A júniusi visszafogott növekedés után, júliusban az ipari termelés volumene 1,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, továbbra is negatív trend jellemzi a húzóágazatokat. A feldolgozóipari kapacitásbővítések ellenére, 2022 óta lejtmenet jellemzi az ipari szektort, hiszen a kereslet hiánya miatt ezen kapacitásokat egyelőre nem sikerült kiaknázni. Az ipar teljesítményének elsődleges oka a gyenge külső kereslet, ami ráadásul a legnagyobb alágazatokat, a járműgyártást, illetve a villamos berendezés gyártást (akkumulátor-gyártás) kiemelten érinti. A magyar ipar az exportkitettsége miatt erősen függ a nemzetközi környezettől (leginkább Németországtól), így amíg az európai konjunktúra nem mutat növekedést, addig itthon sem várhatunk számottevő javulást az iparágtól.

Az ipar meghatározó folyamatai:

  • 2024 júliusában az ipari termelés volumene 1,3, munkanaphatástól megtisztítva 6,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól (az eltérést az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel több munkanap volt mint tavaly).
  • A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2024 júniusához viszonyítva változatlan maradt.

Az ipari termelés (előző év azonos időszaka = 100%, KSH)

  • A feldolgozóipari alágak közül hétben nőtt, hatban viszont visszaesett a termelés:
    • A legnagyobb súlyú, a feldolgozóipari termelés 26%-át képviselő járműgyártás volumene 10,0%-kal visszaesett az előző év azonos hónapjához mérten. A közúti gépjármű gyártása 16,0, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 2,1%-kal csökkent.
    • A 10%-os feldolgozóipari súlyú  villamos berendezés gyártása 10,0%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 14,9, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülék gyártásáé 13,7%-kal visszaesett.
    • A feldolgozóipari termelés 9,1%-át adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 1,0%-kal kisebb volt a 2023. júliusinál. A két legnagyobb alágazat közül az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 12,9%-kal visszaesett, míg a számítógép, perifériás egység gyártása 26%-kal nőtt.
    • Az előző havi csökkenés után a feldolgozóiparból 13%-kal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 3,2%-kal meghaladta az egy évvel korábbit, mind a hazai, mind a külpiaci eladások bővülésének köszönhetően. A legnagyobb (23%-os) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 13,1%-kal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest. További nyolc alágazatban 2,4 és 21% közötti mértékben nőtt a termelés, a legerőteljesebben a malomipari termék, keményítő gyártásában, a legkevésbé az italgyártásban. Mindössze két alágazatban csökkent a kibocsátás: a gyümölcs-, zöldségfeldolgozás, -tartósításban 27, a növényi, állati olaj gyártásában 3,8%-kal.
    • A két közepes súlyú alág közül a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása 10,5, a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártása 0,4%-kal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál.
    • A legnagyobb mértékben, 16,6%-kal a fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenység bővült, a növekedésben az alacsony bázis hatása is szerepet játszott.
    • Folytatódott a visszaesés a feldolgozóipari termelésből 5,4%-ot képviselő gép, gépi berendezés gyártásában: júliusban 1,3%-kal mérséklődött a termelés.
    • Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 13,1%-kal a kisebb súlyú gyógyszergyártás kibocsátása csökkent, elsősorban az export visszaesése miatt, a belföldi értékesítés nőtt.

Az ipar főbb alágazatainak termelése (2021= 100%, KSH)

  • Kedvezőtlen trendeket sejtetnek a rendelési adatok is: a feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 2,7%-kal csökkent 2023 júliusához mérten. Az új belföldi rendelések 9,2, az új exportrendelések 1,5%-kal mérséklődtek. Az összes rendelésállomány július végén 27%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.

  • Az idei első hét hónapját nézve sem kedvező a helyzet:
    • Az ipari termelés 3,0%-kal csökkent. Az összes értékesítés 62%-át adó külpiaci eladások volumene 4,4, a 38%-ot képviselő hazai értékesítésé 2,3%-kal mérséklődött.
    • A feldolgozóipar tizenhárom alága közül kilencben visszaesett a termelés, a legnagyobb mértékben, 12,2%-kal a villamos berendezés gyártásában. A legnagyobb alág, a járműgyártás kibocsátása 6,9%-kal csökkent. Négy alágban nőtt a termelés volumene, mégpedig 0,8 és 6,5% közötti mértékben, a leginkább az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában.
  • Az ipari termelői árak 2024. első hét hónapjában az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest a következő módon alakultak:
    • A belföldi értékesítés árai 3,8, az exportértékesítéséi 0,5%-kal mérséklődtek, így az ipari termelői árak összességében 1,6%-kal alacsonyabbak voltak.
  • Az MNB augusztusi vállalati konjunktúra felmérése alapján a vállalatok általános konjunktúra-érzékelésének indexe augusztusban négyhavi mélypontra süllyedt. Kedvezőtlen, hogy a kapacitás-kihasználtság indexe is gyengült, kivéve az ipar- és építőipar ágazatban, mivel ott így is igen alacsony a szintje (az egy évvel korábbinak csak 82%-a). A foglalkoztatási várakozások viszont számottevően javultak júliushoz képest.

Rövidtávú kilátások a teljes ágazatra és a kiemelt alágazatokra:

  • Kilátások a teljes ágazatot nézve:
    • Az Elemzési Centrum a július elején megjelent Negyedéves makrogazdasági kitekintőjében 2024-re 0,2%-os csökkenést vár az ipari termelésben, ugyanakkor a német gazdaság kilábalásának késése miatt lefelé mutató kockázatokat érzékelünk. A német ipar még mindig negatív trendben van, ráadásul Németországban 2024-ben alig lesz gazdasági növekedés. Németország az elmúlt két évben gyengén teljesít: az ipari termelés júliusban éves szinten 5,3%-kal, havi összevetésben 2,4%-kal zsugorodott (a vállalatok idén sorra jelentik be a leépítéseket és a gyárbezárásokat). Pozitív hírként szolgál viszont, hogy újra bevezetik az elektromos autók támogatását, habár alacsonyabb keretösszeggel mint amilyen az előző program volt. Ez a keresletnek adhat egy plusz löketet, amire mindenképpen szükség lenne és a hazai megrendelésekre is hathat.
  • A külső kereslet mellett a belföldi értékesítések visszaesése is az ipar gyengélkedését okozza. A kormány várakozásai szerint az idei évi gazdasági növekedés motorja a belső kereslet visszaépülése kellene, hogy legyen. Mindezt a Széchenyi Kártya Programmal, valamint az otthonfelújítási programmal (gépgyártást, és fém termékek gyártását segítheti) érdemben támogathatja az ágazatot. A Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram is ezt a célt szolgálta, azonban év elején indult 200 milliárd forintos keretnek 100%-ára megkötötte az EXIM Magyarország a hitelszerződéseket a vállalkozásokkal.  A program keretében 928 db szerződést kötöttek, és a szerződött ügyletek 47%-ban már a folyósításra is kerültek. A napokban jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium új céljait melynek egyik fókusza a hazai tulajdonú kkv-k támogatása lesz. Nyolc támogatási területet jelölnek ki: a Széchényi Kártya Program kedvezőbbé tétele, a kkv-k beruházásait és versenyképességét támogató tőkeprogram, a kkv-k exportját élénkítő új hitelprogram, a kkv-k kifektetéseit támogató hitel és tőkeprogram, a kkv-k beruházásait célzottan támogató „1+1” Program, a kkv-k digitalizációs csomagja, vállalkozásfejlesztési uniós program, és vállalati elektromosautó-támogatási program. A részletek kidolgozása még zajlik. 
  • Járműgyártás: A szektor motorját a folyamatosan érkező nagyberuházások hajtják, a keresleti oldalon ugyanakkor kihívásokkal néz szembe az autópiac. Mivela hazai járműipar exportorientált, így nagyban meghatározza a külpiacok alakulása. A kilábalásra utaló adatok nem túl bíztatóak, ami több okra vezethető vissza: csökkenő globális kereslet, energiaárak volatilitása és a geopolitikai feszültségek, így a vállalkozások megfontoltabban adják le új rendeléseiket.
  • Villamos berendezés gyártása: Magyarország GDP-arányos exportja az akkumulátorok és akkumulátor-alkatrészek terén már ma is meghaladja az 5%-ot, amellyel listavezető az uniós országok között. Az akkumulátorgyártás jelenlegi csökkenő trendjét a kereslet csökkenése okozza, és ez hatással van a hazai gyártásra, de valószínűsíthetjük, hogy ez egy átmeneti probléma lesz. Jelentős kapacitásbővítések történtek az elmúlt időszakban, melyek a kibocsátás emelkedését hozhatnák – a kereslet helyreállását feltételezve – a második félévtől, de nagyobb szinten a jövő év elejétől (kecskeméti Mercedes-bővítés, debreceni CATL és BMW, a szegedi BYD).  Ebből látszik, hogy az iparág képes lenne növekedni az újonnan kiépült kapacitásokkal, de mivel az elektromos autózásra való átallási folyamat lelassult, így megrendelés csökkenéssel küzd jelenleg az alágazat.
  • Számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása: általánosan kedvezőtlenül hat az alágazatra és a hazai kibocsátásra a gyenge európai konjunktúra.
  • Élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása: ez az alág mutatja az ipari termelésen belül a legjobb teljesítményt, ami inkább a belföldi piachoz kötődik, így a belső kereslet helyreállásának irányába mutat.

Készítette: Horti Flóra


Jogi Nyilatkozat

  1. Jelen kiadványt az MBH Bank Nyrt. (székhely: 1056 Budapest, Váci u.38.; cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, Cg. 01-10-040952; tev. eng. sz.: III/41.005-3/2001.; a Budapesti Értéktőzsde tagja; felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank 1013 Budapest, Krisztina körút. 55. sz.; továbbiakban: a Bank) készítette.
  2. Jelen kiadvány a 2014/65/EU irányelv, és a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete alkalmazásában marketingközleménynek minősül. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen kiadvány nem minősül a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete szerint a befektetéssel kapcsolatos kutatás követelményeinek megfelelő befektetési elemzésnek. A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen marketingközleménynek minősülő dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését, közzétételét megelőző kereskedésre vonatkozó tilalom. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek, és a jelen tájékoztatás nem teljes körű.
  3. A jelen kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, jegyzésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek, felhívásnak, ajánlattételnek, továbbá nem minősül adótanácsadásnak. A tájékoztatás nem teljes körű, a kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A kiadvány nem minősül befektetési tanácsadásnak, abban az esetben sem, ha a dokumentum bármely része egyes pénzügyi eszköz vonatkozásában annak lehetséges árfolyam-, hozam-alakulásával kapcsolatos ismertetést tartalmaz. Jelen dokumentum nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, körülményeit és céljait, így személyre szóló ajánlás hiányában nem minősül befektetési tanácsadásnak.
    A Bank kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, a konkrét egyedi befektetési döntésekért, az ebből eredő következményekért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében, vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért, veszteségekért.
  4. A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban az információk valódiságáról, pontosságáról, helytállóságáról és teljességéről a Bank biztosítékot nem kapott, ezért a dokumentumban leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban sem a dokumentum készítői, sem a Bank felelősséget nem vállalnak. A kiadványban megjelölt tartalmak és vélemények a kiadványt készítő szakembereknek, a kiadvány elkészítésének időpontjában fennálló piaci körülmények alapján kialakított, megítélését tükrözik, amelyek újabb információk, a piaci viszonyok, gazdasági körülmények változása esetén külön értesítés és figyelmeztetés nélkül megváltozhatnak. A Bank fenntartja a jogot, hogy a jövőben előzetes értesítés nélkül módosítsa a jelen dokumentumban foglalt megállapításokat.
  5. Az árfolyamok, hozamok, egyéb adatok múltbeli alakulásából nem lehetséges a jövőbeni árfolyamokra, hozamra, illetőleg teljesítményre vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybevételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők a befektetésre vonatkozó döntés meghozatala előtt az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével és befektetési céljaival, továbbá körültekintően mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatait, a díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges veszteségeket, károkat! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról, valamint a befektetésre vonatkozó döntésének meghozatalát megelőzően forduljon munkatársainkhoz, vagy keresse fel banki tanácsadóját!
    További tájékoztatás elérhető a Bank fiókjaiban, valamint az mbhbank.hu honlapon.
  6. A Bank jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani.
    A Bank továbbra is jogosult jóhiszeműen és a piacképzés szokásos módja szerint a jelen dokumentumban szereplő pénzügyi eszközök vonatkozásában kereskedésre, ügyletkötésekre vagy kereskedésre árjegyzőként az árjegyzés szokásos menete szerint, valamint egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek.
  7. A Bank rendelkezik a befektetési szolgáltatási tevékenységekkel kapcsolatosan potenciálisan felmerülő összeférhetetlenségi helyzetek leírására, illetve az ilyen helyzetek kezelésére vonatkozó Összeférhetetlenségi Politikával, illetve a bank-és értékpapírtitoknak minősülő adatok kezelésére és átadására vonatkozó belső szabályzattal.
  8. Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag a Bank előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. A Bank valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja.
  9. Ezt az üzenetet azért kapta, mert korábban feliratkozott hírlevelünkre vagy hozzájárult ahhoz, hogy Önt a Bank marketingcélú üzenetekkel megkeresse. Amennyiben a továbbiakban nem kíván tájékoztatást kapni az MBH Banktól, megadott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja. A vonatkozó adatkezelésekről, illetve az Önt megillető jogokról, azok gyakorlásának módjáról, valamint a jogorvoslati lehetőségekről további tájékoztatást az mbhbank.hu honlapon található adatvédelmi irányelvekben, illetve az Adatkezelési Tájékoztatóban, valamint a 06 80 333 660-as zöld számon kaphat. Amennyiben nem kíván a továbbiakban híreket, üzleti ajánlatokat kapni, hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja a telebankar@mbhbank.hu e-mail címen, illetőleg a 06 80 333 660-as zöld számon. Hozzájárulását visszavonhatja postai úton is az MBH Bank Nyrt., 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 16-18. címére küldött nyilatkozatával, amelyen kérjük, hogy jól olvashatóan tüntesse föl nevét, lakcímét és azt, hogy a közvetlen üzletszerzési célú (direkt marketing) megkeresések tiltását kéri.
    Az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatás és az adatkezelési irányelvek elérhető a bankfiókokban és az mbhbank.hu honlapon.
  10. A jelen kiadvány a kiadása időpontjában érvényes.
    A kiadvány elkészítésének időpontja: 2024. 09. 13. 10:00