24%-ra mérséklődött az infláció
A várakozásoknak megfelelően 24% ra mérséklődött az infláció áprilisban a márciusi 25,2%-ot követően, amit elsősorban az üzemanyagárak és az alacsonyabb fogyasztás miatt a háztartási energiaárak további csökkenése okozott, ezzel szemben a vártnál jóval nagyobb mértékben drágultak a szeszeszitalok és a szolgáltatások árai. Az élelmiszerárak emelkedése ugyanakkor megállt, amiben már az elmúlt hetekben bejelentett árcsökkentések hatása is megjelent, ami a következő hónapokban várhatóan tovább mérsékelheti az inflációt. A továbbra is erős inflációs nyomást tükrözi, hogy a maginfláció továbbra is erőteljes, 24,8%-os emelkedést mutatott, elsősorban a szolgáltatói árak kifejezetten gyors emelkedése miatt.
Kilátások
A következő hónapokban bázishatások, az üzemanyagárak folyamatos csökkenése és egyes élelmiszertermékekre bejelentett árcsökkentés miatt az infláció fokozatos, majd az év közepétől meredek mérséklődésére számítunk. A bázishatásokat felerősítheti, hogy a nemzetközi nyersanyag-, termény-, és energiaárak és szállítási költségek jelentősen visszaestek az utóbbi hónapokban, így újabb külső ársokkra nem számítunk, sőt, a várakozásoknál gyorsabban is lehúzhatja az inflációt, a forint erősödése pedig szintén mérsékelheti az inflációt, ami már a tartós fogyasztási cikkeknél már megfigyelhető. Az ár-bér spirál kialakulása egyes szolgáltatói ágazatokban megfigyelhető, ami lassíthatja az infláció mérséklődésének ütemét, azonban az idei év végére így is egyszámjegyű inflációra számítunk. Az idei éves átlagos infláció ugyanakkor elérheti a 18,5%-ot.
Részletek
Az orosz-ukrán háború, az Oroszország elleni szankciók, és részben ennek következtében csökkenő orosz gázszállítások a tavalyi év során érdemben felülírták az inflációs –és gazdasági – kilátásokat, a háború kitörése után a gáz-, áram-, és olajárak elszálltak, amelyek már azelőtt is komoly nehézséget okozott a gazdasági élet szereplőinek. Az utóbbi hónapokban azonban meredeken csökkentek az energiaárak, ami lényegesen csökkentheti azon szereplők költségeit, akik napi szinten, a piacról szerzik be a működéshez szükséges energiát.
A búzaárak és más alapvető terményárak (kukorica, napraforgó) a háború kitörését követő elszállása átmeneti volt, a nemzetközi árjegyzések az elmúlt időszakban pedig érdemben süllyedtek, amit a FAO élelmiszer árindexének, valamint a hazai mezőgazdasági termelői árindex meredek visszaesése is tükröz, az árszintek azonban a korábbi évekhez képest még mindig magasak. A búzaárak tavalyi emelkedése és az energiaárak elszállása miatt jelentősen emelkedtek a liszt nagykereskedelmi és a pékáruk árai, azonban a búzaárak és energiaköltségek közelmúltbeli visszaesése miatt tetőzhetnek az árak a termékpályákon. A nyerstej felvásárlási árainak túltermelés által okozott visszaesésének hatására egyes tejtermékek esetében már jelentősebb árcsökkentéseket is bejelentettek. Az élelmiszerárak további emelkedését a visszaeső kereslet is fékezi. A jövedéki adóemelés a dohánytermékek és szeszesitalok, a chipsadó (neta) emelése számos feldolgozott élelmiszer árát emelte a tavalyi év során, idén azonban ezek az intézkedések kiesnek a bázisból.
Az egyes szektorokban bevezetett extraprofit adó szintén egyre több szolgálattás árában jelent meg, míg a kiskereskedelmi vállalkozások az egyes termékeket érintő árkorlátozások miatti veszteségeik áthárítására kényszerültek, azonban az extraprofitadók tervezett mérséklése is hozzájárulhat az árak stabilizálódásához.
Az egyes élelmiszer termékekre bevezetett hatóságiár korlátozások tervezett feloldása – aminek az időpontját továbbra sem ismerjük – kockázatot jelenthetnek az inflációra, ezt azonban ellensúlyozhatják a terményárak egyre szélesebb körű visszaesésének várható hatásai, valamint a kiskereskedők által már termékekre áthárított áremeléseinek mérséklése.
A tartós fogyasztási cikkek árait tavaly jelentősen növelte a forint érdemi gyengülése, a nyersanyagárak elszállása, az alkatrészhiány, a szállítási költségek elszállása is, az új autók árának emelkedését azonban a lényegesen magasabb műszaki tartalom is befolyásolta. A forint erősödése és a nyersanyagárak csökkenése miatt a tartós fogyasztási cikkek áremelkedése érdemben csillapodhat, ami már az elmúlt hónapokban megjelent.
Egy év alatt az élelmiszerek árai 37,9%-kal nőttek, ami már lassulást mutat a decemberi 44,8%-os dráguláshoz képest, ami főleg bázishatások eredménye, azonban a következő hónapokban egyes élelmiszerek árai már csökkenhetnek.
Ezen belül a sertéshús árak áprilisban 15,8%-kal nőttek, igen jeeéntősen mérséklődve az előző hónapokhoz képest. A baromfihús árak 29,9%-kal, a (fogyasztói kosárban) kisebb súlyú marhahús árak 25%-kal emelkedtek. A párizsi, kolbász árak 28,4%-kal nőttek, a szalámi, sonka árak pedig 31,1%-kal emelkedtek.
Az árkorlátozások által érintett tejárak átlagosan 43,2%-kal emelkedtek, mivel a korlátozások által nem érintett tejárak meredeken emelkedtek (míg az érintett 2,8%-os UHT tej ára alig változott, jelentősen emelkedett az 1,5%-os és 2,8%-os ESL tej ára).
Az étolaj ára 3,4%-kal, a liszté 8,8%-kal emelkedett az egy évvel ezelőtt bevezetett ársapkák hatására, (ezen belül a búzafinomliszt ára alig változott, ellenben a rétesliszt emelkedett), a cukoré 15,7%-kal emelkedett, az azóta bekövetkezett meredek drágulás miatt jóval magasabb lennének az árak.
A sajtok ára 45,4%-kal, az egyéb tejtermékek 63,5%-kal, a vaj, vajkrémek árai 62,1%-kal emelkedtek, azaz az egyes vajkészítmények, sajtok árainak csökkentése már részben megjelent az áprilisi adatokban, de nem zárható ki, hogy újabb csökkentésekre kerül sor.
A tojás ára 51%-kal, a margariné 30,7%-kal, a sertészsíré 55,1% emelkedett. Áprilisban a kenyér 61,6%-kal, a péksütemények 46,7%-kal, a száraztészta 47,6%-kal, az édesipari lisztesáruk 61,9%-kal drágultak, míg a burgonya árai 41,8, gyümölcsök árai pedig 21,3%-kal emelkedtek.
A munkahelyi étkezésé 31%-kal, az éttermi étkezésé 29,2%-kal drágult. A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 20,5%-kal, ezen belül a dohányáruké 15,7%-kal, a szeszes italoké 27,5%-kal emelkedett, elsősorban a sörárak érdemi, 39,6%-os emelkedése miatt. A gabona-, és energiaárak csökkenése miatt azonban nem zárható ki, hogy a sör ára is mérséklődhet.
A ruházkodási termékek árai 9,8%-kal nőttek.
A tartós fogyasztási cikkek árai 9,3%-kal emelkedtek, ami már jelentősebb mérséklődést jelent, ezen belül az új személygépkocsi árak 18%-kal emelkedtek – amit a jóval magasabb műszaki tartalom és a károsanyagkibocsátás költségeinek áthárítása is magyaráz –, ugyanakkor több termékkategóriában is magas maradt az áremelkedés mértéke, amit a faárak miatt dráguló bútorok (a szobabútorok 15,2%-kal, a konyhabútorok 16,1%-kal drágultak).
Az autópiaci anomáliák enyhülése miatt már csupán 0,4%-kal drágultak a használtautó árak.
A háztartási energiaárak 41,8%-kal nőttek, jelentősen mérséklődve az előző hónapokhoz képest, amit meleg időjárás és az alkalmazkodás miatti alacsonyabb gázfogyasztás okozott, mivel több háztartás kerülhetett az átlagfogyasztás alá, így csökkenhetett a gázszámlája. Az átalánydíjas fogyasztók a gázóra leolvasását követően szintén csökkenő havidíjjal találkozhatnak, így a háztartási energiaárak tovább csökkenhetnek a nyári hónapokban.
A vezetékes gáz ára 59,4%-kal, az áram 27,3%-kal, a palackos gáz 46,9%-kal, a tűzifa 54,4%-kal drágult egy év alatt, míg a távfűtés ára 2,5%-kal nőtt. Az egyéb cikkek árai 22,7%-kal nőttek, ezen belül az üzemanyagárak az üzemanyagár plafon eltörlése óta megfigyelhető árcsökkenés hatására 26%-kal emelkedtek, ami lassulás az előző hónaphoz képest, ugyanakkor a kategórián belül a legtöbb termék áremelkedése továbbra kiemelkedően magas, leginkább a lakásjavító-, karbantartó cikkeké 20,7%, valamint az állateledeleké 59,1%. Érdemben, 28,3-39,8%-kal drágultak a háztartási fogyóanyagok, vegyipari termékek, így a mosó és tisztítószerek, a testápolási cikkek is.
Érdemben, 14,1%-ra gyorsult a szolgáltatások árainak emelkedése, ezen belül 24%-ra gyorsult az üdülési szolgáltatások árnövekedési üteme. 14,4% volt a lakbérek árainak növekedése. A lakásjavítás, karbantartás drágulása továbbra is gyors, 20% volt, a taxi 36,2%, a háztartási szolgáltatásoké 23,8%, a járműjavításé 23,4%, a mozijegy 18%, a sport és múzeumi belépőké 27,9%, az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolásé 27,6%, a telefon, internet előfizetéseké 11,2%, a postai szolgáltatásoké 23,1% volt.
Háborúk és konfliktusok hatása a globális piacokra – 3. rész
Az elmúlt években sorra lángoltak fel geopolitikai konfliktusok a világ különböző pontjain. Ezek egy részében sikerült elkerülni az eszkalációt, más esetekben viszont elhúzódó háborúskodás alakult ki. Ennek apropóján vizsgálta meg az MBH Befektetési Bank befektetéselemzési csapata az elmúlt fél évszázad…
MBH Befektetési Bank: hazánk jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat
Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közti kereskedelmi megállapodás, a dollár árfolyamának és szerepének változása,…
Háborúk és konfliktusok hatása a globális piacokra – 2. rész
Az elmúlt években sorra lángoltak fel geopolitikai konfliktusok a világ különböző pontjain. Ezek egy részében sikerült elkerülni az eszkalációt, más esetekben viszont elhúzódó háborúskodás alakult ki. Ennek apropóján vizsgálta meg az MBH Befektetési Bank befektetéselemzési csapata az elmúlt fél évszázad…