A számok nyelvén – évente egymilliót spórolna a felújításon, akinek Kádár-kockája van
Nagy Gyula, a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatója szerint ha el is vinné a GDP egyharmadát egy országos ingatlanfelújítási program, de az 6-10 év alatt megtérülne az egyes ingatlanokban.
A cikk az Infostart oldalán jelent meg először.
A magyarországi lakásállomány szinte teljes egésze elavult energetikai szempontból, ha korszerűsítenék ezeket az ingatlanokat, az akár évi egymillió forintos, csaknem 90 százalékos megtakarítást is jelenthet sok lakástulajdonos számára – derül ki a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank elemzéséből.
– mondta az InfoRádióban Nagy Gyula, a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatója.„Négy és fél millió lakásról beszélünk, majdnem 90 százaléka energetikailag elavult. Elég kevés új lakás tud épülni, ami javíthatná ezt az arányt”
Közhely, de tény: minél régebben épült egy épület, annál rosszabb az energetikai hatékonysága, nincs szigetelés, elavult a fűtés.
„Egy Kádár-kocka felújításával például évente egymillió forintot lehetne megtakarítani az energiaköltségekben”
– mutatott rá.
Két kulcselem van tehát:
- fűtési rendszer
- szigetelés (nyílászárók, homlokzat).
Egy átfogó ingatlanfelújítás az országban a GDP-nek akár az egyharmadát is felemésztené, de éves szinten több száz milliárd forint megtakarítását jelentené, és az adott ingatlanban 6-10 év alatt megtérülne a felújításra fordított költség.
A felújításokra rendelkezésre állnak banki és állami programok – folytatta Nagy Gyula -, de nem titok a banki kamatok most igen magasak, és az állami támogatások sem tartják a versenyt az áremelkedéssel.
A cikk az Infostart oldalán jelent meg először.
Kilábalt a turizmus a pandémiából? – Az MBH Bank elemzője a Jazzy rádióban
Horti Flóra, az MBH Bank senior ágazati elemzője a Jazzy rádió vendégeként mutatta be a turisztikai ágazatban jellemző aktuális trendeket.
Recesszió vagy fellendülés? Vakon kapaszkodnak felfelé a piacok
Csökkenhetnek-e tovább a hazai kamatok, ha magasabb fokozatba kapcsol a Fed? Recesszióra vagy fellendülésre készülhetünk? Merre tovább, forint, merre tovább, részvénypiacok? Ezeket a kérdéseket feszegettük a Világgazdaság Arbitrázs című podcastsorozatának legújabb epizódjában Debreczeni Csabával, az MBH Bank szenior tőkepiaci elemzőjével…
Elég lenne száz cég között szétosztani az élelmiszeripari fejlesztések 750 milliárdját
Túljutottunk az élelmiszerárak drasztikus emelkedésén, néhány terméknél – tejeknél, pékárunál – árcsökkenésre is számíthatunk az ősz folyamán, más esetben – így például a sertéshúsoknál – azonban nem látni ilyen kedvező folyamatokat – mondja a Dellában Hollósi Dávid, az MBH Bank…