizmus 2019-es szint fölé emelkedik. Ezt az európai előfoglalási adatok is támogatják, mivel az európai turizmus egyértelműen fellendülőben van (2024 Q1-ben a vendégéjszakák száma 6,5%-kal haladták meg a pandémia előtti 2019-es szintet).
- Magyarországon, 2024 áprilisában a turisztikai szálláshelyeken 1,2 millió vendég közel 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7%-kal kisebb volt az egy évvel korábbinál, de ez a csökkenés annak volt köszönhető, hogy az ünnepek nem áprilisra estek idén (a nagypéntektől húsvéthétfőig tartó 4 nap közül 3 nap márciusra esett, ill. tavaly a május 1-je hosszúhétvége volt).
Vendégéjszakák száma (KSH)
- Áprilisban mind a belföldi, mind a külföldivendég-éjszakák száma mérséklődött: előbbi 8,9, utóbbi 0,9%-kal.
- A vendégéjszakák 71%-át a kereskedelmi szálláshelyek adták, ahol a forgalom 5,5%-kal elmaradt az előző évitől.
- Az év első négy hónapját kumuláltan vizsgálva azonban pozitív teljesítményt mutat az ágazat:
- A turisztikai szálláshelyeken 7,7%-kal több, összesen mintegy 10 millió vendégéjszakát regisztráltak.
- A belföldi vendégek 4,8, a külföldiek 10%-kal több (4,7 millió, illetve 5,3 millió) vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken.
- Az utazások célpontjai alapján áprilisban a belföldivendég-éjszakák száma a Bük–Sárvár turisztikai térségben bővült a legnagyobb mértékben (14%-kal), illetve Tokaj és Nyíregyháza térségében csökkent a leginkább (22%-kal) az előző év azonos időszakához képest. Budapesten 8,2%-kal emelkedett, a Balatonnál 8,9%-kal visszaesett a turisztikai szálláshelyeken eltöltött belföldivendég-éjszakák száma. A külföldivendég-éjszakák száma a legerőteljesebben Debrecen és térségében bővült (26%-kal), a leginkább pedig (51%-kal) Gyula és térségében esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva. Budapesten 4,2%-kal nőtt, a Balatonnál 6,7%-kal csökkent a turisztikai szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma.
- Az erős első negyedév után áprilisban is nőtt az utasszám a Liszt Ferenc Repülőtéren: 1 392 489 utast regisztráltak múlt hónapban, ez a járvány előtti 2019-es rekordév negyedik havi adatához képest 4,1%-kal magasabb, és a 2023 áprilisi adatokat 16%-kal haladja meg. Az utasforgalom fellendülése miatt a repülőtér üzemeltetőjének előrejelzése szerint 2024 végére a teljes éves utasforgalom jelentősen meg fogja haladni a 2019-es, korábbi rekordnak számító 16,2 millió főt. Ezt támogatja, hogy a Liszt Ferenc reptér nyári menetrendjében immár 122 város 130 repülőtere lesz közvetlenül elérhető 39 légitársasággal (2022 nyarán 37 légitársaság 121 desztinációja volt elérhető).
- Az árbevétel a vendégek és vendégéjszakák visszaesése ellenére nem csökkent áprilisban: a turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel áprilisban 69,2 milliárd forint volt, mely folyó áron 3,6%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.
- A Széchenyi Pihenőkártyákkal folyó áron 5,6%-kal kevesebbet, közel 3,0 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok áprilisban a turisztikai szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva.
- Összesen 22 532 turisztikai szálláshely működött áprilisban Magyarországon, ezen belül 2 409 kereskedelmi, illetve 20 123 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket, összehasonlításképpen tavaly áprilisban összesen 20119 turisztikai szálláshely működött. A kereskedelmi szálláshelyek közül 940 szálloda és 1024 panzió volt nyitva április egy részében vagy egészében.
Rövidtávú kilátások:
- Szálláshely szolgáltatás: 2024-ben várhatóan hazánkban is folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje a nemzetközi folyamatokkal összhangban. 2024-re azt várjuk, hogy a pandémia előtti utazóforgalom visszarendeződik. Ezt támogatja a reálbérek növekedése, és infláció csökkenése, fogyasztói bizalom javulása, ill. a SZÉP-kártya-használati adatok, valamint az első negyedévben megismert turisztikai adatok is.
- Az MTÜ célja, hogy 2030-ig 20 millió vendég évi 50 millió vendégéjszakát töltsön el Magyarországon, az ágazat pedig legalább 16%-kal járuljon hozzá a GDP-hez (2022-ben 12% volt a hozzájárulás).
- Vendéglátás: A vendéglátóhelyeknél a beszerzési árak már nem kiugróak az infláció csökkenése miatt és javult a helyzet az éttermek pénzügyi helyzete is az energiaárak normalizálódását követően. Megváltoztak viszont a fogyasztói szokások: az egy főre jutó vásárlási érték alacsonyabbak. Amennyiben a gazdasági környezet kedvezően alakul a reálbérek növekedése az éttermek forgalmának bővülését is segítheti. 2024-ben a vendéglátás volumene meghaladhatja a Covid-válság előtti szintet.
Mi zajlik az egyes alágazatokban?
Szálláshely szolgáltatás:
- 2024-ben a lakosság 43%-a tervez nyaralni, és minden ötödik magyarnak biztos már az útja az Impetus Research piackutató cég felmérése alapján. A lakosság 33% utazik nyáron Magyarországon belül, többségük (18%) kizárólag az ország határain belül, 22%-a tervez külföldi nyaralást, többségük (15%) a külföldi útja mellett magyarországi kikapcsolódásra is készül. A külföldre készülők között a közelebbi tengerparti országok a népszerűek, így Horvátország, Görögország és Olaszország.
Vendéglátás
- 2024-ben a vendéglátás volumene meghaladhatja a Covid-válság előtti 2019-es év forgalmi adatait. A vendéglátóhelyek forgalma az év első három hónapjában meghaladta az előző év azonos időszakában mért szinteket. Ezt támogatja a SZÉP kártya elfogadó helyek- és kártyabirtokosok számának, és a költések bővülése is.
Vendéglátóhelyek eladási forgalma (millió Ft, KSH)
- A Magyar Vendéglátók Ipartestülete álláspontja szerint a vendéglátó egységek számának csökkenése ellenére is szükség van a külföldi munkaerőre az ágazatban: 2023-ra összesen 46 ezerre csökkent az ágazatban dolgozók száma az egy évvel korábbi 51 ezerről, miközben 5%-kal csökkent a vendéglátó egységek száma ugyanezen.
Szabályozói változások
- Május 27-től van lehetőség tizenhárom milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázniuk a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség. A pályázatonként elnyerhető egymillió forintos forrást korszerű konyhatechnológiák és eszközök beszerzésére, valamint energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre használhatják fel az éttermek.
Készítette: Horti Flóra
JOGI NYILATKOZAT
- Jelen kiadványt az MBH Bank Nyrt. (székhely: 1056 Budapest, Váci u.38.; cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, Cg. 01-10-040952; tev. eng. sz.: III/41.005-3/2001.; a Budapesti Értéktőzsde tagja; felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank 1013 Budapest, Krisztina körút. 55. sz.; továbbiakban: a Bank) készítette.
- Jelen kiadvány a 2014/65/EU irányelv, és a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete alkalmazásában marketingközleménynek minősül. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen kiadvány nem minősül a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete szerint a befektetéssel kapcsolatos kutatás követelményeinek megfelelő befektetési elemzésnek. A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen marketingközleménynek minősülő dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését, közzétételét megelőző kereskedésre vonatkozó tilalom. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek, és a jelen tájékoztatás nem teljes körű.
- A jelen kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, jegyzésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek, felhívásnak, ajánlattételnek, továbbá nem minősül adótanácsadásnak. A tájékoztatás nem teljes körű, a kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A kiadvány nem minősül befektetési tanácsadásnak, abban az esetben sem, ha a dokumentum bármely része egyes pénzügyi eszköz vonatkozásában annak lehetséges árfolyam-, hozam-alakulásával kapcsolatos ismertetést tartalmaz. Jelen dokumentum nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, körülményeit és céljait, így személyre szóló ajánlás hiányában nem minősül befektetési tanácsadásnak.
A Bank kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, a konkrét egyedi befektetési döntésekért, az ebből eredő következményekért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében, vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért, veszteségekért. - A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban az információk valódiságáról, pontosságáról, helytállóságáról és teljességéről a Bank biztosítékot nem kapott, ezért a dokumentumban leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban sem a dokumentum készítői, sem a Bank felelősséget nem vállalnak. A kiadványban megjelölt tartalmak és vélemények a kiadványt készítő szakembereknek, a kiadvány elkészítésének időpontjában fennálló piaci körülmények alapján kialakított, megítélését tükrözik, amelyek újabb információk, a piaci viszonyok, gazdasági körülmények változása esetén külön értesítés és figyelmeztetés nélkül megváltozhatnak. A Bank fenntartja a jogot, hogy a jövőben előzetes értesítés nélkül módosítsa a jelen dokumentumban foglalt megállapításokat.
- Az árfolyamok, hozamok, egyéb adatok múltbeli alakulásából nem lehetséges a jövőbeni árfolyamokra, hozamra, illetőleg teljesítményre vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybevételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők a befektetésre vonatkozó döntés meghozatala előtt az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével és befektetési céljaival, továbbá körültekintően mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatait, a díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges veszteségeket, károkat! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról, valamint a befektetésre vonatkozó döntésének meghozatalát megelőzően forduljon munkatársainkhoz, vagy keresse fel banki tanácsadóját!
További tájékoztatás elérhető a Bank fiókjaiban, valamint az mbhbank.hu honlapon. - A Bank jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani.
A Bank továbbra is jogosult jóhiszeműen és a piacképzés szokásos módja szerint a jelen dokumentumban szereplő pénzügyi eszközök vonatkozásában kereskedésre, ügyletkötésekre vagy kereskedésre árjegyzőként az árjegyzés szokásos menete szerint, valamint egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek. - A Bank rendelkezik a befektetési szolgáltatási tevékenységekkel kapcsolatosan potenciálisan felmerülő összeférhetetlenségi helyzetek leírására, illetve az ilyen helyzetek kezelésére vonatkozó Összeférhetetlenségi Politikával, illetve a bank-és értékpapírtitoknak minősülő adatok kezelésére és átadására vonatkozó belső szabályzattal.
- Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag a Bank előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. A Bank valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja.
- Ezt az üzenetet azért kapta, mert korábban feliratkozott hírlevelünkre vagy hozzájárult ahhoz, hogy Önt a Bank marketingcélú üzenetekkel megkeresse. Amennyiben a továbbiakban nem kíván tájékoztatást kapni az MBH Banktól, megadott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja. A vonatkozó adatkezelésekről, illetve az Önt megillető jogokról, azok gyakorlásának módjáról, valamint a jogorvoslati lehetőségekről további tájékoztatást az mbhbank.hu honlapon található adatvédelmi irányelvekben, illetve az Adatkezelési Tájékoztatóban, valamint a 06 80 333 660-as zöld számon kaphat. Amennyiben nem kíván a továbbiakban híreket, üzleti ajánlatokat kapni, hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja a telebankar@mbhbank.hu e-mail címen, illetőleg a 06 80 333 660-as zöld számon. Hozzájárulását visszavonhatja postai úton is az MBH Bank Nyrt., 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 16-18. címére küldött nyilatkozatával, amelyen kérjük, hogy jól olvashatóan tüntesse föl nevét, lakcímét és azt, hogy a közvetlen üzletszerzési célú (direkt marketing) megkeresések tiltását kéri.
Az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatás és az adatkezelési irányelvek elérhető a bankfiókokban és az mbhbank.hu honlapon. - A jelen kiadvány a kiadása időpontjában érvényes.
A kiadvány elkészítésének időpontja: 2024. 05. 29. 10:00
Kiugró eredmény a turizmusban – Ágazati Kitekintő
Kiemelkedő eredményt hozott a nyár utolsó hónapja a turizmusban: 11%-kal több vendéget és 3,6 százalékkal több vendégéjszakát könyveltek el az egy évvel korábbihoz képest a turisztikai szálláshelyek 2024 augusztusában. Az első nyolc hónap alapján is pozitív az ágazat teljesítménye, mivel…
Megtört a munkanélküliség csökkenő trendje június-augusztus között
A munkaerőpiaci trendet mutató háromhavi időszakban, június-augusztus átlagában, a 15-74 év közötti munkanépes korú népesség körében a foglalkoztatottak száma 4 millió 752 ezer fő volt, 31 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.
Továbbra is gyenge teljesítményt nyújt a logisztika
2024 második negyedévében tavalyhoz képest csökkent a szállított áru tömege, a mostani az elmúlt évtized leggyengébb második negyedéve, 15,8%-kal elmaradva a járvány előtti szinttől. Az elkövetkező időszakban inkább a belföldi fuvarpiacon számítunk némi élénkülésre.