Augusztus elején történelmi csúcspontra kapaszkodott a hazai börze: az év elejéhez képest több mint 22 százalékot emelkedett a BUX index. Az emelkedő trendet a hónap elején egy korrekció szakította félbe, a negatív piaci hangulat a tengerentúlról indult, nem a hazai tőzsdei vállalatok fundamentumainak tulajdonítható. A rekord árfolyamszintek ellenére a hazai részvénypiac továbbra is alulértékelt.

2023-ban kiemelkedően jól teljesítettek a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei, ez a tendencia idén is folytatódik, augusztus elejéig, néhány napos esést leszámítva nem volt korrekció a hazai tőzsdén. A tavalyi teljesítmény világszinten is kiemelkedő volt, az év elejéhez képest 45 százalékot, a márciusi mélypontjához képest pedig majdnem 60 százalékot emelkedett a BUX. Az év eleji elemzésünkben rávilágítottunk a BUX index alulértékeltségére, és az emelkedő trend folytatódását és újabb történelmi csúcspontokat valószínűsítettünk.

Idén az index 22 százalékot emelkedett, az augusztus eleji csúcspontját figyelembe véve. A hónap elején egy intenzív korrekció érkezett, a hangulat romlása nem csak idehaza volt jellemző, globálisan megtört a tőzsdék lendülete. 2023 márciusa óta nem volt hosszabb korrekció a piacon, ezért elképzelhető, hogy a piac mélypontja még odébb van, oldalazás vagy akár további korrekció is egy reális forgatókönyv. A BUX-ot alkotó blue-chipek esetében stabil növekedési várakozások és jelentős alulértékeltség látható, amelyből az is következik, hogy a mostani esés nem a hazai tőzsdei vállalatok gyengülő fundamentumainak tulajdonítható, hanem a tengerentúli piacról indult mélyrepülésnek.

Forrás: MBH, Bloomberg

A BUX index az éveleji 60.000 pont környékéről 74.000 pontig emelkedett augusztusig, miközben az értékeltség nem változott szignifikánsan. Jelenleg az index P/E alapú értékeltsége 5,8, miközben a hosszútávú átlagos értékeltség 10,1. Az idei évben stabilan 5-6 között mozogott a P/E mutató, a BUX értékeltsége azért maradt alacsony az árfolyam emelkedése ellenére, mert közben az index legnagyobb súlyú részvényeinek az eredményvárakozásai erőteljesen emelkedtek. Az alábbi grafikonon jól látható, hogy 2005 óta csak 2008-ban volt a mostanihoz hasonló alacsony értékeltség a piacon.

A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.

img

Továbbra is jól gurul a Waberer’s

A Waberer’s International Nyrt. 2025 Q1-ben 194,4 millió EUR árbevételt ért el, mely 1,2%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A vállalatcsoport 2025 Q1-ben 11 millió euró EBIT szintet ért el, amely 29,3%-os növekedést jelent. A társaság nettó…

img

Telekom: újabb csúcs felé?

A Magyar Telekom 2025 első negyedéves gyorsjelentése minden főbb pénzügyi mutató tekintetében meghaladta az elemzői várakozásokat, jelezve a vállalat stabil működését és eredményes költséggazdálkodását. A bevétel 241,6 milliárd forint lett, ami némileg felülmúlta a 240,2 milliárd forintos konszenzust. A részvény…