Hatalmasat erősödött a forint a 2026. április 12-i választásokat követően. A választás erős kétharmados felhatalmazást ad a korábbi ellenzéki pártnak, amivel az euróövezeti csatlakozás politikai lehetősége ismét felkerült a napirendre, illetve jelentősen megnőtt a valószínűsége annak is, hogy az elmúlt években blokkolt EU-s pénzeknek egy jelentősebb részéhez (akár az egészéhez) Magyarország hozzáférjen.
A forint erősödése mellett gyakorlatilag összezuhantak az állampapírhozamok is Magyarországon a napokban, aminek következtében hirtelen öt éve nem látott szintre, 300 bázispont alá mérséklődött a hozamfelár a német kötvények felett. A határidős kamatvárakozások alakulása alapján pedig – az iráni konfliktus megoldatlansága ellenére – újra kamatcsökkentéseket kezdtek árazni a piaci szereplők az év második felére.
A piacok kétharmados fölényt a választások előtt bizonyosan nem áraztak, az ebből fakadó eufória okozza tehát a forint és a magyar eszközök erősödését – ugyanakkor fel kell tenni a kérdést, hogy mindez mennyire fenntartható, mennyire lehet esetleg további forinterősödésre számítani, vagy innen már némi negatív korrekció várható.
Fel lehet vetni, hogy már 2025-től, az új MNB vezetés pozícióba kerülésétől beindult a forintnál egy olyan folyamat, hogy a korábban, évekig tartó módon folyamatosan gyengülő pályán tartott forint a szigorúbb monetáris politikai hangvétel miatt elkezdett visszaerősödni, így most újra „megtalálhatja” azt a szintet vagy pályát, amit enélkül a szándékos, gyengítő politika nélkül járt volna be. Ugyanakkor ez a gondolatmenet kissé félrevezethet. Nem múlt el ugyanis nyom nélkül a gyengítés, olyan nyom nélkül legalábbis biztosan nem, ami magát az egyensúlyi nominális forintpályát ne befolyásolná. A gyengítő politika ugyanis része volt annak a nem ortodox monetáris politikai mixnek, ami jelentős többletinflációt gerjesztett Magyarországon. (Ennek egyik érdekes, máig megmaradó megnyilvánulása, hogy a hazai inflációs cél továbbra is a régió legmagasabbika a maga három százalékával.) A magas hazai inflációs többlet pedig azt okozza, hogy a most látott nominális felértékelődés reálértélemben már jelentősnek mondható: érdemben túlhaladta például azt a szintet, amit 2023-ban, a jegybanknak (kényszerből) óriásira emelt irányadó kamata után kialakult, 370 alatti nominális EURHUF árfolyam jelentett.
Kérdés, hogy ez mennyire lehet tartós, egyensúlyi: mennyire tud ezzel a nyitott, exportorientált magyar gazdaság együttélni?
Ha a régióban kitekintünk, és megnézzük, hogy nominálisan a lengyel zloty, a cseh korona és a magyar forint árfolyama hogyan alakult 2015 óta, akkor – túl nagy meglepetést nem okozva – azt találjuk, hogy a forint gyengült a leginkább, míg a korona erősödött az akkori szintekhez képest. A már említett inflációs többlet miatt a forint teljesítménye annyira nem meglepő, ugyanakkor a zloty alulteljesítése a koronával szemben már érdekesebb, hiszen a cseh egy főre jutó kibocsátás alig alakult jobban, mint a magyar, a lengyelnél pedig mindenképpen gyengébb volt a teljesítmény. Van azonban valami, ami magyarázza Csehország felülteljesítését, mégpedig a nettó nemzetközi befektetői pozíció (net international investment position, NIIP) alakulása. Ez a mutató több, mint a nettó külső eladósodottság, hiszen a tőkebefektetéseket is magában foglalja. Azon ország, amelynek pozitív ez a mutatója, finanszírozza a külföldet (akár tőkével, akár adósság útján), fordítva pedig kitettnek, „adósnak” számít az ország. A régió országai általában adós pozícióban vannak, és ez Csehország, Lengyelország és Magyarország esetében sincs másképp: ugyanakkor míg a magyar és a lengyel adat meglehetősen közel van egymáshoz, addig a cseh nettó külső befektetői pozíció már kis híján semleges szintre javult az elmúlt években. Ez hozzájárulhat a cseh korona stabilitásához és erejéhez a forinthoz és a zlotyhoz képest is. A cseh korona 2015-höz képest látott felülteljesítését egyébként részben az is magyarázza, hogy akkoriban a csehek mesterségesen gyenge szinten tartották a devizájukat, így volt honnan erősödni 2017-től. Azokban az években még az alacsony infláció jelentett problémát – ami eléggé hihetetlennek tűnik ma már.
Itt jön be a képbe az, amit a piaci szereplők az utóbbi időben elkezdtek árazni. Az egyik az EU-s források lehetséges megszerzése, a másik pedig az euróbevezetés lehetősége. Kezdjük az előbbi hatás értelmezésével.
Amennyiben Magyarország a következő években hozzájutna az eddig befagyasztott EU-s forrásokhoz, azzal mintegy 19 milliárd eurónyi támogatás válna elérhetővé a következő években. Ezen belül körülbelül nagyságrendileg 15 milliárd euró körüli vissza nem térítendő támogatás (kohéziós forrás és az RRF program támogatási lábának az összege), ami esetleg elérhetővé válik. Mindez a GDP körülbelül 6 százaléka. Mivel ez vissza nem térítendő forrás, ezért lehet úgy gondolkodni, hogy a fent említett NIIP értékét ennyivel tudja mérsékelni Magyarország, azaz valamit le tudunk faragni a csehekkel szembeni hátrányunkból ezen a téren. A másik hatása a beérkező forrásoknak a GDP növekedés élénkítése. Ugyanakkor a 2010-es években látott felhasználásnál ezúttal jobban kéne elkölteni a forrásokat: akkor még nagyobb volt a munkaerőtartalék, amit beruházásokkal fel lehetett szívni, de ez ma már messze nincs így, ezért a hatékonyság növekedésére kellene helyezni a hangsúlyt. Ez azért jóval nehezebb feladat, mint egyszerűen lekövezni a falu főterét. De annyit azért megállapíthatunk, hogy az EU források beáramlása alappal erősíti az árfolyamot.
A másik hatás, ami az elmúlt napokban megjelent, az az euróövezeti csatlakozás lehetősége. Itt nem is elsősorban arra kell gondolni, hogy a forint árfolyama ettől automatikusan kellene, hogy erősödjön, hanem az esetleges hozam-és kamatkonvergenciára, ami vonzóan hathat a befektetőkre. Persze mindezek feltétele a maastrichti kritériumok teljesítése (pl. a költségvetési hiány csökkentése), de a horvát példán az látszik, hogy még a cseh szintnél is alacsonyabb hosszú hozamok lehetnek elérhetők, évek múlva. Ha a külföldi befektetők ebben hisznek, akkor a beáramló tőke a hozamok csökkenése mellett a forintot is erősíti. Valószínűleg az EU források várt hatása mellett az elmúlt napokban ez is hozzájárult a forint jelentős izmosodásához.
A fenti folyamatok együttesen okozták azt, hogy sokévnyi csúcsokra emelkedett a forint árfolyama. Ugyanakkor mindez elég éles kontrasztban van már azzal, amit a bérek elmúlt évekbeli emelkedése mutat, valamint azzal a napi tapasztalattal is, hogy a termékek kiskereskedelemben külföldön már a 380 forint körüli euróárfolyam mellett is sok esetben olcsóbbá váltak, mint idehaza. Utóbbiról nehéz összehasonlítható adatokat hozni, de előbbire, azaz a bérekre, könnyebb. Az Eurostat1 szerint a magyar minimálbér 2026 elején 838 euró volt, amiből a 322.800 forintos hazai fizetőeszközben kimutatott bért figyelembe véve 385-ös EURHUF árfolyam adódik. Eközben a piaci árfolyam április 12. után gyorsan lement 360-365 környékére. Ezzel az árfolyammal már közelítjük a 900 eurós minimálbért, ami persze még mindig alacsony, de már elég közel van a szlovák és a cseh minimálbér szintjéhez. Ehhez ráadásul hozzáadódik a bérdinamika, ami a februári adatok szerint ismét közelítette az évi 10%-ot. Ilyen ütemű forintfelértékelődés így már jelentősen drágítja a magyar munkaerőt, amire a gyenge GDP növekedés és alacsony hatékonyság – félő – már nem nyújt fedezetet.
A forintot az elmúlt napokban támogató hatások közül az euróbevezetés lehetséges hozamcsökkentő hatása, és az emiatt beáramló külföldi tőke forinterősítő volta lehet az a hatás, ami egyelőre nem biztos, hogy indokolt. Az euróbevezetés ugyanis önmagában nem kellene, hogy erősítse a hazai fizetőeszközt. Hosszabb távon, sikeres euróbevezetés esetén természetesen a maastrichti kritériumok teljesítésével, az infláció mérséklődésével és a kamatok csökkenésével kell számolni, ami idővel az árfolyam nominális erősödésében is testet ölthet. Azonban a mostani mértékű és hirtelen bekövetkező forinterősödés véleményünk szerint túl erős reálkonvergenciát kezdett – valószínűleg idő előtt – beárazni.
Összességében azt mondhatjuk el, hogy a forint elmúlt hetekben látott erősödése részben indokolt, de a legutóbbi szintek már valószínűleg túlszaladtak azon, amit a jelenlegi gazdasági fundamentumok alátámasztanának. Az eddigi előrejelzésünket, ami év végére 390-es EURHUF árfolyamról szolt, 375-ös szintre vesszük lejjebb. Úgy véljük tehát, hogy a mostani szintekről már nem fog tovább erősödni a forint, és kismértékű gyengülésre számítunk innen már az év végéig.
Készítette:
Árokszállási Zoltán, az Elemzési Centrum igazgatója
1 https://ec.europa.eu/eurostat/web/products−eurostat−news/w/ddn−20260130−2
JOGI NYILATKOZAT