Kutatások szerint az emberek 60-70%-a életében legalább egyszer átéli a „déjá vu” pszichológiai jelenséget, amikor valamiről azt hisszük, hogy már láttuk, találkoztunk vele. Az élmény általában mindösszesen néhány másodpercig tart, (hacsak nem a tőkepiacok adják a tárgyát). Kíváncsi lennék arra, hogy akik látták az 1994 és 2000 közötti időszakot, és akik még mindig befektetők közülük, azoknak ma mi a véleményük, de ilyenre nincs lehetőségünk, vagy csak nagyon szelektáltan. Hiszen itt van Marc Andreessen, az ő nevéhez fűződik az első használható webböngésző, melyet a Netscape fejlesztett. A cég termékéhez lehet kötni az internet mindennapos, az átlagember számára is felhasználható módjának útra indulását. Andreessen ma is szószólója annak a véleménynek, hogy a mesterséges intelligencia a jövőt a lehető lepozitívabb módon fogja formálni. Azt viszont a szelektív bizonyítékok gyűjtögetése nélkül, távolról is meg lehet állapítani, hogy valami, a 2000-es eseményekhez hasonló zajlik ma is a világban, talán láttuk már ezt egyszer? Vagy inkább Mark Twainnek volt igaza: ez nem ugyanaz, hanem csak egy rím?
Az 1994 és 2000 közötti időszaknak első ránézésre megdöbbentő az egyezése a mai világgal, ugyanakkor napjaink mégis teljesen másnak tűnik. Ha 1994-et vesszük az internet olyanfajta indulásának, amikor az az átlagember számára is elérhetővé vált, és nem csak egy hadiipari, kísérleti projekt volt, amit egyetemek és kutató laboratóriumok tudtak használni, akkor 1999-re már szemmel látható hatása volt, ugyanakkor a legtöbb cég szinte csak veszteséget termelt, legyen szó a mára már megszűntekről vagy éppen az Amazon-ról. Nagyítóval kellett keresni a pozitív szaldójú vállalatokat. 2026-ban lassan négy éve van itt velünk a ChatGPT-paradigma és az MI jövője ma még teljesen homályos, ami persze tökéletesen jó hír az iparág szereplőinek, befektetőinek. Ez a ködös kép a vonzereje az MI projekteknek. Amíg nem teljesen világos a kép, addig nem is lehet objektíven mérni és az ígéretek korlátlanok maradhatnak. Addig minden nap fel lehet kavarni a pocsolyát, hogy mélyebbnek tűnjön. Az MI-ben érdekelt cégek döntő része azonban pozitív eredményt tud felmutatni évről évre, nincs fundamentális veszély.
Válogathatnánk a bizonyítékok között, számos előrejelzés születik nap mint nap. Például a SpaceX kibocsátási tájékoztatójában az MI célpiacát kb. 27 ezer milliárd dollárra becsülték, amely az S&P500-ban foglalt cégek működési költségének kb. a másfélszerese, az aggregált bevételük 1,3-szorosa, és az amerikai GDP nagyjából 85%-a. Mi ez, ha nem korlátlan lehetőség? Itt aztán lehet pénzt csinálni, de figyelmeztető jel amire a történelem tanít: 1998-ban egy megabit továbbítása 1200 dollárba került, 2015-ben már csak 63 centet tett ki. Hogy ebből lesz-e valaha kézzelfogható hatékonyságjavulás, azt a jövő majd eldönti. Múltbeli megfigyelésünk azonban erre is van: az internet boom kb. 1994-es „indulása” és 2002 között az amerikai gazdasági kibocsátás (GDP) azon része, amely nem magyarázható a munkaerő és a tőke mennyiségének növekedésével, egyszóval a hatékonyságjavulás, átlagosan 1,7% volt évente. 2022 óta, napjainkig átlagosan 0,7%. És mennyi volt ez a hatékonyságjavulás a II. világháború és 1980 között? 2%.
Egyébként nincs új a nap alatt, a technológiába vetett hit számos alkalommal foglalkoztatta úgy a befektetőket, mint a mindennapi embert. 1921-ben az RCA nevű vállalat 1 dolláron forgott a New York-i tőzsdén, 1929-ben már 570-en, hogy aztán még ebben az évben 75%-kal csökkenjen értéke. A cég sohasem fizetett osztalékot és piaca mindvégig professzionális szerencsejátékosok terepe volt, amire a legtöbb tapasztalt befektető csak a fejét rázta. Mit is gyártott az RCA? Rádiót, az 1920-as évek high-tech termékét. A cég árfolyama az összeomlás után 1964-re tudott felépülni. Az 1950-es években az adatrögzítés automatizálása bosszantotta az ilyen téren dolgozó embereket és keltette fel a tőzsdei befektetők figyelmét; a 70-es években a „tronics-boom”, az első olyan időszak, amikor már tranzisztorokat, chipeket, kezdetleges számítógépeket, számológépeket kezdtek el gyártani; a 80-as években a Star Wars is ráerősített a „high-tech” világra, amit fokozott például a Robot Store tulajdonosa, aki azt mondta 1983-ban, hogy egy évtizeden belül minden második háztartásban lesz egy humanoid robot. Azóta ezt a viccet más is elsütötte. De ebben az évtizedben indult be igazán az autógyárak robotizációja is és nem a 2010-es évek végén, ahogy azt a legtöbb „híradás” és árfolyamokat alátámasztó és véleményformáló kifejtette. A legutolsót, az internet és az MI időszakát pedig nem kell bemutatni.
Az MI piaci kockázattá vált, ma már minden cégnek van MI-stratégiája, ahogy a 90-es évek végén minden cégnek volt internet-stratégiája. Pedig akkor sem volt mindenki jövőbelátó. Bill Gates 1995-be kiadott, „The Road Ahead” című könyvében alig esik szó az internetről, hogy aztán még abban az évben megvilágosodjon és azt gondolja, hogy a Microsoft Network-kal, amely a saját sztenderdjei alapján működött, meghódíthatja a világot. Nem jött be, a Netscape webböngészője mindent letarolt. Abban az időszakban nem érte meg pénzügyileg konzervatívnak lenni, ha nem égetted a pénzt veszteséget termelő internetes cégek alapításában és felvásárlásában, akkor nem voltál igazi 21. századi vállalat. A veszteségek miatt pedig nem kellett aggódni, hiszen a kisbefektetők átvették a „venture capital” funkcióját, magabiztosan finanszírozták az olyan cégeket, amelyeknek még csak üzleti tervük volt, ügyfelek és bevétel nélkül.
A hisztéria végén az S&P500 már 33-as P/E-n forgott, amire a legtöbb elemző csak csóválta a fejét. Kiszámolták, ahhoz, hogy ez az árazás fenntartható legyen a nettó eredménynek tíz évig éves szinten 14%-kal kell emelkednie, és a vállalatok profitjának és a GDP arányának el kell érnie a 12%-ot, szemben az akkor tapasztalt 6%-kal. Mindenki azt mondta, hogy ez vagy lehetetlen vagy lehetséges, de kb. 1%-os eséllyel. Leginkább az utóbbit kifogásolták sokan, hiszen, ha a vállalatok ilyen megtérüléssel működnek, az azzal jár, hogy a munkavállalók arányaiban kevesebbet kapnak a munkájuk után, ez pedig széleskörű társadalmi elégedetlenséget fog maga után hozni. Tudod melyik jött be? 2001 és a 2008-as válság között az S&P500 egy részvényre jutó nyeresége átlagban megugrotta a 14%-os éves növekedést, a vállalati profitok pedig attól függően, hogy melyik számítási módszert alkalmazzuk, közel megduplázódtak.
Rímek, rímek mindenhol.
Aktuális hosszú távú ajánlásaink (egy éves célárak DCF-modell alapján):
A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.
