Májusban felemás képet mutatott a hazai turizmus
A vendégek száma éves alapon 2,6%-kal nőtt, miközben a vendégéjszakáké 0,5%-kal csökkent, vagyis többen érkeztek, de rövidebb ideig maradtak. 2026 első öt hónapjában ugyanakkor 2%-kal, összesen 6,5 millió főre emelkedett a turisztikai szálláshelyeken regisztrált vendégek száma, ami a nyári csúcsszezon előtt stabil képet jelez az ágazatban, ugyanakkor a külföldi vendégforgalom két hónapja tartó gyengülő trendje kockázatot jelez. Az alapforgatókönyv szerint továbbra is az idegenforgalom bővülésének folytatására számítunk. A szezonnak kedvez, hogy az iráni konfliktus kapcsán megállapodás született, ugyanakkor a teljes helyreállás elhúzódhat. Bár a kerozinárak megugrása mérséklődött, a menetrendek átalakulása miatt a konfliktus turisztikai hatásai a régión túl is érezhetők maradnak. Eközben az erősödő forint is hatással lehet a folyamatokra: egyrészt a külföldi turisták számára drágíthatja a magyarországi tartózkodást, így visszafoghatja a beutazási keresletet – ezt látjuk immár második hónapja -, másrészt ösztönözheti a magyar lakosság külföldi utazásait.