Kicsattanó formában indítja a nyarat a turizmus – ágazati kitekintő
Az év első öt hónapja alapján továbbra is pozitív képest fest a turisztikai ágazat: a belföldi vendégek által a turisztikai szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 5%-kal, a külföldieké 13%-kal meghaladta a 2023-as év azonos időszakit. 2024-re a pandémia előtti utazóforgalom visszarendeződését várjuk, azaz 2024-ben a vendégéjszakák száma 10-15%-kal haladhatja meg a tavalyi szintet. Ezt támogatja a reálbérek növekedése, az infláció normalizálódása, a fogyasztói bizalom javulása, valamint ezt támasztják alá az első négy hónapban megismert turisztikai adatok is.
A turizmus meghatározó folyamatai:
- Folytatódott a turizmus erősödése itthon. 2024 májusában a turisztikai szálláshelyeken 1,6 millió vendég 3,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 18, a vendégéjszakáké 13%-kal volt nagyobb volt az egy évvel korábbinál.
- A belföldi vendégek száma 10, a vendégéjszakáké 5,1%-kal nagyobb volt az előző év azonos havinál.
- A külföldi vendégek pedig elözönlötték az országot. Számuk 29%-kal nőtt, és a vendégéjszaka számuk pedig 21%-kal bővült az előző év azonos hónapjához viszonyítva.
Vendégéjszakák száma (KSH)
- A vendégéjszakák 70%-át a kereskedelmi szálláshelyek adták, ahol a forgalom 9,4%-kal haladta meg az előző évit. A magán- és egyéb szálláshelyeken 22%-kal több vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban.
- Az év első öt hónapját kumuláltan vizsgálva szintén pozitív teljesítményt mutat az ágazat:
- A turisztikai szálláshelyeken 9,1%-kal több, összesen mintegy 13,7 millió vendégéjszakát regisztráltak.
- A belföldi vendégek 4,9, a külföldiek 13%-kal több (6,4 millió, illetve 7,3 millió) vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken.
- Az utazások célpontjai alapján májusban a belföldivendég-éjszakák száma Sopron–Fertő turisztikai térségben bővült a legnagyobb mértékben (13%-kal), illetve Tokaj és Nyíregyháza térségében csökkent a leginkább (9,4%-kal) az előző év azonos időszakához képest. Budapesten 19, a Balatonnál 5,8%-kal emelkedett a turisztikai szálláshelyeken eltöltött belföldivendég-éjszakák száma. A külföldivendég-éjszakák száma legerőteljesebben Gyula és térségében bővült (84%-kal), a leginkább pedig a Pécs–Villány turisztikai térségben esett vissza (16%-kal) az előző év azonos időszakához viszonyítva. A Balatonnál 29, Budapesten 21%-kal nőtt a turisztikai szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma.
- Az erős első negyedév után májusban is nőtt az utasszám a Liszt Ferenc repülőtér 1 464 927 utast regisztrált májusban hónapban, ez a járvány előtti 2019-es rekordév ötödik havi adatához képest 3,8 százalékkal több, míg a tavalyit 17,5 százalékkal haladja meg. Az idei első öt hónapban összesen 6 millió 329 ezer utas volt, ami a 2019-es azonos időszak forgalmához képest 7,3, míg a tavalyihoz viszonyítva 18,4 százalékos növekedés. Az utasforgalom fellendülése miatt a repülőtér üzemeltetőjének előrejelzése szerint 2024 végére a teljes éves utasforgalom jelentősen meg fogja haladni a 2019-es, korábbi rekordnak számító 16,2 millió főt.
- A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel közel 88 milliárd forint volt, folyó áron 20%-kal magasabb az egy évvel korábbinál.
- A Széchenyi Pihenőkártyával folyó áron 15%-kal kevesebbet, 3,3 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a turisztikai szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva.
- Összesen 27 067 turisztikai szálláshely, ezen belül 2708 kereskedelmi, illetve 24 359 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket áprilisban. A kereskedelmi szálláshelyek közül 979 szálloda és 1114 panzió volt nyitva május egy részében vagy egészében.
Rövidtávú kilátások:
- Szálláshely szolgáltatás: 2024-ben várhatóan hazánkban is folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje a nemzetközi folyamatokkal összhangban. 2024-re azt várjuk, hogy a pandémia előtti utazóforgalom visszarendeződik. Ezt támogatja a reálbérek növekedése, és infláció csökkenése, fogyasztói bizalom javulása, valamint az első negyedévben megismert turisztikai adatok is.
- Az MTÜ célja, hogy 2030-ig 20 millió vendég évi 50 millió vendégéjszakát töltsön el Magyarországon, az ágazat pedig legalább 16%-kal járuljon hozzá a GDP-hez (2022-ben 12% volt a hozzájárulás).
- Vendéglátás: A vendéglátóhelyeknél a beszerzési árak már nem kiugróak az infláció csökkenése miatt és javult a helyzet az éttermek pénzügyi helyzete is az energiaárak normalizálódását követően. Megváltoztak viszont a fogyasztói szokások: az egy főre jutó vásárlási értékek alacsonyabbak. Amennyiben a gazdasági környezet kedvezően alakul, a reálbérek növekedése az éttermek forgalmának bővülését is segítheti. 2024-ben a vendéglátás volumene meghaladhatja a Covid-válság előtti szintet.
Mi zajlik az egyes alágazatokban?
Szálláshely szolgáltatás:
- Visa által készített 2024. évi közép-kelet európai utazási és fizetési szokásokat vizsgáló felmérése (hét régiós ország, köztük Magyarország lakosainak megkérdezésével készült) alapján idén a magyarok 40%-a tervez külföldi nyaralást, szemben a 2023-as 32%-kal. Idén is az európai úticélok a legnépszerűbbek: a megkérdezettek többsége Olaszországot, Horvátországot vagy Ausztriát célozza meg. A felmérés alapján a megkérdezettek fele 2024-ban átlagosan 80-320 ezer forinttal számol személyenként a leghosszabbra tervezett külföldi utazásokra, és 84%-a kártyával, okostelefonnal vagy okosórával fizet majd.
Vendéglátás
- 2024-ben a vendéglátás volumene meghaladhatja a Covid-válság előtti 2019-es év forgalmi adatait. A vendéglátóhelyek forgalma az év első három hónapjában meghaladta az előző év azonos időszakában mért szinteket. Ezt támogatja a SZÉP kártya elfogadó helyek- és kártyabirtokosok számának, és a költések bővülése is.
Vendéglátóhelyek eladási forgalma (millió Ft, KSH)
- Mindezt támogatják a Duna House adatai is, ugyanis a turizmus folyamatos erősödése 2024-ben fellendülést hozhat a vendéglátóhelyek és az üzlethelyiségek piacán is. 2022-ben a vendéglátóhely-tulajdonosok 85%-ban adtak megbízást ingatlanuk eladására, és 15% kiadásra, majd 2023-ban emelkedett az értékesítési megbízások aránya 3 százalékponttal, 88%-ra. A 2024-ben pedig az a trend figyelhető meg, hogy a tulajdonosok inkább megtartanák és bérbe adnák ingatlanjaikat, 5 százalékponttal magasabb arányban (17%-a dönt inkább a megtartás és bérbeadás mellett).
Készítette: Horti Flóra
JOGI NYILATKOZAT
- Jelen kiadványt az MBH Bank Nyrt. (székhely: 1056 Budapest, Váci u.38.; cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, Cg. 01-10-040952; tev. eng. sz.: III/41.005-3/2001.; a Budapesti Értéktőzsde tagja; felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank 1013 Budapest, Krisztina körút. 55. sz.; továbbiakban: a Bank) készítette.
- Jelen kiadvány a 2014/65/EU irányelv, és a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete alkalmazásában marketingközleménynek minősül. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen kiadvány nem minősül a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete szerint a befektetéssel kapcsolatos kutatás követelményeinek megfelelő befektetési elemzésnek. A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen marketingközleménynek minősülő dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését, közzétételét megelőző kereskedésre vonatkozó tilalom. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek, és a jelen tájékoztatás nem teljes körű.
- A jelen kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, jegyzésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek, felhívásnak, ajánlattételnek, továbbá nem minősül adótanácsadásnak. A tájékoztatás nem teljes körű, a kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A kiadvány nem minősül befektetési tanácsadásnak, abban az esetben sem, ha a dokumentum bármely része egyes pénzügyi eszköz vonatkozásában annak lehetséges árfolyam-, hozam-alakulásával kapcsolatos ismertetést tartalmaz. Jelen dokumentum nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, körülményeit és céljait, így személyre szóló ajánlás hiányában nem minősül befektetési tanácsadásnak.
A Bank kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, a konkrét egyedi befektetési döntésekért, az ebből eredő következményekért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében, vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért, veszteségekért. - A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban az információk valódiságáról, pontosságáról, helytállóságáról és teljességéről a Bank biztosítékot nem kapott, ezért a dokumentumban leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban sem a dokumentum készítői, sem a Bank felelősséget nem vállalnak. A kiadványban megjelölt tartalmak és vélemények a kiadványt készítő szakembereknek, a kiadvány elkészítésének időpontjában fennálló piaci körülmények alapján kialakított, megítélését tükrözik, amelyek újabb információk, a piaci viszonyok, gazdasági körülmények változása esetén külön értesítés és figyelmeztetés nélkül megváltozhatnak. A Bank fenntartja a jogot, hogy a jövőben előzetes értesítés nélkül módosítsa a jelen dokumentumban foglalt megállapításokat.
- Az árfolyamok, hozamok, egyéb adatok múltbeli alakulásából nem lehetséges a jövőbeni árfolyamokra, hozamra, illetőleg teljesítményre vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybevételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők a befektetésre vonatkozó döntés meghozatala előtt az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével és befektetési céljaival, továbbá körültekintően mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatait, a díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges veszteségeket, károkat! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról, valamint a befektetésre vonatkozó döntésének meghozatalát megelőzően forduljon munkatársainkhoz, vagy keresse fel banki tanácsadóját!
További tájékoztatás elérhető a Bank fiókjaiban, valamint az mbhbank.hu honlapon. - A Bank jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani.
A Bank továbbra is jogosult jóhiszeműen és a piacképzés szokásos módja szerint a jelen dokumentumban szereplő pénzügyi eszközök vonatkozásában kereskedésre, ügyletkötésekre vagy kereskedésre árjegyzőként az árjegyzés szokásos menete szerint, valamint egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek. - A Bank rendelkezik a befektetési szolgáltatási tevékenységekkel kapcsolatosan potenciálisan felmerülő összeférhetetlenségi helyzetek leírására, illetve az ilyen helyzetek kezelésére vonatkozó Összeférhetetlenségi Politikával, illetve a bank-és értékpapírtitoknak minősülő adatok kezelésére és átadására vonatkozó belső szabályzattal.
- Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag a Bank előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. A Bank valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja.
- Ezt az üzenetet azért kapta, mert korábban feliratkozott hírlevelünkre vagy hozzájárult ahhoz, hogy Önt a Bank marketingcélú üzenetekkel megkeresse. Amennyiben a továbbiakban nem kíván tájékoztatást kapni az MBH Banktól, megadott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja. A vonatkozó adatkezelésekről, illetve az Önt megillető jogokról, azok gyakorlásának módjáról, valamint a jogorvoslati lehetőségekről további tájékoztatást az mbhbank.hu honlapon található adatvédelmi irányelvekben, illetve az Adatkezelési Tájékoztatóban, valamint a 06 80 333 660-as zöld számon kaphat. Amennyiben nem kíván a továbbiakban híreket, üzleti ajánlatokat kapni, hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja a telebankar@mbhbank.hu e-mail címen, illetőleg a 06 80 333 660-as zöld számon. Hozzájárulását visszavonhatja postai úton is az MBH Bank Nyrt., 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 16-18. címére küldött nyilatkozatával, amelyen kérjük, hogy jól olvashatóan tüntesse föl nevét, lakcímét és azt, hogy a közvetlen üzletszerzési célú (direkt marketing) megkeresések tiltását kéri.
Az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatás és az adatkezelési irányelvek elérhető a bankfiókokban és az mbhbank.hu honlapon. - A jelen kiadvány a kiadása időpontjában érvényes.
A kiadvány elkészítésének időpontja: 2024. 06. 28. 10:00
Kiugró eredmény a turizmusban – Ágazati Kitekintő
Kiemelkedő eredményt hozott a nyár utolsó hónapja a turizmusban: 11%-kal több vendéget és 3,6 százalékkal több vendégéjszakát könyveltek el az egy évvel korábbihoz képest a turisztikai szálláshelyek 2024 augusztusában. Az első nyolc hónap alapján is pozitív az ágazat teljesítménye, mivel…
Megtört a munkanélküliség csökkenő trendje június-augusztus között
A munkaerőpiaci trendet mutató háromhavi időszakban, június-augusztus átlagában, a 15-74 év közötti munkanépes korú népesség körében a foglalkoztatottak száma 4 millió 752 ezer fő volt, 31 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.
Továbbra is gyenge teljesítményt nyújt a logisztika
2024 második negyedévében tavalyhoz képest csökkent a szállított áru tömege, a mostani az elmúlt évtized leggyengébb második negyedéve, 15,8%-kal elmaradva a járvány előtti szinttől. Az elkövetkező időszakban inkább a belföldi fuvarpiacon számítunk némi élénkülésre.