Tovább mérséklődött a háromhavi munkanélküliségi ráta
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A külföldi telephelyen dolgozók száma 106 ezer fő volt, 4 ezerrel több, mint egy éve, a közfoglalkoztatottak száma egy év alatt 12 ezerrel, 60 ezerre mérséklődött. A foglalkoztatási ráta, az uniós módszertanban kiemelten figyelt 15-64 éves korosztályban 75,1%-ra emelkedett április-június között, a tavalyi 74,7%-ról, a megelőző három hónaphoz képest nem változott.
A munkanélküliek száma 215,3 ezer fő volt a vizsgált három hónap átlagában, egy év alatt 23 ezer fős a növekmény, míg a megelőző három hónaphoz képest közel 3,4 ezer fővel csökkent a számuk. A nemzetközi módszertan szerint számított munkanélküliségi ráta április-június között 4,3%-ot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 3,9%-kal, a megelőző három hónaphoz képest azonban 0,1 százalékponttal alacsonyabb értéket közöltek.
Az NFSZ nyilvántartásában 222,8 ezer regisztrált álláskereső szerepelt júniusban, ami több mint 1,4 ezer fővel kevesebb, mint egy éve. Az álláskeresők száma egy év alatt 0,6%-kal, egy hónap alatt 1,4%-kal csökkent. 2024. júniusban 134,2 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a hónap végére 99,8 ezer maradt üres, betöltetlen.
Kilátások
A munkaerőpiac elmúlt egy évben látott oldódása mellett továbbra is feszesnek tekinthető, a teljes foglalkoztatottság állapota nincs túlságosan messze, miközben a munkanélküliségi ráta tovább csökkent 4,3%-ra, április-június között. Változatlanul azzal számolunk, hogy a következő hónapokban további csökkenést fog regisztrálni a KSH a munkanélküliségi rátában. Az őszi hónapoktól egyre inkább elkezdhet érződni a gazdaság talpra állása, így év végére a munkanélküliségi ráta visszatérhet a 4%-os szint alá.
Továbbra is kedvező fejlemény, hogy az inaktivitás csökkenése éves összehasonlításban még mindig markáns. Mindez a foglalkoztatottak bővülése és a népesség kismértékű csökkenése mellett a munkanélküliek számának emelkedésében csapódik le éves összehasonlításban. Ugyanakkor utóbbiak körében éves alapon már kisebb az emelkedés, mint egy hónappal ezelőtt, ami ugyancsak a munkaerőpiac oldódásának a lelassulására, megállására utal.
Érdemes megjegyezni, hogy a munkaerőpiacok reakcióideje kifejezetten lassú, a célzott változások akár 12 hónapos késéssel jelenhetnek meg a munkaerő iránti keresletben. Ahogy az év utolsó negyedében a gazdasági növekedés erőteljesebbé válhat, úgy jelenthet ez nyomást az inflációra, amelynek éves értéke kismértékben egyéb okokból (a bázishatás és a magas reálbérnövekedés miatt) amúgy is emelkedhet.
Emiatt különösen fontos lenne, hogy a vállalatok erőteljesebben forduljanak a hatékonyság és a termelékenység növelésének irányába, illetve valósítsanak meg olyan, elsősorban tőkeintenzív beruházásokat, amit eddig a kellő számban rendelkezésre álló munkaerő miatt nem valósítottak meg vagy nem térült volna meg.
A szövegben felhasznált képek forrása: KSH, Bloomberg
Jó kilátások a Richter előtt
Idén szeptemberben az MBH Befektetési Bank megkezdte a Richter Nyrt. részvénypiaci mozgásának követését. Bankunk elemzői a jövőben folyamatosan nyomon követik majd a tőzsdei társaság pénzügyi helyzetét, valamint diszkontált cash-flow-modell alapján ajánlást tesznek a vállalat egy éves célárára. Az első, mai…
Mit mutat az Elliott-elemzés? – Befektetési ajánlások
Az MBH Befektetési Bank szakértője Elliott-ciklus alapú elemzési módszerrel vizsgálta az USDJPY és az EURHUF devizapárokat, illetve az EURO STOXX 50 indexet.
Tovább mérséklődött a háromhavi munkanélküliségi ráta
A 2024. április és június közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 21 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A külföldi telephelyen dolgozók száma 106 ezer fő volt, 4 ezerrel több, mint…