Annak ellenére tárul elénk ez a kép, hogy a globális olajtermelésből kieső mennyiség nem kevés, kb. 10-20 millió hordó. Csak összehasonlításképpen, a Covid-19 alatt kb. 6-12 millió hordó esett ki (lásd az ábrán), persze akkor a kereslet egyik napról a másikra tűnt el. Most fordított a helyzet, hiszen kereslet van. Igaz, a nyersanyagkereskedelem rugalmas üzletág, így a kiesett mennyiségnek a fele valószínűleg már úton van célja felé. Ugyanakkor emellett nehéz megmondani azt, hogy milyen infrastruktúra és mennyre sérült, mert figyelembe kell venni, hogy az LNG-nek (cseppfolyós gáz, amely 20%-a szintén innen származik), a műtrágya alapanyagainak, és lehetne még sorolni, jelentős része abból a régióból származik.
Tehát nem vethetjük el annak a valószínűségét, hogy a probléma nagyobb, mint ami elsőre látható. A piacok szinte alig remegtek ebbe bele, mert egyrészt Trump geopolitikája ma már nem a véletlenről, nem a kiszámíthatatlanságról szól. 2025 áprilisától nézve szinte mindig ugyan az volt a minta: vámok bevezetése, majd haladék nyújtása, végül valami köztes állapot elérése. A kiszámíthatatlanságnak pedig jól definiált kritériumai vannak, például az, hogy a múltból nem lehet a jövőre következtetni; vagy, hogy az adatok nem tömöríthetők, azaz viselkedésük leírásához végtelen hosszúságú algoritmus szükséges, vagyis minden elemét külön-külön kell vizsgálni. A másik ok, hogy a vállalatok fundamentumaiban nem történt változás, már ami az előrejelzéseket illeti. 90-120 dolláros olajár ide vagy oda, az emelkedő vállalati nyereségeket, ma legalábbis, borítékolják az elemzők.
Ami történt, az némi átalakulás az iparágak között. Például a tekintetben, hogy a Goldman Sachs elemzése szerint önmaga 20 éves múltjához viszonyítva, ma a technológiai szektor az egyik legolcsóbb (az egészségügy és a pénzügy mellett). Nagy szó ez, a 2020-as évek start-up, IPO és San Franciscó-i kockaőrülete után. Persze két merőben különböző kérdés megtalálni az átlagban olcsó szektort és megtalálni azt a pár szereplőt, akik nyertesen fognak ebből kikerülni. Mert valószínűsíthetően még mindig azt tartják kockázatnak a befektetők, hogy túl nagy az MI beruházási kapacitása, amelyből nem tudjuk ki fog kijönni nyertesen. Viszont abban reménykedhetünk, hogy a most kezdődő gyorsjelentési szezonban az elemzők felteszik majd ezt a kérdést és érdemi választ is kapnak rá, úgy, mint amikor 2013-ban az Archer Ltd. jelentés utáni sajtótájékoztatóján valaki Bruce Wayne-ként jelentkezett be a Wayne Enterprise-tól és megkérdezte a menedzsmentet, hogy a cég érdekelt-e olyan vállalatokba befektetni, amely szupergonoszok elleni küzdelmeihez fejleszt technológiát.
Jogi nyilatkozat
1. Jelen kiadványt az MBH Befektetési Bank Zrt. (székhely: 1117 Budapest, Magyar Tudósok Körútja 9. G.; cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, Cg. 01-10-041206; tev. eng. sz. III/41.086/2002., EN-III/M-608/2009.; felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank 1013 Budapest, Krisztina krt. 55.sz.; továbbiakban: a Bank) készítette.
2. A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, de azok valódiságáért, pontosságáért és teljességéért az MBH Bank Nyrt. felelősséget nem vállal. A megjelenő vélemények a kiadványt készítő szakemberek saját megítélését tükrözik, amelyek újabb információk megjelenése esetén külön értesítés nélkül megváltozhatnak.
3. Jelen kiadvány kizárólag az MBH Bank Nyrt., MBH Befektetési Bank Zrt., illetve részükre befektetési szolgáltatási tevékenységet végző Közvetítők érintett munkatársai részére készült, nem célja kereskedelmi kommunikáció megvalósítása. Illetéktelen személynek bemutatni, nyilvánosságra hozni, továbbadni, vagy sokszorosítani szigorúan tilos!
4. Az árfolyamok múltbeli alakulásából nem lehetséges azok jövőbeni alakulására vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybevételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról!
5. A kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek, felhívásnak, ajánlattételnek, továbbá nem minősül adótanácsadásnak. A tájékoztatás nem teljes körű, a kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A kiadvány nem minősül befektetési tanácsadásnak, abban az esetben sem, ha a dokumentum bármely része egyes pénzügyi eszköz vonatkozásában annak lehetséges árfolyam-, hozam-alakulásával kapcsolatos ismertetést tartalmaz. Jelen dokumentum nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, körülményeit és céljait, így személyre szóló ajánlás hiányában nem minősül befektetési tanácsadásnak. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. Az MBH Bank Nyrt. kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében, vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért.
6. Az MBH Befektetési Bank és az MBH Bank Nyrt. jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani.
7. Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag az MBH Bank Nyrt. előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. Az MBH Bank Nyrt. valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja.
8. A kiadvány kiadása időpontjában érvényes. További részletek: www.mbhbank.hu, ügyletek előtti tájékoztatásról szóló Hirdetményben. A nyilvános elemzések az alábbi honlapon érhetők el: Befektetéselemzés