Tovább mérséklődött a háromhavi munkanélküliségi ráta
A 2024. március és május közötti három hónapban a foglalkoztatottak száma (15-74 éves korosztály) 4 millió 745 ezer fő volt, 41 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A külföldi telephelyen dolgozók száma 108 ezer fő volt, 7 ezerrel több, mint egy éve, a közfoglalkoztatottak száma egy év alatt 8 ezerrel, 61 ezerre mérséklődött. A foglalkoztatási ráta, az uniós módszertanban kiemelten figyelt 15-64 éves korosztályban 75,1%-ra emelkedett március-május között. Egy éve 74,5%-on, a megelőző három hónapban 74,9%-on állt a mutató.
A munkanélküliek száma 218,7 ezer fő volt a vizsgált három hónap átlagában, egy év alatt 27 ezer fős a növekmény, míg a megelőző három hónaphoz képest közel 5,5 ezer fővel csökkent a számuk. A nemzetközi módszertan szerint számított munkanélküliségi ráta március-május között 4,4%-ot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 3,9%-kal, a megelőző három hónaphoz képest azonban 0,1 százalékponttal alacsonyabb értéket közöltek.
Az NFSZ nyilvántartásában 225,9 ezer regisztrált álláskereső szerepelt májusban, ami több mint 2,6 ezer fővel kevesebb, mint egy éve. Az álláskeresők száma egy év alatt 1,2%-kal, egy hónap alatt 2,0%-kal csökkent. 2024. májusban 112,9 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből a hónap végére 89,9 ezer maradt üres, betöltetlen.
Kilátások
A munkaerőpiac feszességének korábban látott oldódása tovább lassul. A foglalkoztatottság növekedése kitart, miközben a munkanélküliségi ráta tovább csökkent 4,4%-ra. Ez ugyan elmarad az általunk várt, 4,3%- os értéktől, ugyanakkor a májusi egyhavi adat 4,3%-ra mérséklődött. Továbbra is azzal számolunk, hogy a következő hónapokban további csökkenést fog regisztrálni a KSH a munkanélküliségi rátában.
Továbbra is kedvező fejlemény, hogy az inaktivitás csökkenése éves összehasonlításban még mindig markáns. Mindez a foglalkoztatottak bővülése és a népesség kismértékű csökkenése mellett a munkanélküliek számának emelkedésében csapódik le éves összehasonlításban. Ugyanakkor utóbbiak körében éves alapon már kisebb az emelkedés, mint egy hónappal ezelőtt, ami ugyancsak a munkaerőpiac oldódásának a lelassulására, megállására utal.
A fentiek mellett ugyanakkor elég valószínű, hogy ebben a szezonalitásnak érdemi szerepe lehet: a téli időszakban a foglalkoztatottak száma mindig csökkenni szokott, a tavaszi-nyári hónapokban azonban ez megfordul. A szezonalitásnak a munkanélküliségi ráta további csökkenésében lehet még szerepe a közeljövőben. Az év második felében azonban egyre inkább elkezdhet érződni a gazdaság talpra állása a munkaerőpiacon is, így év végére a munkanélküliségi ráta visszatérhet a 4%-os szint alá.
A munkaerőpiac elmúlt egy évben látott oldódása mellett továbbra is feszesnek tekinthető, a teljes foglalkoztatottság állapota nincs túlságosan messze. Ahogy az év második felében a gazdasági növekedés erőteljesebbé válhat, úgy jelenthet ez nyomást az inflációra, amelynek éves értéke kismértékben egyéb okokból (a bázishatás és a magas reálbérnövekedés miatt) amúgy is emelkedhet. Emiatt különösen fontos lenne, hogy a vállalatok erőteljesebben forduljanak a hatékonyság és a termelékenység növelésének irányába, illetve valósítsanak meg olyan, elsősorban tőkeintenzív beruházásokat, amit eddig a kellő számban rendelkezésre álló munkaerő miatt nem valósítottak meg vagy nem térült volna meg.
A szövegben felhasznált képek forrása: KSH, Bloomberg
Kiugró eredmény a turizmusban – Ágazati Kitekintő
Kiemelkedő eredményt hozott a nyár utolsó hónapja a turizmusban: 11%-kal több vendéget és 3,6 százalékkal több vendégéjszakát könyveltek el az egy évvel korábbihoz képest a turisztikai szálláshelyek 2024 augusztusában. Az első nyolc hónap alapján is pozitív az ágazat teljesítménye, mivel…
Megtört a munkanélküliség csökkenő trendje június-augusztus között
A munkaerőpiaci trendet mutató háromhavi időszakban, június-augusztus átlagában, a 15-74 év közötti munkanépes korú népesség körében a foglalkoztatottak száma 4 millió 752 ezer fő volt, 31 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.
Továbbra is gyenge teljesítményt nyújt a logisztika
2024 második negyedévében tavalyhoz képest csökkent a szállított áru tömege, a mostani az elmúlt évtized leggyengébb második negyedéve, 15,8%-kal elmaradva a járvány előtti szinttől. Az elkövetkező időszakban inkább a belföldi fuvarpiacon számítunk némi élénkülésre.