Ágazatok

Fiatalok lakhatási helyzete: európai trendek és válaszok

A fiatalok lakhatása ma Európa-szerte a legnagyobb gazdasági és társadalmi kihívások egyike. A korosztály tagjai egyre később költöznek el a szülői házból, sokan zsúfolt lakásokban élnek, miközben jövedelmük jelentős részét felemészti a lakhatás. A problémát Magyarországon a kormány célzott programokkal, többek közt az Otthon Start vagy a Lakhatási Tőkeprogram, révén igyekszik kezelni – de számos más európai országban is működnek hasonló célú kezdeményezések. Az MBH Elemzési Centrum megvizsgálta, milyen okok állnak a jelenség mögött, és mely országok nyújtják a legjelentősebb támogatást.

Ágazatok

Erős nyolc hónapot produkált a turizmus

Idén január és augusztus között a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 1,9, a külföldieké 11%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. A külföldi vendégek és vendégéjszakák száma erőteljes növekedés mutatott augusztusban tavalyhoz képest és húzta fel a turizmus teljesítményét, de a belföldi kereslet felemás volt, a több belföldi vendég kevesebb időt töltött a szálláshelyeken, feltételezhetően a szálláshelyek bőven infláció felett emelkedő árai miatt. 2025-ben azt várjuk, hogy folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje a nemzetközi folyamatokkal összhangban, melyet itthon a reálbérek növekedése, és az egyéb juttatások, mint például az családi adókedvezmény fokozatos megduplázása, két- és háromgyermekes anyák szja-kedvezménye is támogat.

Ágazatok

Javult az építőipar teljesítménye júliusban

A termelés volumene 0,8%-kal magasabb volt az előző havinál, és 4,9%-kal magasabb volt az egy évvel ezelőttinél. Viszont a rendelési mutatók a tavalyi magas bázis miatt nem alakultak túlzottan pozitívan. A szektor 2025 második negyedéves erős teljesítménye által (4,3%-os év/év alapú növekedés) összeségében hozzájárult az első féléves GDP növekedéséhez, ami részben az állami és infrastrukturális beruházások élénkülésének köszönhető. A kilátásokat támogathatja, hogy az állami megrendelések emelkedhetnek a következő időszakban. Emellett az építőipart mind a felújítási piacon keresztül, mind az új építésű lakás-fejlesztéseken keresztül tudja támogatni az Otthon Start Program és az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv építőipart és lakáspiacot érintő további intézkedései, azonban a kilátások szempontjából az uniós források akadozása és a gazdasági szereplők borús jövőképe miatti kapacitás bővítések visszafogása lassító tényező. Mindezeket figyelembevéve idén 2,8%-os növekedésre számítunk.

Ágazatok

Korrigált az ipar, de továbbra sem beszélhetünk trendfordulóról

A júliusi adat viszonylag kedvezőnek mondható, mivel az előző hónaphoz képest 2%-kal tudott nőni a termelés, de éves szinten 2025 júliusában az ipari termelés volumene 1,0%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, és az év első hét hónapjában is 3,5%-kal volt kisebb, mint 2024 azonos időszakában. A teljesítmény elsődleges oka a gyenge külső kereslet, ami ráadásul a legnagyobb alágazatokat, a járműgyártást, illetve a villamos berendezés gyártást (akkumulátor-gyártás) kiemelten érinti. Emellett a geopolitikai feszültségek, a vámháború és a gyenge nemzetközi konjunktúra mind rányomja a bélyegét az ágazatra. A német gazdaságélénkítő csomagnak pozitív hatása lehet az ágazatra, illetve szintén támogathatja az ipari kibocsátás javulását 2026-tól azoknak a gyáraknak a beindulása, amik az elmúlt években az autó- és akkumulátoripari szegmensben felépültek. Összességében viszont arra számítunk, hogy 2025-ben az ipar teljesítménye várhatóan éves átlagban még visszaesik.

Ágazatok

Erős hét hónapot produkált a turizmus

Idén január és július között a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 2,1, a külföldieké 11%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit. A havi adatok alapján júliusban egy érdekes tendencia figyelhető meg: a korábbi hónapoktól eltérően a vendégek száma növekedett, de kevesebb időt töltöttek a szálláshelyeken. Emellett a belföldi vendégek és vendégéjszakák számában is enyhe visszaesés volt tapasztalható, miközben meglepő fordulatként Budapest megelőzte a Balatont mind a belföldi, mind a külföldi vendégek számában. Ebben szerepet játszhatott a júliusban tapasztalható változékony időjárás, illetve az is, hogy sokan csak egy napra ingázhattak Balatonra, miközben Budapesten több nagyobb rendezvény is volt a hónapban. 2025-ben azt várjuk, hogy folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje a nemzetközi folyamatokkal összhangban, melyet itthon a reálbérek növekedése, és az egyéb juttatások, mint például az családi adókedvezmény fokozatos megduplázása, két- és háromgyermekes anyák szja-kedvezménye is támogat.

Ágazatok

Továbbra is visszafogott az ipar teljesítménye – ágazati kitekintő

Az ipar továbbra is gyenge számokat produkál: júniusban az ipari termelés volumene 4,9%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,2%-kal kisebb volt a 2025. májusinál. Az első félévben kumuláltan 3,9%-os volt a csökkenés év/év alapon. A gyenge teljesítmény elsődleges oka a nem kielégítő külső kereslet, ami ráadásul a legnagyobb alágazatokat, a járműgyártást, illetve a villamos berendezés gyártást (akkumulátor-gyártás) kiemelten érinti. A német gazdaságélénkítő csomagnak pozitív hatása lehet az ágazatra, továbbá támogathatná az ipar helyzetét és csökkenthetné a bizonytalanságot az orosz-ukrán háború lezárása. Némileg mérsékli a továbbra is gyenge külpiaci konjunktúra hatásait és szintén támogathatják az ipari kibocsátás javulását 2025 végétől, de inkább 2026-tól azoknak a gyáraknak a beindulása, amik az elmúlt években az autó- és akkumulátoripari szegmensben felépültek, miközben csak évek alatt érik majd el kapacitásaik felső határát. Összességében viszont arra számítunk, hogy 2025-ben az ipar teljesítménye várhatóan éves átlagban még visszaesik.

Ágazatok

Korrigált az építőipar – ágazati kitekintő

Korrigált az előző hónapok jobb teljesítménye után az építőipar júniusban: Az előző hónaphoz képest – a szezonális és munkanaphatással igazított adatok alapján – az építőipari termelés volumene 5,3%-kal csökkent, azonban a második negyedév ennek ellenére sem volt kedvezőtlen az ágazat számára, így 2025 első felében az ágazat teljesítménye stagnálást mutatott. Ezek alapján azt várjuk, hogy a második negyedévben az ágazat GDP-hez való hozzájárulása pozitív lesz. Köszönhetően az alapvetően állami megrendeléseket tartalmazó egyéb építményfőcsoportnak, az összesített rendelési mutatók is kedvezőek: a tárgyhónapban megkötött új szerződések 67,8%-kal bővültek, és a június végi szerződésállomány volumene 17,9%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Az építőipart mind a felújítási piacon keresztül, mind az új építésű lakás-fejlesztéseken keresztül tudja támogatni a frissen bejelentett Otthon Start Program és az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv építőipart és lakáspiacot érintő további intézkedései, azonban a kilátások szempontjából az uniós források akadozása, a nagy állami beruházások elhalasztása és a gazdasági szereplők borús jövőképe miatti kapacitás bővítések visszafogása lassító tényező.

Ágazatok

Erős félévet produkált a turizmus – ágazati kitekintő

A turisztikai szálláshelyeken 7,8%-kal több, összesen 8,2 millió vendéget regisztráltak. Továbbra is a külföldi turisták húzzák az ágazatot, mivel míg a belföldi vendégek 3,2%-kal, addig a külföldiek 13%-kal több (4 millió, illetve 4,2 millió) vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken az előző év hasonló adataihoz viszonyítva. 2025-ben azt várjuk, hogy folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje a nemzetközi folyamatokkal összhangban, melyet itthon a reálbérek növekedése, és az egyéb juttatások, mint például az családi adókedvezmény fokozatos megduplázása, két- és háromgyermekes anyák szja-kedvezménye is támogat.

Ágazatok

Startol az „Otthon Start”

Szeptembertől új időszak kezdődik a lakáshitelezésben, mivel az első ingatlanukat vásárlók számára 3%-os kamatozású lakáshitel kerül bevezetésre. Az Otthon Start program célja, hogy az első lakás megvásárlásának támogatásával segítsen az otthonteremtésben. Már várta ezt a piac, hiszen a tavaly meghirdetett Új Gazdaságpolitikai Akcióterv része volt egy ilyen irányú intézkedés. Cikkünkben megvizsgáljuk, milyen hatásai lehetnek a lakáspiacra, valamint kiket érint leginkább – és milyen kérdéseket vet fel a jövőre nézve.

Ágazatok

Élénkülni kezdett az építőipar – ágazati kitekintő

Bár éves alapon még mindig csökkenő trendben van, havi alapon éledezést mutat az építőipar: éves szinten a termelése ugyan 0,5%-os csökkenést mutat, de márciushoz képest az építőipar teljesítménye a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított adatok alapján 5,3%-os növekedést jelez, melyek mögött egyedi hatások sejthetők. A rendelési mutatók is ellentmondásosak, míg a rendelésállomány bővült, addig az új megrendelések gyengén teljesítettek. Az ágazatot 2025 második felétől egyre erősebben megtámaszthatják az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv építőipart és lakáspiacot érintő intézkedései, azonban a kilátások szempontjából az uniós források akadozása, a nagy állami beruházások elhalasztása és a gazdasági szereplők borús jövőképe miatti kapacitás bővítések visszafogása negatív tényező.

1 2 3 7