Folytatódhat jövőre a hitelezés fellendülése?

Akár még a 2021-es rekordévet is túlszárnyalhatja idén a lakossági hitelszerződések volumene, ha az év folyamán tapasztalt növekedési ütem kitart az év végéig. A fő kérdés azonban az: folytatódik-e jövőre is a tempós bővülés, közelebb kerülünk-e a hitelezés mértéke tekintetében a hazainál jelentősen magasabb uniós átlaghoz? Az MBH Bank elemzője megvizsgálta, milyen fontosabb tendenciák határozzák meg a magyarországi hitelezési folyamatokat.

Az infláció és a hitelkamatok szárnyalása, valamint a gazdasági kilátások jelentős romlása miatt 2023-ban nagyon komoly mértékben visszaesett a magyar lakosság hitelkereslete. A legjelentősebb lakossági hitelterméknek számító lakáscélú hitelekből például mindössze feleannyira (595 milliárd forintra) szerződtek az ügyfelek a hitelintézetekkel, mint 2022-ben (1195 milliárd forint). Ez a nagymértékű visszaesés csak azért nem vezetett a hitelállomány csökkenéséhez, mert részben óvatossági, részben jól felfogott anyagi érdekből a tőketörlesztések intenzitása is mérséklődött, miután az előtörlesztések korábban jellemző hányada a töredékére csökkent. 2024-ben azonban, bár a gazdasági teljesítmény negyedévről negyedévre elmaradt a várakozásoktól, a lakosság hitelek iránti kereslete váratlan gyorsasággal épült vissza. A már említett lakáscélú hitelekből például az első három negyedév folyamán több mint 1000 milliárd forintra kötöttek szerződést a hitelintézetek az ügyfelekkel, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 120%-os növekedés, és minden esély megvan arra, hogy év végig akár a 2021. évi 1300 milliárd forintos rekordot is megdöntse az új szerződések volumene.

Közel a történelmi rekord

Fel lehet vetni, persze, hogy ehhez a növekedéshez sokat tehetett hozzá az éppen 2024 elején bevezetett CSOK Plusz, hiszen ennek keretében a korábbi államilag kamattámogatott konstrukciókhoz képest jóval nagyobb hitelösszegek váltak elérhetővé. Ez természetesen így is van, ugyanakkor az új szerződéses volumen erőteljes növekedése nem korlátozódott a jelzáloghitelek piacára, hanem a fogyasztási hitelek körében is megjelent: a személyi hitelek esetében például 53,5%-os a növekedés a január-szeptember időszakban 2023 első kilenc hónapjához képest.

A kiugró éves növekedési dinamikák nyilván az alacsony bázisévi volumeneknek köszönhetők, és reálisan nem várható, hogy a növekedési ütemek a 2024. évi szintjükön maradjanak. Főként, hogy mind a jelzáloghitelek, mind a személyi hitelek új szerződéses volumene történelmi rekordot érhet el 2024-ben. A lendület megmaradásában, persze, nem csak a hitelintézetek érdekeltek, hanem a gazdasági növekedést magasabb fokozatba állítani kívánó kormány is, amely máris számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy a hitelek könnyebb elérhetősége révén is lökést tudjon adni a lakosság fogyasztási, illetve ingatlanvásárlással és -felújítással kapcsolatos terveinek.

Nemzetközi összehasonlításban nagyon alacsony a hazai hitelállomány

Hogy ezen a téren valóban szükség lehet az aktív gazdaságpolitikai beavatkozásra, azt jól illusztrálja, hogy a magyar háztartások eladósodottsága nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony: az Európai Unión belül csak Románia rendelkezik a magyarországinál alacsonyabb GDP-arányos háztartási hitelállománnyal. De miért baj ez, kérdezhetnénk. Nos, amint arra több korábbi tanulmány, és az MNB nemrég megjelent Pénzügyi Stabilitási Jelentésének egyik keretes írása¹ is rámutat, a hitelre való támaszkodás a háztartásoknak lehetővé teszi a fogyasztás simítását alacsony és magas jövedelmű időszakok között, ráadásul a hitelhez történő hozzáférés a munkatermelékenység össztársadalmi szintjét is meg tudja emelni. Összességében hitelek igénybevétele révén az egész gazdaság szempontjából hatékonyabb munkavállalói-fogyasztási döntések születhetnek, mert a hitelek híján előálló likviditási korlátok számos, a jólét szintjét megemelő fogyasztási vagy beruházási kiadást ellehetetlenítenek.

Ebből a szemszögből nézve, amint az előbb már említettük, Magyarország meglehetősen előnytelen helyzetben lévőnek tűnik. A hitelintézetek által nyújtott háztartási hitelek GDP-arányos állománya 2023 végén mindössze 13,5%-os volt, ami nemhogy a 45,2%-os EU-átlagtól, de a Csehország, Lengyelország és Szlovákia alkotta V3-csoport 31,8%-os átlagától is jelentősen elmarad. Pedig nem volt ez mindig így: 2010 végén a magyar háztartások GDP-arányos hitelállománya még meghaladta a V3-csoport átlagát, hogy aztán 13 év alatt az akkori 31,2%-ról a már említett 13,5%-ra mérséklődjön, míg utóbbi az akkori 27,7%-ról 32% közelébe emelkedjen.      

Háztartási hitelek időszak végi állománya (forrás: MNB)

Persze a háztartások nem csak hitelintézetektől juthatnak hitelhez, hanem például mikrohiteleket vagy személyi kölcsönöket folyósító pénzügyi vállalkozásoktól, akár közvetlenül nem-pénzügyi vállalatoktól is, de ha az Eurostatnak a háztartások tágabb jellegű eladósodottságát összehasonlító statisztikáit vesszük figyelembe, akkor sem változik a kép: a magyar háztartások 16,9%-os 2023. év végi GDP-arányos eladósodottságánál az EU-n belül csak Romániáé alacsonyabb (12,5%). A szomszédos EU-országok közül Szlovéniáé 23,8%-os, Horvátországé 30%-os, Szlovákiáé és Ausztriáé pedig bőven 40% fölötti. Az EU éllovasai (Hollandia 95%-kal, Dánia 88%-kal) pedig egyenesen beláthatatlan messzeségben vannak a magyarországi mutatótól.

Az alacsonyabb összegű hitelek jellemzőek

Az alacsony GDP-arányos lakossági hitelállomány első látásra azt mutatná, hogy bőven van potenciál a felzárkózásra, ha nem is feltétlenül az EU, de legalább a V3-országcsoport átlagának szintjére. Amint azonban éppen az imént mutattunk rá, az utóbbi mintegy másfél évtizedben nem egyszerűen távolodott a magyar GDP-arányos hitelállomány szintje a V3-as átlagtól, hanem néhány év kivételével folyamatosan csökkenve éppenséggel teljesen ellentétesen mozgott azzal.  Így mielőtt arra irányítanánk figyelmünket, hogy folytatódhat-e a lakossági hitelezésnek az idei év eddigi szakaszában tapasztalt fellendülése, azt kellene áttekinteni, hogy mik voltak az előző évek csökkenést előidéző tényezői, és azokban bekövetkezett-e olyan változás, amely stabilan növekvő pályára állíthatja a magyar lakosság GDP-arányos hitelállományát.

Kézenfekvő lenne azt gondolni, hogy Magyarországon bizonyára a háztartások jóval kisebb aránya vesz fel hiteleket, mint a régiós országokban, pláne az Európai Unió nyugati, legrégebbi tagországaiban.  Az Európai Központi Bank pár évente végrehajtott háztartási pénzügyi és fogyasztási felmérése² alapján azonban nem ez a leglényegibb magyarázó ok. Bár az utoljára 2021-ben lebonyolított felmérés alapján a magyar háztartások mindössze 29,6%-a rendelkezik hiteltartozással, ez a hányados számos EU-országban még alacsonyabb: Ausztriában és Szlovéniában például 28,9%-os, Olaszországban 27,7%-os, Csehországban 25% alatti, Görögországban pedig éppen csak eléri a 20%-ot. A magyar érték az Euróövezet átlagánál (42,9%) alacsonyabb ugyan, de nem kirívóan. Ha viszont ez így van, akkor az a következtetés adódik, hogy a magyar háztartások által felvett hitelek átlagos volumenének kell feltűnően alacsonyabbnak lennie más országokhoz képest.

És valóban! Még ha nem is az összes, hanem csak a valamilyen hitellel rendelkező háztartásokra vetítve vizsgáljuk fennálló hitelállományuk medián értékét, Magyarország esetében mindössze 6 ezer euróról (2021 végi árfolyamon ~2,2 millió forintról) beszélhetünk, míg Csehországban 15 ezer euró, Szlovákiában 18,4 ezer euró, az Euróövezet egészének átlagában pedig 30,4 ezer euró ennek a mutatónak a nagysága. Egy hitellel rendelkező cseh háztartás tehát átlagosan 2,5-szer akkora hitelállománnyal bír, mint egy magyar, egy átlagos euróövezeti pedig már több mint 5-ször akkorával.

Hitellel rendelkező háztartások és átlagos hitelállományuk (forrás: ECB)

Mi magyarázza az alacsonyabb eladósodottságot?

A hitelből fedezni kívánt javak (ingatlanok, személygépjárművek és nagyobb értékű fogyasztási cikkek) valamint szolgáltatások (főként oktatás, egészségügyi ellátások és utazások) árának eltérése részben, persze, magyarázhatja azt, hogy különböző az átlagos háztartási hitelméret más-más országokban, de két és félszeres, pláne ötszörös eltérés pusztán ezzel a tényezővel nem indokolható. Talán a lakosság jövedelmi helyzetének különbözősége nyújtana magyarázatot? Nos, ez valamelyest tényleg enyhíti a fentiekben látott aránytalanságot: a hitellel rendelkező magyar háztartások átlagos hitelállománya a rendelkezésre álló éves jövedelmük arányában 38,1%-os, ami érdemben elmarad ugyan a 72,8%-os euróövezeti átlagtól, de mégsem ötszörösen! Csakhogy a fejlettségi szintjében az Euróövezet magországainál hozzánk közelebb álló Csehország és Szlovákia mutatóitól is alaposan elmarad Magyarország, minthogy azok jóval közelebb állnak az euróövezeti átlaghoz.

Az is magyarázhatja az alacsonyabb átlagos lakossági eladósodást Magyarország esetében, hogy a fennálló háztartási hitelek csak mintegy 60%-a jelzáloghitel, míg az Euróövezeten belül ez az arány közelebb áll a 80%-hoz. Márpedig a jelzáloghitelek jóval jelentősebbek méretükben a fogyasztási hiteleknél, tehát a háztartási hitelek összetételének ez az eltérése könnyen eredményezheti azt, hogy az alacsonyabb összegű fogyasztási hitelek magasabb részesedése okán a magyar háztartások átlagos eladósodottsága kisebb. Az eltérő hitelösszetétel okai között pedig az lehet a legjelentősebb, hogy Magyarországon a lakástranzakciók jóval kisebb hányadához társul hitelfelvétel, mint a régiós illetve az egyéb európai gazdaságokban. A már említett MNB-vizsgálatban is szerepel, hogy a CSOK Plusz bevezetése előtt a magyarországi lakásvásárlások mindössze 27%-a esetében vettek igénybe hitelt a vásárlók. Ez azonban jelentősen felfelé mozdult a CSOK Plusz megjelenésével: 2024 eddig eltelt időszakában már az adásvételi tranzakciók több mint egyharmada esetében egészítették ki hitel felvételével a vételár kiegyenlítését a vásárlók.

Ugyancsak a lakossági eladósodás alacsony szintjét indokolja a hiteltörlesztés terheinek (tőke- és kamattörlesztés) a háztartási jövedelmekhez viszonyított aránya. Az átlagos hitelnagysággal szemben ez már jóval kevésbé jelentős eltéréseket mutat más országokhoz képest. A European Mortgage Federation (EMF) kimutatásai alapján a hitellel rendelkező magyar háztartások hiteltörlesztési terhe rendelkezésre álló jövedelmüknek 7,3%-át teszi ki éves alapon, míg Csehország és Szlovákia esetében 9% körüli ez a hányados, az Euróövezet átlagában pedig 11%-os. Vagyis: többszörösen kisebb átlagos hitelállományuk ellenére a magyar háztartások hiteltörlesztési terhei csak alig alacsonyabbak a jóval magasabb hitelállománnyal bíró egyéb EU-tagországok háztartásaihoz mérten. Ez leginkább arra vezethető vissza, hogy az általános kamatkörnyezet Magyarországon hosszú időn keresztül magasabb volt mind az Euróövezet magországaiban, mind a régiós országokban tapasztalhatónál.

Bár ennek a kamatkülönbségnek a jelentős része ma is fennáll, amint az a jegybanki irányadó kamatok szintjéből könnyen kikövetkeztethető, a magyar hitelintézetek az utóbbi időben jelentősen csökkentették a referenciakamatok fölött alkalmazott feláraikat a hitelek árazásában, így a hiteltörlesztési terhek relatív csökkenése egyre több háztartás számára teszi lehetővé hitel vállalását lakásvásárlási, illetve egyéb céljaik eléréséhez. Egyáltalán nem elrugaszkodott tehát azt kijelenteni, hogy a hitelekhez kapcsolódó költségek csökken(t)ésével – és az erre irányuló törekvés világosan látszik a 2025-re bejelentett gazdaságpolitikai intézkedések egy részében is – jelentős potenciál szabadítható fel a lakossági hitelkeresletben még az idei jelentős növekedést követően is.

Persze komoly leegyszerűsítés volna azt gondolni, hogy ez önmagában repíteni kezdi a lakossági hitelezési folyamatokat Magyarországon. A belföldi háztartások ugyanis komolyan megégették magukat a 2010 előtti időszakban tömegesen felvett devizahitelekkel, aminek hatása még ma is érződik. Viszonylag friss felmérések is alátámasztják, hogy meglehetősen magas a magyar háztartások hitelfelvétellel szembeni averziója részben a korábban tapasztalt problémák (törlesztőrészletek nem kigazdálkodható emelkedése, fedezetek értékvesztése, hitelek átstrukturálási kényszere stb.) okán. Emellett a lakosság pénzügyi intézményekkel szembeni bizalma sem mondható éppen erősnek.

Mind a hitelfelvétellel, mind a bankokkal szembeni bizalmatlanság  nyilvánvalóan összefüggésben van a magyar háztartások viszonylag alacsony pénzügyi ismereteivel, tudatosságával. Utóbbiban a dolgok természeténél fogva elég lassú a javulás mértéke, ugyanakkor az elmúlt években a Covid-időszak, majd a magas értékpapír-hozamok időszaka adott is egy lökést annak, hogy a magyar háztartások jóval körültekintőbben, alaposabban hozzák meg pénzügyi döntéseiket. Az elkövetkező években tehát a fent felvázolt folyamatok fényében alapvetően növekedhet a háztartások hitelek iránti kereslete, aminek kielégítésére a bankszektor elégséges likviditással és stabil tőkehelyzettel rendelkezik. A pénzügyek intézésében azonban nem szoktak varázsütésre megváltozni a dolgok: a közeljövőben inkább lassú közelítést várhatunk a magyar háztartások eladósodottságának szintjében a többi EU-tagországhoz, semmint tempós felzárkózást.

1. MNB: Pénzügyi Stabilitási Jelentés. 2024. november. 4. keretes írás: Az alacsony háztartási hitelpenetráció és annak okai (36-38. o.) ↩︎
2. ECB: The Household Finance and Consumption Survey – Wave 2021 ↩︎