Az utóbbi időben a tőkepiacok fókuszába az amerikai infláció és – az ehhez szorosan kötődő – további kamatdöntések kérdése került. Míg az év elején nagyjából 6 darab 25 bázispontos vágást árazott a piac az amerikai jegybank részéről, addig április végére már csak alig 1 darab kamatcsökkentést vártak a befektetők. A drasztikus hangulatváltás annak volt köszönhető, hogy a korábbi dezinflációs trend megtorpant az USA-ban. Ebben a cikkben azt járom körbe, hogy milyen módon torzítja az inflációs becslést az amerikai fogyasztói kosárban legnagyobb súlyt képviselő komponens és mik a kilátások az idei évre vonatkozóan.
A hitelprogram kivezetésével nő a veszélye, hogy az amerikai kisvállalatok nem, vagy csak lényegesen kedvezőtlenebb kondíciókkal tudnak hitelhez jutni. Az amerikai kisvállalkozások Amerika gazdasági tevékenységének több mint 40 százalékát teszik ki, vagyis amennyiben nem jutnak elegendő hitelhez, és így nem tudnak kellő mértékben bővülni, az gyorsan képes lehet recesszióba süllyeszteni az amerikai gazdaságot. További kockázatot jelent az amerikai regionális bankok helyzete is.