A fordulat látható, erről az október 20-ai cikkünkben is írtunk. A helyzet azóta nem változott, sőt! A napokban jelentett az Intel és az Alphabet (és a többi hyperscaler is), bár ne tették volna. A mai nap ideiglenes fontossága az, hogy mennyi pénzt termelnek majd ezek a cégek, és nem az, hogy mennyire nő az árbevétel. Mert az árbevétel-növekedés, főleg a felhőalapú szolgáltatás szegmensekben tényleg látványos volt, de most úgy tűnik ez már a tegnapi hír. Másrészt komoly erőfeszítést igényel arról meggyőződni, hogy az árbevétel növekedése bizonyos cégeknél döntő többségében a mesterséges intelligencia miatt jött. Figyelembe kell venni azt is, hogy egyre több cég költözik a felhőkbe, egyre többen érik el azt a mértet, hogy szükséges egy ilyen szolgáltatás, és ez akár a mesterséges intelligenciától függetlenül is kialakulhat. Szóval most abba a viperafészekbe nyúltak bele a befektetők, hogy vajon mennyi pénzt fog a vállalat keresni? Mert abban kétségtelenül jók voltak a beruházók, a hyperscalerek, hogy az elmúlt 10-12 év megtermelt készpénzét 2-3 év alatt elköltsék. Normális esetben nem túl racionális döntés ez, de minden szereplő azzal védekezik, hogy muszáj volt megtenni, ellenben lemaradna a versenyben. (Közben az Apple a sarokban röhög a markába, aki két fillért nem tett ebbe az ökoszisztémába és továbbra is a második legértékesebb cég a maga 4,7 ezer milliárd dollárjával, mindösszesen 200 milliárddal lemaradva az Nvidiától. A példa persze túlzás, az Apple amúgy sem felhőalapú szolgáltató).
De nem csak a hyperscalerek jelentése, az arra adott menedzsmenti vagy befektetői reakció az érdekes, hanem az is, hogy mit mondanak azok, akiknek annyira mégsem jó ez az egész technológiai áttörés. Ott vannak például a legnagyobb növényi vegyszergyártók vagy rágcsálóírtók. A Rollins árfolyama 65 dollárról esett 30-ra, a Rentokil Initial ADR-je 34-ről 20-ra esett nem egészen egy év alatt. Az ok: a mesterséges intelligencia. Az LLM-modellek ugyanis többségében helyi vállalkozásokat ajánlanak a felhasználóknak, míg a multikról általában negatív véleménnyel vannak, így aki egy kis vegyszerezésre vagy rágcsálóírtásra adja a fejét, nem a fenti cégektől fog rendelni. Ugyanakkor a modellen nem azért ajánlanak mást, mert ennyire intelligensek, hanem mert a Reddit-ről ilyen információkat szereznek be! És eközben a Reddit is majdnem 50%-os mínuszban jár, mert ma már szinte „senki” sem nyitja meg a platformot, hiszen az LLM-modellek úgyis kimásolják az ott írtakat a saját kis ablakukba. A Reddit vezérigazgatója a legutóbbi gyorsjelentés után azt nyilatkozta, hogy: „Az MI nem generál forgalmat. Sem nekünk, sem – amennyire tudom – senki másnak. Korábban még forgalomterelő szerepe volt, ma már nincs.” A valóság az, hogy a mesterséges intelligencia alapjaiban változtatja meg azt, ahogyan az emberek az internetet használják.Az internet évtizedeken át egy egyszerű modell alapján működött: a keresőmotorok weboldalakra irányították a felhasználókat, az oldalak pedig bevételt szereztek az így érkező forgalomból. A mesterséges intelligencia egyre gyorsuló ütemben rombolja ezt az üzleti modellt.
És a tőkepiacon az a szép, hogy minden igaz lehet, még annak az ellenkezője is. Ha kicsit visszagondolunk a fent írtakra, az, hogy az MI helyi vállalkozást ajánl egy multi helyett, végső soron a közösséget segíti, nem? Ki tudja?
A kiadvány elkészítésének időpontja: 2026. november 03. (11:00)
A véleményekhez használt adatok 2026. november 03. napjáig kerültek figyelembevételre és értékelésre.
A dokumentumot készítő elemző/k neve és beosztása: Debreczeni Csaba, vezető részvényelemző
A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.