Újra felfedezték maguknak a külföldiek Magyarországot
A pandémia lecsengését követően és az azóta kialakult inflációs nehézségek közepette különösen nagy figyelem övezi a kérdést, hogy képes-e a turizmus visszaszerezni korábbi gazdasági súlyát és dinamikáját. A főszezonnak számító nyári hónapok első kétharmadának adatai alapján az látszik, hogy bár a magyarok sokkal kevesebbet utaznak itthon, mint egy éve, a külföldiek viszont annyival többen érkeznek, hogy lendületet adtak a turizmusnak.
A legfrissebb adatok szerint júliusban 2,2 millió vendég 6,4 millió vendégéjszakát töltött magyar turisztikai szálláshelyeken. A vendégek száma 4,3%-kal magasabb volt, mint 2022 júliusában, viszont a vendégéjszakáké 1%-kal alacsonyabb, ami azt mutatja, hogy több vendég kevesebb éjszakára foglal szállást. A belföldi vendégek száma 3,6, a vendégéjszakáké 8,4%-kal csökkent az előző év azonos hónapjához képest.
A külföldiek vendégéjszakáinak száma viszont 13%-kal emelkedett, és 19%-kal többen szálltak meg a magyarországi szálláshelyeken. A külföldről hazánkba irányuló turizmus trendjét a koronavírus utáni helyreállás jellemzi, miközben a magyarok belföldi utazási kedvét az infláció és a reáljövedelmek csökkenése visszaveti.
A fővárosi idegenforgalomban hasonló trendek érvényesülnek. A külföldi vendégszámok húzzák az adatokat; a bel- és külföldiek vendégéjszakáinak száma együtt 12%-kal bővült éves alapon. A fővároson kívüli helyszíneken a külföldi forgalom 10%-os élénkülése nem tudja ellensúlyozni a belföldi 8%-os visszaesést, hiszen összességében 4%-os csökkenés tapasztalható a KSH adatai alapján.
A két legnépszerűbb turisztikai térségben, a Balaton és a Mátra–Bükk turisztikai szálláshelyein a belföldi vendégéjszakák 42, illetve 8,2%-át regisztrálták, Budapest részesedése 4,8% volt.
A kereskedelmi szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 75 milliárd forint volt júliusban, ez 15%-kal magasabb érték folyó áron az egy évvel korábbinál, de reálértéken csökkenést mutat. Éves összevetésben ugrásszerűen megnőtt az USA-ból, Dél-Koreából és a Kínából érkező turisták száma Magyarországon a Magyar Turisztikai Ügynökség adatai alapján. 35%-kal több amerikai és csaknem négyszer annyi kínai és koreai vendég érkezett Magyarországra 2022 első hét hónapjához képest. A távolkeleti országokból érkezőket a városnézés és a kultúra vonzza Magyarországra, a koreaiak tanulás, munka vagy üzleti út miatt jönnek.
Az amerikaiakat pedig az ország épített öröksége, a gasztronómiája és a termálfürdői érdeklik elsősorban. Mindhárom országból érkezők általában 4 csillagos szállodát választottak. A három ország vendégei közül az amerikaiak költötték a legtöbbet, csaknem másfélszer annyit, mint az átlag. 2022 egészében a külföldiek összesen 2303 milliárd forintot költöttek Magyarországon, idén a költéseik már 28%-kal meghaladták a tavalyi év hasonló időszaki adatát.
Összességében a külföldi vendégéjszakák erősödésének a tendenciájával és a belföldi vendégéjszakák csökkenésével együtt is várhatóan pozitív lesz majd a teljes év. Az idegenforgalmi ágazat az őszi szezont tekintve bizakodó. Az infláció (egy számjegyűre) csökkenése, különösen a tanítási szünetekben és a hosszú hétvégéken a belföldi turizmus visszaerősödéséhez is vezethet. Ebben segíthet az is, hogy egy kormánydöntés lehetővé tette a SZÉP-kártyákra utalható munkáltatói juttatás megemelését 200 ezer forinttal.
Szintén bíztató hír, hogy a nyár utolsó hónapjában 5%-kal nőtt a Turizmus Konjunktúra Indexe, magasan megelőzve minden más szolgáltatási szektorban mért konjunktúra index értéket.
MBH Bank: 1,1 százalékos növekedés várható az idei évben
A vámháború fennálló kockázatai jelentősen korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat, ugyanakkor az európai gazdasági élénkítés pozitív hatásai inkább csak jövőre éreztetik hatásaikat, ezért az MBH Elemzési Centrum szakértői az idei évre 1,1 százalékra mérsékelték növekedési előrejelzésüket. Az év második felében…
Továbbra is gyenge számokat produkál az ipar – ágazati kitekintő
Márciusban szezonálisan és munkanaphatástól megtisztítva az ipari termelés 0,1%-kal haladta meg a februári szintet, és 5,4%-kal múlta alul a tavaly márciusit. Az első negyedévben az ipari termelés 4,4%-kal csökkent, így nem meglepő módon negatívan járult hozzá a Q1-es (még előzetes)…
Kína: egykori növekedési sztori, most a stabilitás a kérdés
A kínai gazdaság kilátásai megosztják a befektetőket, de az elterjedtebb álláspont nyugati szemmel inkább a pesszimizmus: a távol-keleti ország már biztosan túl van legdinamikusabb növekedési szakaszán, és az országot érintő strukturális problémák súlyosak.