Agrárgazdaság

Lelepleztük a magyar boltok gigaakcióit: minden egy irányba mutat, ennek sokan nem fognak örülni

Sorra jelentik be tartós árleszállításaikat a magyar üzletláncok húsvét előtt. Gyakorlatuknak persze megvan a jól körülírható háttere, amit a Pénzcentrumon most agrárgazdasági és élelmiszeripari szakemberekkel jártunk körül. Egyfelől nem csak nálunk, de nemzetközileg is látszik egyfajta konszolidáció az árakat tekintve, a régi olcsóságra azonban senki ne számítson már soha. Ahogy arra sem, hogy a húsvét után ugyanannyi akciókkal bombáznák a boltok, mint most. A jelenlegi ugyanis egy nagyon érzékeny időszak a kiskereskedelemben: a kereslet a korábbi hónapokban brutálisan bedőlt a magas árak miatt, úgyhogy most mindennél fontosabb a vásárlók becsalogatása a boltokba. Sok vásároló most örülhet, de az öröme nem biztos, hogy sokáig fog tartani. Úgy látszik, a diszkonthálózatok is nagy nyertesei a mostani különleges időszaknak, míg a hipermarketek inkább szenvednek, a magyar láncok pedig lehet, hogy már végzetesebb sebet is kaptak.

Podcast

Beszélgetés Pleschinger Gyulával, az MKB Bank Private Banking igazgatójával

Az interjú a Trend FM műsorában jelent meg először.

Podcast

MR podcast – Agrártámogatások, tőzsde, GPT-4

A Mihálovits Gazdában az induló az új, egységes kérelemhez kapcsolódó közvetlen agrártámogatásokról beszélt nekünk Mezei Dávid, az MKB Bank és Takarékbank agrár és európai uniós kapcsolatokért felelős vezetője. Tőzsdenyitás után a GPT-4 képességeiről hallgattuk Kiss Gergelyt, az Attrecto Zrt. alapítóját.

Befektetési piacok

MKB elemzés – Bayer AG

A vállalat erős éves számokat közölt, az árbevétel, a működési eredmény és az adózott eredmény terén is meghaladták az egy évvel ezelőtti szinteket.

Ingatlanpiac

Nyugat-Magyarországon könnyebb községből városba költözni

Takarék Index: település- és ingatlantípusok szerint is jelentős különbségek vannak a lehetőségekben

Magyarországon nemzetközi összehasonlításban is magas az ingatlantulajdonlási arány, nehezebben költöznek az emberek, ami nehezíti a mobilitást. A Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank elemzéséből kiderült: hazánkban Győr-Moson-Sopronban és Zalában a legkönnyebb községből városba vagy megyeszékhelyre költözni. A városba költözésnél – országosan tekintve – így is negyedével, megyeszékhelyen pedig több mint felével kisebb családi ház vásárolható az eladott ingatlan árából, lakásba költözés esetén pedig még kedvezőtlenebb ez az arány. A váltás városból megyeszékhelyre már egyszerűbb lehet, szintén főként a nyugati megyékben, a megyeszékhelyen belüli költözés azonban az ország egyik keleti városában, Miskolcon a legkönnyebb.

Agrárgazdaság

Még elérhető a hitelprogram, ami csúcsra emelheti a magyar élelmiszeripart is

Héjja Csaba szenior elemzőt a magas élelmiszerinfláció hátteréről, a magyar élelmiszeripar és a mezőgazdaság előtt álló lehetőségekről kérdeztük a PREGA konferencián.

Podcast

MR podcast – Stagnáló élelmiszerárak, lassuló fuvarozás

Az óra elején a lassuló élelmiszer-infláció volt a témánk. Héjja Csabával, az MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari üzletágának szenior elemzőjével néztünk a folyamatok mögé. Beszéltünk az új és a régi euró alapú állampapírokról.”Észjáték” logisztikai rovatunkban pedig arról volt szó, hogy tavaly kevesebb árut és rövidebb úton fuvaroztak Magyarországon 2021-hez képest. Bíró Koppány, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok szövetségének főtitkára volt a szakértőnk.

Agrárgazdaság

Ki veszi meg a magyar kukoricát?

Az agrárium devizateremtő ágazat, így a teljesítménye fontos a nemzetgazdaság szempontjából. Különösen nagy szerepet játszik az exportált értékben a kukorica, ennek kiesése most fájó következményekkel jár mindenki számára. Merre, mennyiért mozdulhat a gabona?

Befektetési piacok

MKB elemzés – LVMH

Az LVMH csoport 100 évvel alapítása után is folyamatosan tud növekedni, és várhatóan ez a jövőben sem lesz másképp.

Agrárgazdaság

Lehet fenntartható egy agrárbefektetés? Az MKB és a Takarékbank szakértőivel beszélgettünk

A magyar mezőgazdaságot gazdasági, társadalmi és környezeti szempontok alapján is lehet fenntarthatóan működtetni – hangsúlyozzák a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank és a Takarékbank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői. Mezei Dávid agrár- és európai uniós kapcsolatokért felelős vezető és Héjja Csaba szenior elemző szerint a korszerű agrotechnika és a hatékony termesztéstechnológiák alkalmazásával, a helyspecifikus gazdálkodással, a precíziós termelési rendszerekkel és okosfarm-megoldásokkal együttesen biztosítani lehet, hogy minimális környezetterhelés mellett, a hozamok jelentős visszaesése nélkül jövedelmező legyen a termelés és az élelmiszer-előállítás. A mezőgazdaság ugyanis rendkívül alkalmazkodóképes ágazat.

1 … 8 9 10 11 12 13