Szeptemberben a KSH által közölt egyhavi munkanélküliségi ráta 4,5%-os volt, ami érdemben meghaladja az általunk és a piac által is várt 4,2%-os értéket. A 15-74 év közötti munkanépes korú népesség körében a foglalkoztatottak száma 4 millió 699 ezer fő volt szeptemberben, ami éves összehasonlításban 32 ezer fős csökkenés, miközben augusztusban még közel 13 ezer fős volt az emelkedés.

A munkanélküliek száma egy év alatt több, mint 17 ezerrel emelkedett, miközben augusztusban még 15 ezer fő alatti volt az egy évre visszatekintő növekedés a munkanélküliek körében. A gazdaságilag aktívak száma is visszaesett, 15 ezer fővel, 4 millió 918 ezerre, egy év leforgása alatt. Ugyanakkor a népesség fogyása miatt az aktivitási ráta 68,1 %-on maradt.

A háromhavi adatokban valamivel kevésbé markánsan, de ugyancsak látható a trend romlása. A 2024. július– szeptemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében ugyan lényegében nem változott, 4 millió 709 ezer fő volt, azonban a munkanélküliek száma több, mint 26 ezer fővel nőtt egy év alatt (megközelítve a 225 ezer főt) és egyetlen hónap alatt több, mint 13 ezer fővel ugrott meg. Az aktivitási ráta azonban egy év alatt a háromhavi mozgóátlagot tekintve még emelkedni tudott, 67,7%-ról 68,3%-ra.

A fenti adatok egyértelműen a munkaerőpiac feszességének oldódásáról árulkodnak. Ez a gazdasági problémáknak a munkaerőpiacon való, egyre markánsabb megjelenését tükrözik, ugyanakkor az inflációs nyomást gyengítik.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásai alapján július végén a regisztrált álláskeresők száma 228 ezer főre nőtt, ami 0,2%-kal haladja meg az egy évvel korábbi adatot. Az adat egy hónappal korábban még 224,6 ezer volt, közel 4 ezer fővel kevesebb a tavaly augusztusi szinthez képest.

Forrás: KSH

Kilátások

A friss munkanélküliségi adat mindenképpen kellemetlen meglepetést jelent, mivel több tized százalékponttal meghaladja az elemzői konszenzust, ami ritkaság a munkanélküliségi ráta esetében. A munkanélküliek számának emelkedése és a foglalkoztatás (egyhavi adatok alapján mért) csökkenése egyre inkább a gazdaság gyengélkedésének tudható be. A korábbi hónapokban még lehetett azt mondani, hogy a munkanélküliek száma az aktívak számának emelkedésével párhuzamosan ment végbe, de ez a legfrissebb adatokat megnézve már nem mondható el. Egyre jobban hűl a munkaerőpiac.

A gazdaság gyengélkedése következtében a következő hónapokban (a korábban vártakkal ellentétben) vélhetően nem fog csökkenni a munkanélküliségi ráta, hanem inkább további enyhe emelkedés valószínűsíthető. Ráadásul egyre inkább közelítünk a téli hónapokhoz, amikor szezonális okokból egyébként is a ráta emelkedése szokott jellemző lenni. 2025-ben ugyanakkor a gazdasági növekedés felfutása várható. Ezt idővel követheti a munkaerőpiac javulása is, azonban várhatóan némi késéssel.

A fenti folyamat hatása kettős a gazdaságra nézve. Egyrészt a csökkenő foglalkoztatás rontja a fogyasztási, és ezzel a GDP növekedési kilátásokat a következő hónapokra. Ugyanakkor a munkaerőpiac oldódó feszültsége az inflációs kilátásokat javítja. Ilyen adatok mellett a várhatóan jelentős mértékű béremelkedéseket a vállalkozói szféra kevésbé fogja tudni áthárítani a fogyasztókra 2025-ben.

img

A második félévtől indulhat növekedésnek az ipar – ágazati kitekintő

2024-ben az ipari termelés volumene 4%-kal csökkent előző évi adathoz képest. A gyenge teljesítményelsődleges oka a külső kereslet, ami ráadásul a legnagyobb alágazatokat, a járműgyártást, illetve a villamos berendezés gyártást (akkumulátor-gyártás) kiemelten érinti. Idén beindulhatnak Magyarországon azok a gyárak, amik…