Stabil munkaerőpiac várja a vámok hatásait
Márciusban 4 millió 701 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében, ami több mint 18 ezer fővel magasabb a februári szintnél, de 9,5 ezer fővel elmarad az egy évvel korábbitól. 2025. márciusban a KSH által közölt egyhavi munkanélküliségi ráta 0,2 százalékponttal 4,3%-ra mérséklődött, ami elmaradt várakozásunktól és a piaci konszenzustól is (4,5%). Márciusban a munkanélküliek száma az előző hónaphoz képest 8,7 ezer fővel, míg az egy évvel korábbi adathoz képest 5,2 ezer fővel csökkent. A gazdaságilag aktívak száma 10 ezer fővel nőtt egy hónap alatt, de a tavaly ilyenkor látotthoz képest közel 15 ezer fővel kevesebb volt. A februárban látott nagyobb népességcsökkenést márciusban már kisebb, 5,5 ezer fős csökkenés követte a 15-74 éves korosztályt tekintve.
A háromhavi adatokban 0,1 százalékponttal 4,3%-ra jött le a munkanélküliségi ráta, egy évvel korábban 4,6% volt. A 2025. január-március időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 692 ezer fő volt, ami 2 ezerrel magasabb a megelőző évi szintnél.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásai alapján március végén a regisztrált álláskeresők száma 232,5 ezer fő volt, ami 1,5 százalékpontos mérséklődést mutat az egy évvel korábbihoz képest, azonban havi alapon minimális, 0,1%- os növekedést mutat.
Kilátások
Az adatok egyelőre stabil munkaerőpiacot jeleznek. A márciusi foglalkoztatási adat ismét a tavaly nyár végi szintre tért vissza, amit aztán foglalkoztatás-csökkenés követett az év végéig, majd 2025 első két hónapjában stagnált a foglalkoztatottak száma. A foglalkoztatási ráta 65,5%-ra, eddig nem látott szintre emelkedett, de árnyalja a képet, hogy ebben a népesség fokozatos csökkenésének is szerepe van. A gazdaságilag aktívak száma is nőtt, és ami jó hír, hogy ez márciusban a foglalkoztatottak számának növekedéséhez köthető. A munkanélküliek száma az év elején szezonális hatások miatt nőtt, de márciusban ismét a decemberi szintre jött vissza.
A következő hónapokban a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság a vállalatok beruházási döntéseire is negatívan hathat, amit egyelőre nehéz számszerűsíteni, de ez a jelenlegi kedvező folyamatokat átmenetileg megfordíthatja. Azt egyelőre fenntartjuk, hogy az év vége felé a gazdaságban megindulhat a felívelés. A foglalkoztatás növekedése lassú lehet, mivel a cégek a gyenge gazdasági helyzet mellett sem bocsátottak el tömegesen munkaerőt, ezért a felívelés megindulásakor várhatóan nem lesz nagyon gyors a toborzás megindulása sem.
MBH Bank: 1,1 százalékos növekedés várható az idei évben
A vámháború fennálló kockázatai jelentősen korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat, ugyanakkor az európai gazdasági élénkítés pozitív hatásai inkább csak jövőre éreztetik hatásaikat, ezért az MBH Elemzési Centrum szakértői az idei évre 1,1 százalékra mérsékelték növekedési előrejelzésüket. Az év második felében…
Továbbra is gyenge számokat produkál az ipar – ágazati kitekintő
Márciusban szezonálisan és munkanaphatástól megtisztítva az ipari termelés 0,1%-kal haladta meg a februári szintet, és 5,4%-kal múlta alul a tavaly márciusit. Az első negyedévben az ipari termelés 4,4%-kal csökkent, így nem meglepő módon negatívan járult hozzá a Q1-es (még előzetes)…
Kína: egykori növekedési sztori, most a stabilitás a kérdés
A kínai gazdaság kilátásai megosztják a befektetőket, de az elterjedtebb álláspont nyugati szemmel inkább a pesszimizmus: a távol-keleti ország már biztosan túl van legdinamikusabb növekedési szakaszán, és az országot érintő strukturális problémák súlyosak.