Kulcs az egészséghez és biztonságos jövőhöz: Megtakarítási tippek egészségvédelemhez és hosszú távra
Az egészség és nyugdíj megtakarítás talán az egyik legfontosabb dolog, amit sokan halogatnak, pedig ezeket érdemes szem előtt tartani egész felnőtt életünk során. Az egészségpénzügyek terén történő tudatos döntések ma már szerves részét képezik az okos pénzügyi tervezésnek. Ha pedig a nyugdíjazásunkat követően már nem szeretnénk keményen dolgozni, időskorunk anyagi biztonságának érdekében az aktív éveinkben folyamatosan épített, növelt megtakarításokra lesz szükségünk. Számos kifejezetten e célokhoz rendelhető befektetési, megtakarítási termék áll rendelkezésre. Ezeken belül most azok számára, akik egyszerűen gondoskodnának, az egészségpénztárral és a nyugdíjpénztárral foglalkozunk, melyek mindehhez évtizedek óta kínálnak kényelmes eszközt. Pénztártagként rugalmasan célozható meg a vágyott pénzügyi biztonság: az SZJA bevallásban 20 százalék akár 150.000 forint adókedvezménnyel honorált befizetések érkezhetnek egyénileg saját erőből, vagy akár – ha ezt választjuk a cafetériában – munkáltatónktól is.
De miért éri meg és hogyan lehet hatékonyan és egyszerűen takarékoskodni? Mutatjuk a tippeket.
Valószínűleg sokaknak nem a legvonzóbb a gondolat, hogy már ma tenniük kell a jövőért pénzügyileg is, pedig minél előbb vágunk bele, annál inkább könnyedén és akár kisebb befizetésekkel is célt érhetünk. Tény, hogy mielőbb érdemes egészségcélú és mellette nyugdíj-megtakarításba is kezdeni, de az is igaz, hogy soha nem késő ebbe belevágni, különösen az adókedvezménnyel támogatott pénztári megoldásokkal. Unikális előny, hogy a pénztári megtakarítást munkáltatónk is támogathatja, miközben saját, forintokban kifejezhető, egyéni céljainkra fordítható vagyonunk gyarapszik a befizetésekkel és elérhető adókedvezménnyel, hozammal.
Egészségvédelem könnyedén Egészségpénztári megtakarítással!
Az egészségpénztár hosszú távú beruházást biztosít, így hozzájárulhat az aktív és egészséges életmód fenntartásához. Az egészségpénztári egyenlegből, adókedvezménnyel támogatva számos szolgáltatást és terméket fizethetünk. A rendszeres orvosi vizsgálatokon és egészségügyi szűrőprogramokon való részvétel segíthet elkerülni súlyosabb jövőbeli egészségügyi problémákat. A prevenciót ráadásul az éves keretösszegen belül extra adókedvezménnyel díjazza az állam.
Persze nem csak megelőzni, de pénztártagként kezelni is könnyebb az esetleges felmerülő egészségügyi problémákat, miközben biztosak lehetünk abban, hogy számlánk feltöltése révén nyugodtan állunk akár váratlan egészségügyi kiadások elé is.
Az egészségszámlánk egyenlegét azonnal használatba vehetjük a hétköznapi kiadásoknál a családtagok számára is drogériákban, patikákban, magánorvosi, fogorvosi ellátásoknál, vagy akár szemüveg vagy kontaktlencse vásárlásakor is. Betegállomány esetén kihasználható a kieső jövedelem pótlása szolgáltatás, akár a gyermek betegsége miatti keresőképtelenség első napjától. A számlánkon lévő megtakarítást 180 nap elteltével előrelátó önsegélyezés formájában fordíthatjuk többek közt lakáshitel törlesztésre, gyermeknevelési támogatásra vagy gyermek születéskor akár 1 millió forint értékű egyösszegű szabadon felhasználható támogatásra is. Mindezek mellett az óvodástól középiskolás gyermekekig bezárólag a beiskolázási költségeit, felsőoktatásban tanuló gyermekek után pedig albérlet és kollégiumi díj kiadásait is finanszírozhatjuk az egészségpénztári számlánk terhére.
Befektetés a jövőbe: Nyugdíjpénztári gondoskodással!
A nyugdíj-megtakarítás is fontos, egyszerűen azért, mert egy napon, nyugdíjba megyünk, és az állami nyugdíjrendszer nem biztos, hogy elegendő támogatást tud kínálni megszokott életkörülményeink fenntartásához. Nyugdíjpénztári megtakarítással biztosíthatjuk magunknak az anyagi stabilitást az idősebb éveinkben is, hogy ne kelljen minden forintra odafigyelnünk. Az álmainkat megvalósítva pihenéssel vagy épp aktívan tölthessük mindennapjainkat a jövőben.
Az első és egyik legfontosabb tippünk ehhez az, hogy minél korábban kezdjük el a megtakarítást, annál jobb. Fiatalon kezdő karrier mellett is érdemes azonnal elindítani a takarékoskodást. A hosszú évek alatt akár kisebb összegekkel a rendszeres befizetések is hatalmas vagyonná nőhetnek nyugdíjpénztári számlánkon. Idősebben belevágva sem késő, viszont akkor már érdemes nagyobb összegű rendszeres befizetéssel gyarapítani nyugdíjcélú öngondoskodásunkat.
A nyugdíjra való rendszeres megtakarítással tehát nem érdemes várni. Mielőbb kezdjük, annál könnyebben teremthetjük meg a befektetéssel anyagi függetlenségünket. Ha viszont nem lépünk időben, később nehéz lehet majd behozni a lemaradást.
Az önkéntes nyugdíjpénztár nem véletlenül az egyik legjobb megoldás a nyugdíj-megtakarításra, mert az állam 20 százalékos, éves szinten akár 150.000 forintos adókedvezménnyel támogatja az ilyen típusú befektetéseket is. Azt is érdemes tudnunk, hogy nem minden pénztár és ezen belül nem minden portfólió, azaz választható befektetési kosár biztosítja ugyanazt a hozamot, és a szolgáltatók eltérő költséggel működnek. Ajánlatos tehát alaposan utánanézni, például, hogy melyik pénztár ad lehetőséget arra, hogy nyugdíj-vagyonunkat akár két különböző portfolió között megosszuk vagy, hogy melyik pénztárnál mennyi a TKM érték.
A nyugdíjpénztárba és egészségpénztárba egyénileg és munkáltató által befizetett összeg 20 százalékát, akár 150.000 forintot vissza lehet igényelni az adóból a személyi jövedelemadó összegéig. A nyugdíjpénztári és egészségpénztári befizetések után együttesen él a limit, ami más nyugdíjcélú termékekkel együtt akár 280.000 forintra kúszhat fel.
Aranyszabályok a megtakarításban
Tudatos és tartós öngondoskodással biztosítható az egészség és a nyugdíjas évek anyagi biztonsága. Az ideális az, ha a mindenkori jövedelem 10-20 százalékát félre tudjuk tenni ehhez. Ez sok ember számára lehetetlen, de nem mindenkinek. Ha valakinek megterhelő ez a mérték, próbálkozhat kevesebbel, csak ügyelnie kell rá, hogy a kiszorított összeget minden hónap elején befizesse megtakarítására. Számítanunk kell arra is, hogy váratlan kiadásaink is lesznek. Ezekre is kell biztosíték, például egészségpénztárban felhalmozva. Ami nagyon fontos, hogy ne csak egyféle tervünk legyen, és minél több pénzt tegyünk félre kifejezetten adott céljainknak megfelelő megtakarítási termékekben. Nyugdíjunk kiegészítésére több elérhető opció közül lehet választani, a NYESZ számla, a nyugdíjbiztosítás mellett a feljebb bemutatott önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítással is készülhetünk, egészségünket óvhatja akár biztosítás és az egészségpénztár is, de ami fontos, hogy a rendszeres előtakarékosság, befektetés rövid és hosszú távra is legyen teljesen magától értetődő és automatikus.
MBH Bank: 1,1 százalékos növekedés várható az idei évben
A vámháború fennálló kockázatai jelentősen korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat, ugyanakkor az európai gazdasági élénkítés pozitív hatásai inkább csak jövőre éreztetik hatásaikat, ezért az MBH Elemzési Centrum szakértői az idei évre 1,1 százalékra mérsékelték növekedési előrejelzésüket. Az év második felében…
Továbbra is gyenge számokat produkál az ipar – ágazati kitekintő
Márciusban szezonálisan és munkanaphatástól megtisztítva az ipari termelés 0,1%-kal haladta meg a februári szintet, és 5,4%-kal múlta alul a tavaly márciusit. Az első negyedévben az ipari termelés 4,4%-kal csökkent, így nem meglepő módon negatívan járult hozzá a Q1-es (még előzetes)…
Kína: egykori növekedési sztori, most a stabilitás a kérdés
A kínai gazdaság kilátásai megosztják a befektetőket, de az elterjedtebb álláspont nyugati szemmel inkább a pesszimizmus: a távol-keleti ország már biztosan túl van legdinamikusabb növekedési szakaszán, és az országot érintő strukturális problémák súlyosak.