Már több élelmiszer is olcsóbb, mint egy évvel korábban – MBH Bank: komoly fordulat az élelmiszerárakban
Komoly fordulat mutatkozott az élelmiszerárakban 2023 októberében az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői szerint. „Úgy tűnik, elmaradt a kereskedelemben szokásosnak tartott negyedéves áremelés, sőt, több élelmiszer árában csökkenés következett be, nemcsak havi, hanem immár éves alapon is. Vannak termékek, amelyeket tehát nemcsak idén szeptemberhez, hanem 2022 októberéhez képest is olcsóbban vihetünk haza a boltokból” – állapították meg a Központi Statisztikai Hivatal által pénteken közölt élelmiszer-inflációs adatokat értékelve.
Az élelmiszerek összességében 10,4 százalékkal kerültek többe, mint tavaly októberben.
„Viszont többek közt tejet, tejtermékeket, tojást és zsiradékokat olcsóbban tudtunk vásárolni, mint egy évvel korábban”
– mutatott rá Héjja Csaba, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szenior elemzője.
Az elemző hozzátette, hogy jelentősen csökkent továbbá a tojás és a liszt ára is. Előbbi 17, utóbbi csaknem 15 százalékkal olcsóbb, mint egy évvel ezelőtt.
„Ez azért is figyelemreméltó, mert tavaly októberben a liszt árstopos termék volt, tehát a 2021 októberi szinten rögzített áron lehetett kapni. Vagyis, a liszt ára nemcsak a tavalyinál, hanem a két évvel ezelőtti szintnél is alacsonyabb”
– emelte ki.

Az élelmiszerárak változásainak havi folyamatait értékelve az látható a bank szakértői szerint, hogy 2023 szeptemberéhez képest a csokoládé és a kakaó ára emelkedett a legnagyobb mértékben, de ezek is mindössze 2 százalékkal. Egy százalékkal nőtt még a cukrászáruk és a száraz hüvelyesek ára. A sajt, a margarin és a tea viszont például 1 százalékkal olcsóbb lett szeptemberhez képest.
Az élelmiszerek árának csökkenését alapvetően két tényező okozza az elemzők szerint. Az első ezek közül a kiskereskedelmi forgalom jelentős mértékű csökkenése.
„Az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma 6 százalékkal mérséklődött 2023-ban. Az élelmiszeripari cégek körében ugyanakkor ennél jóval nagyobb, 2023 augusztusáig több mint 13 százalékos volumenvisszaesés látható. Ez a vásárlóerő gyengülését tükrözi”
– fejtette ki Héjja Csaba.
Az árak csökkenéséhez vezetett ezen kívül a mezőgazdasági árak esése is – tette hozzá. A növényi- és az állati termékeket is magában foglaló mezőgazdasági termelői árindex 20 százalékos csökkenést mutatott 2023 augusztusában az előző év azonos időszakához viszonyítva, ezen belül a gabonafélék 43 százalékkal kerültek kevesebbe, mint 2022 augusztusban.
Mindezek azt vetítik előre az MBH Bank agrár- és élelmiszeripari szakértői szerint, hogy folytatódik az árak idén tapasztalt csökkenése, és 2024 elejére akár defláció is kialakulhat az élelmiszerek esetében.

A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.
Már több élelmiszer is olcsóbb, mint egy évvel korábban – MBH Bank: komoly fordulat az élelmiszerárakban
Komoly fordulat mutatkozott az élelmiszerárakban 2023 októberében az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői szerint. „Úgy tűnik, elmaradt a kereskedelemben szokásosnak tartott negyedéves áremelés, sőt, több élelmiszer árában csökkenés következett be, nemcsak havi, hanem immár éves alapon is. Vannak…
Másfél éve nem látott szintre csökkent az élelmiszer-infláció
Másfél éve nem látott szint alá mérséklődött az élelmiszer-infláció Magyarországon azzal, hogy szeptemberben éves összehasonlításban 15,2 százalékra csökkent az élelmiszerek drágulása – mutattak rá az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának elemzői a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által kedden ismertetett…
Tovább javultak a magyar agrárium szereplőinek kilátásai – MBH AgrárTrend Index
MBH AgrárTrend Index: a 2022 eleji szintre erősödött vissza az élelmiszer-gazdaság helyzetértékelése A 2023 első három hónapjában tapasztalt erősödés után a második negyedévben tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az ágazat szereplői összességében úgy látják, a kiegyensúlyozottság irányába tart a…