MKB elemzés – Richter
Nagyon erős harmadik negyedéves számokat publikált a Richter november elején.
A társaság árbevételének jelentős része, 21,7 %-a származik Oroszországból, de a háború nem befolyásolta a társaság működését, a gyógyszeripart ugyanis nem érintik a szankciók. A Richter legfontosabb készítményének, a carpirazine-nak az árbevétele jelentősen bővült az USA-ban és Kanadában a harmadik negyedévben, és a növekedés folytatódhat a következő években is. Ez lehet a fő hajtóereje az eredmény bővülésének a következő időszakban. A Richter originális gyógyszergyártónak nevezhető, ennek ellenére, lényegesen csökkent az értékeltsége az utóbbi időben, P/E ráta alapján a szektortársakhoz viszonyítva is lényeges felértékelődési potenciál látható. A Richter árfolyama hetekkel ezelőtt már emelkedésnek indult, és technikai és fundamentális alapon is további emelkedés valószínű. Az október óta formálódó trend folytatódhat, a 10500-11000 forint közötti tartományba várjuk az árfolyamot.
Továbbra is jól gurul a Waberer’s
A Waberer’s International Nyrt. 2025 Q1-ben 194,4 millió EUR árbevételt ért el, mely 1,2%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest. A vállalatcsoport 2025 Q1-ben 11 millió euró EBIT szintet ért el, amely 29,3%-os növekedést jelent. A társaság nettó…
Telekom: újabb csúcs felé?
A Magyar Telekom 2025 első negyedéves gyorsjelentése minden főbb pénzügyi mutató tekintetében meghaladta az elemzői várakozásokat, jelezve a vállalat stabil működését és eredményes költséggazdálkodását. A bevétel 241,6 milliárd forint lett, ami némileg felülmúlta a 240,2 milliárd forintos konszenzust. A részvény…
Nem fog fájni! – részvénypiaci helyzetkép
Azt nem mernénk teljes bizonyossággal állítani, hogy túl vagyunk az esésen, hogy nem lesz több volatilitás és csökkenő trend, esetleg pánik, de az elmúlt évekhez hasonlóan a piac megint egészen elképesztő, hogy milyen gyorsan túltette magát a vámháború és az…