Platón Prótagorasz című dialógusában a címszereplő elmeséli, hogy Prométheusz és Epimétheusz feladata volt, hogy tulajdonságot adjon az élőlényeknek. Epimétheusz azonban rávette Prométheuszt, hogy bízza csak rá a feladatot, a végén neki majd csak ellenőrizni szükséges azt, hogy minden a terv szerint sikerült-e. Epimétheusz annak, aki erős volt, nem adott gyorsaságot, azt a gyengéknek tartogatta; akik kicsit voltak, azok szárnyakat kaptak, és így tovább, vigyázva a „tökéletes” egyensúlyra. Így járt el minden tulajdonsággal: a testet borító szőrrel, a végtagok alakjával, a táplálkozással. Az embert azonban kihagyta. Prométheusz megpróbálva jóvá tenni a dolgokat, és hogy az emberiség ne pusztuljon ki, ellopta a mesterségbeli tudást és a tüzet, ezeket adva az emberiségnek.
Az emberre szabadult tudás megállíthatatlan volt. Az innováció és a technológia fejlődése, különösen az 1800-as évektől exponenciálissá vált, lehetővé téve, hogy már nem kell a malthusi világban élnünk. Ez az a társadalmat-gazdaságot leíró elmélet, amely szerint bár a népesség exponenciálisan növekedne, azonban a mezőgazdasági termelés ettől jelentősen elmarad, így elkerülhetetlen az éhínség, a járványok és a háborúk, ennek következménye pedig a népesség csökkenése arra a szintre, amit a mezőgazdaság az aktuális fejlettségi szintjével éppen ki tud elégíteni.
A malthusi elmélet ma már egyáltalán nem tudja leírni a körülöttünk zajló világot, a technológiai fejlődés és az innováció parkolópályára tette a doktrínát. Ez egyrészt örvendetes dolog, ugyanakkor nem szabad elmenni amellett, hogy az innováció, a technológiai fejlődés várható hatásait egész egyszerűen nem tudjuk elképzelni. A számok nyelvén mindenki értette a maghasadást (és az atombombát), de senki sem tudta elképzelni, milyen pusztítást fog okozni. Az ember erkölcsileg nem tudta felfogni, hogy ez milyen érzéssel, pusztítással és felelősséggel jár. Az emberiség beleesett a prométheuszi szakadékba, ahogy Günther Anders német filozófus nevezte. Óriási szakadék van aközött, amit az emberiség meg tud alkotni és amit el tud képzelni.
A párhuzam napjainkkal is adott, olyan algoritmikus rendszereket próbálunk alkotni, amelyek képesek döntéseket hozni és (ál)valóságot generálni olyan sebességgel és léptékben, amely meghaladja az etikai keretrendszereket és a kognitív felügyeletet. Vagy itt van példának az agy-számítógép interfészek kifejlesztése (például a Neuralink), amelyek talán dekódolják a belső emberi gondolatokat. Lehetséges, hogy átlépünk egy egzisztenciális határt anélkül, hogy teljes mértékben felmérnénk az alapvető emberi és magánéletre gyakorolt hosszú távú hatását. Az algoritmus, ami nem más, mint a bölcsek köve, és az általa létrehozott világ, ahol minden racionális. A kérdés: akarsz ebben élni? El tudsz képzelni egy teljesen racionális világot, ahol minden a „helyén van”? A közgazdászok például megpróbálták, aztán le kellett porolni Aiszóposz 2600 éves meséit, és új díszcsomagolásban, mint viselkedési közgazdaságtan, eladni.
A Szilícium-völgyből majdnem minden jól néz ki, a világ más részéről ez már nem annyira biztos. A piacokra tekintve azt láthatjuk, hogy a romantikus szenzációtól könnyű megrészegülni. A lenti ábrán látható, hogy a mesterséges intelligencia – annak távlati lehetőségei – a befektetők kb. felét (43-71%) komolyan aggasztja. Ahogy korábban már írtunk róla, az MI szisztematikus, piaci kockázattá vált és ezt a befektetők vélekedése is alátámasztja. Az új technológia mindenhol hívószó, de a legtöbb esetben teljesen értelmetlenül. Vajon itt is érvényes lesz Theodore Sturgeon megfigyelése („Sturgeon’s law”), mely szerint mindennek a 90%-a „bullshit”? Az MI istenek imádata veszélyes precedenst is teremthet, hogy aztán jöjjön valaki és leírja újból, hogy „Isten halott!”, hogy eltűnt a szent garancia.
Aktuális hosszú távú ajánlásaink (egy éves célárak DCF-modell alapján):
A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.
