Jó ütemben erősödik a turizmus – ágazati kitekintő
Egyértelműen fellendülőben van az európai turizmus a KSH legfrissebb adatai alapján, és a magyar idegenforgalmi szektor is folyamatosan erősödik: az ágazat az év végén növekedést mutatott, és a lendület januárban és februárban sem tört meg – derül ki az MBH Bank Elemzési Centrumának legfrissebb ágazati kitekintőjéből.
A turizmus meghatározó folyamatai:
- Európa túl van az infláció legrosszabb időszakán, a reaálbérek is növekedésnek indultak, mely egyaránt erősítheti a 2024-es utazások előfoglalását. Az európai turizmus egyértelműen fellendülőben van, idén még többen utazhatnak.
Vendégéjszakák szám (db, KSH)
- Jól zárta a 2023-as évet a magyar turisztikai szektor és a lendületet a január után a február sem törte meg: a vendégek száma 23, a vendégéjszakáké 19%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál. 2024 februárjában a turisztikai szálláshelyeken 883 ezer vendég 2,2 millió vendégéjszakát töltött el. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 14, a külföldieké 24%-kal emelkedett. 2024. első két hónapját vizsgálva a belföldi vendégek 11, a külföldiek 18%-kal több vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken, mint az előző év azonos hónapjaiban.
- A belföldivendég-éjszakák száma kiugró mértékben nőtt a Bük–Sárvár turisztikai térségben, ahol 26%-kal bővült, a Balatonnál 25, Budapesten 9,9%-kal emelkedett, míg Tokaj és Nyíregyháza térségében 2%-kal csökkent az előző évhez képest. Az összes turisztikai térségben bővült az előző évhez képest a külföldi vendégforgalom. A legnagyobb mértékben Debrecen, valamint Tokaj és Nyíregyháza térségében 63, illetve 55%-kal.
- Az idei év második hónapjában tavaly februárhoz képest 21%-kal több utas fordult meg a Liszt Ferenc repülőtéren. A múlt hónapban regisztrált 1 075 552 utas a járvány előtti 2019-es rekordév hasonló havi adatát 10,7%-kal múlja felül. Az idei évben a repülőtér üzemeltetője arra számít, hogy az utasok száma meghaladja majd a járvány előtt regisztrált 16,2 milliót.
- A kereskedelmi szálláshelyeken 35,7 milliárd forint bruttó árbevétel keletkezett 2024 februárjában, mely folyó áron 21%-kal több az egy évvel korábbinál.
- 2024 februárjában a Széchenyi Pihenőkártyával folyó áron 7,6%-kal többet, 1,9 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a kereskedelmi szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva. 2024. januártól a Szép-kártya megint eredeti céljának megfelelően, a szállás-vendéglátásra fordítható. (Az NGM adatai alapján cca. 5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon, melynek elköltése gazdaság-élénkítő hatással bírna.)
- Összesen 16 660 turisztikai szálláshely, ezen belül 1986 kereskedelmi, illetve 14 674 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket februárban. A kereskedelmi szálláshelyek közül 868 szálloda és 851 panzió volt nyitva február egy részében vagy egészében.
Rövidtávú kilátások:
- Szálláshely szolgáltatás: 2024-ben várhatóan hazánkban is folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje, a nemzetközi folyamatokkal összhangban. 2024-re azt várjuk, hogy a pandémia előtti utazóforgalom visszarendeződik. Ezt támogatja a reálbérek növekedése (MBH Elemzési Centrum várakozás 2024-re: 5,8%), és infláció csökkenése (EC várakozás 2024-re: 4,1%), fogyasztói bizalom javulása (a GKI konjunktúraindex – a januári bő 2 pontos emelkedés után – februárban 3 ponttal csökkent, majd márciusban 3 ponttal tudott emelkedni).
- Az MTÜ célja, hogy 2030-ig 20 millió vendég évi 50 millió vendégéjszakát töltsön el Magyarországon, az ágazat pedig legalább 16%-kal járuljon hozzá a GDP-hez (2022-ben 12% volt a hozzájárulás).
- Vendéglátás: A vendéglátóhelyeknél a beszerzési árak már nem kiugróak az infláció csökkenése miatt és javult a helyzet az éttermek költségvetésében az energiaárak normalizálódását követően. Megváltoztak viszont a fogyasztói szokások az egy főre jutó vásárlási érték alacsonyabbak. Amennyiben a gazdasági környezet kedvezően alakul, és a reálbérek is nőnek, az éttermek forgalmának bővülését is segítheti.
Mi zajlik az egyes alágazatokban?
- Szálláshely szolgáltatás: Tavaly nagyjából 1000 szállodai szobát adtak át Budapesten, ahhoz hogy ismét ilyen számokat produkáljon a piac 2-3 évre is szükség lehet a szegmens ciklikussága miatt. Jelenleg is több hotel van építés és előkészítés alatt, a következő években megnyíló projektek azonban mind évekkel ezelőtt, még a hitelkamatok megugrása előtti kedvezőbb hitelkörnyezetben indultak.
- Pár friss fejlesztés került ugyan bejelentésre (például a Puskás Ferenc Stadion metróállomás feletti komplexumba tervezett 170 szobás Holiday Inn & Suites Budapest Centrale), a csökkenőben lévő, de még mindig magas hitelkamatok miatt a fejlesztőket inkább a projektek közötti szelektálás és kivárás motiválja.
- 2024-ben maximum 4-6 szálloda 500-at meghaladó szobájával bővülhet a kínálat Budapesten, de előfordulhat, hogy egyes átadások 2025 első felére csúsznak át.
- A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai ráerősítenek arra a várakozásunkra, hogy idén is bővülhet a szálláshely szolgáltatás szektor. Ezt támasztja alá az is, hogy az idei év első ünnepi hétvégéjén (március 15-i hosszú hétvége) több mint 300 ezer éjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken a vendégek, melyből a forgalom több mint 60%-a belföldiekhez volt köthető. Összességében 14%-kal haladták meg a tavalyi március hétvégi bázisát a szálláshelyi bevételek, a legtöbb vendéget Budapest és a fürdővárosok vonzották, 6,5 milliárd forintos szállásbevételt elérve.
Szabályozói változások
- Tárgyhóban az ágazatot érintő lényeges szabályozói változás nem történt.
Készítette: Horti Flóra
JOGI NYILATKOZAT
- Jelen kiadványt az MBH Bank Nyrt. (székhely: 1056 Budapest, Váci u.38.; cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, Cg. 01-10-040952; tev. eng. sz.: III/41.005-3/2001.; a Budapesti Értéktőzsde tagja; felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank 1013 Budapest, Krisztina körút. 55. sz.; továbbiakban: a Bank) készítette.
- Jelen kiadvány a 2014/65/EU irányelv, és a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete alkalmazásában marketingközleménynek minősül. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen kiadvány nem minősül a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete szerint a befektetéssel kapcsolatos kutatás követelményeinek megfelelő befektetési elemzésnek. A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen marketingközleménynek minősülő dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését, közzétételét megelőző kereskedésre vonatkozó tilalom. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek, és a jelen tájékoztatás nem teljes körű.
- A jelen kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, jegyzésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek, felhívásnak, ajánlattételnek, továbbá nem minősül adótanácsadásnak. A tájékoztatás nem teljes körű, a kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A kiadvány nem minősül befektetési tanácsadásnak, abban az esetben sem, ha a dokumentum bármely része egyes pénzügyi eszköz vonatkozásában annak lehetséges árfolyam-, hozam-alakulásával kapcsolatos ismertetést tartalmaz. Jelen dokumentum nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, körülményeit és céljait, így személyre szóló ajánlás hiányában nem minősül befektetési tanácsadásnak.
A Bank kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, a konkrét egyedi befektetési döntésekért, az ebből eredő következményekért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében, vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért, veszteségekért. - A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban az információk valódiságáról, pontosságáról, helytállóságáról és teljességéről a Bank biztosítékot nem kapott, ezért a dokumentumban leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban sem a dokumentum készítői, sem a Bank felelősséget nem vállalnak. A kiadványban megjelölt tartalmak és vélemények a kiadványt készítő szakembereknek, a kiadvány elkészítésének időpontjában fennálló piaci körülmények alapján kialakított, megítélését tükrözik, amelyek újabb információk, a piaci viszonyok, gazdasági körülmények változása esetén külön értesítés és figyelmeztetés nélkül megváltozhatnak. A Bank fenntartja a jogot, hogy a jövőben előzetes értesítés nélkül módosítsa a jelen dokumentumban foglalt megállapításokat.
- Az árfolyamok, hozamok, egyéb adatok múltbeli alakulásából nem lehetséges a jövőbeni árfolyamokra, hozamra, illetőleg teljesítményre vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybevételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők a befektetésre vonatkozó döntés meghozatala előtt az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével és befektetési céljaival, továbbá körültekintően mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatait, a díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges veszteségeket, károkat! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról, valamint a befektetésre vonatkozó döntésének meghozatalát megelőzően forduljon munkatársainkhoz, vagy keresse fel banki tanácsadóját!
További tájékoztatás elérhető a Bank fiókjaiban, valamint az mbhbank.hu honlapon. - A Bank jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani.
A Bank továbbra is jogosult jóhiszeműen és a piacképzés szokásos módja szerint a jelen dokumentumban szereplő pénzügyi eszközök vonatkozásában kereskedésre, ügyletkötésekre vagy kereskedésre árjegyzőként az árjegyzés szokásos menete szerint, valamint egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek. - A Bank rendelkezik a befektetési szolgáltatási tevékenységekkel kapcsolatosan potenciálisan felmerülő összeférhetetlenségi helyzetek leírására, illetve az ilyen helyzetek kezelésére vonatkozó Összeférhetetlenségi Politikával, illetve a bank-és értékpapírtitoknak minősülő adatok kezelésére és átadására vonatkozó belső szabályzattal.
- Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag a Bank előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. A Bank valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja.
- Ezt az üzenetet azért kapta, mert korábban feliratkozott hírlevelünkre vagy hozzájárult ahhoz, hogy Önt a Bank marketingcélú üzenetekkel megkeresse. Amennyiben a továbbiakban nem kíván tájékoztatást kapni az MBH Banktól, megadott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja. A vonatkozó adatkezelésekről, illetve az Önt megillető jogokról, azok gyakorlásának módjáról, valamint a jogorvoslati lehetőségekről további tájékoztatást az mbhbank.hu honlapon található adatvédelmi irányelvekben, illetve az Adatkezelési Tájékoztatóban, valamint a 06 80 333 660-as zöld számon kaphat. Amennyiben nem kíván a továbbiakban híreket, üzleti ajánlatokat kapni, hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja a telebankar@mbhbank.hu e-mail címen, illetőleg a 06 80 333 660-as zöld számon. Hozzájárulását visszavonhatja postai úton is az MBH Bank Nyrt., 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 16-18. címére küldött nyilatkozatával, amelyen kérjük, hogy jól olvashatóan tüntesse föl nevét, lakcímét és azt, hogy a közvetlen üzletszerzési célú (direkt marketing) megkeresések tiltását kéri.
Az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatás és az adatkezelési irányelvek elérhető a bankfiókokban és az mbhbank.hu honlapon. - A jelen kiadvány a kiadása időpontjában érvényes.
A kiadvány elkészítésének időpontja: 2024. 04. 03.
Kiugró eredmény a turizmusban – Ágazati Kitekintő
Kiemelkedő eredményt hozott a nyár utolsó hónapja a turizmusban: 11%-kal több vendéget és 3,6 százalékkal több vendégéjszakát könyveltek el az egy évvel korábbihoz képest a turisztikai szálláshelyek 2024 augusztusában. Az első nyolc hónap alapján is pozitív az ágazat teljesítménye, mivel…
Megtört a munkanélküliség csökkenő trendje június-augusztus között
A munkaerőpiaci trendet mutató háromhavi időszakban, június-augusztus átlagában, a 15-74 év közötti munkanépes korú népesség körében a foglalkoztatottak száma 4 millió 752 ezer fő volt, 31 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.
Továbbra is gyenge teljesítményt nyújt a logisztika
2024 második negyedévében tavalyhoz képest csökkent a szállított áru tömege, a mostani az elmúlt évtized leggyengébb második negyedéve, 15,8%-kal elmaradva a járvány előtti szinttől. Az elkövetkező időszakban inkább a belföldi fuvarpiacon számítunk némi élénkülésre.