Maradjunk most a pánikkeltésnél. Arról már korábbi cikkeinkben is írtunk, hogy az indexek koncentrációja, a technológia és az MI egyeduralma extrém állapotot kezd felvenni. Már nem csak az S&P500-at lehet felhozni példának, ahol 10 éve kb. 25-28% volt a technológia aránya, ma pedig már 40% feletti, hanem a fejlődő piacok indexeit is. Az MSCI EM index 45%-a ma már technológia és MI, köszönhetően a Samsung, a Taiwan Semiconductor vagy éppen az SK Hynx memória és chipgyártók brutális növekedésének.
Ez a fenti, az a világ, ami minden nap látható, hiszen a tőzsdeindexek összetétele, a tőzsdei részvények „élete” nyitott könyv. De van egy másik világ, melynek adataihoz nehezebb hozzáférni, ahol a problémákat tovább lehet palástolni, amiről néhány beavatott szakin kívül senki sem tud: a „venture capital” és a „private equity” kozmosza. Az utóbbi hetekben felütötte a fejét az a vélekedés, hogy itt sincs minden a legnagyobb rendben, azaz a technológia túlsúlya itt is tetten érhető. Ezt tetézi az, hogy az ilyen finanszírozásban részesedő cégek többsége, érthető módon, még nem nyereséges, nem tud értelmezhető marzsokat felmutatni, és ez nem feltétlenül változik egy IPO után sem. Az alábbi ábrán látható, hogy bár 2020 óta némileg javult a helyzet, de még mindig a tőzsdére kerülő cégek több, mint fele veszteséges. 2010 előtt ez az arány 20-40% volt, azaz fele a mostaninak.
Az aggodalom főleg a szoftvergyártókat érinti. Friss még a SaaSoclypse élménye, amikor 2026 elején kiderült, hogy az MI azt a szektort rúgja először kíméletlenül hasba, amelyről azt gondolták, hogy a legtöbbet fog belőle profitálni: a szoftvergyártókat és a szoftvert, mint szolgáltatást értékesítőket. Gyorsan rájöttek a befektetők, ez a szektor nem ér 40-es P/E-t, hanem csak 20-at, de ez mára már elmúlt. Többségében ismét tündökölnek ezek a cégek, ledolgozták a nagy esést. A kérdés, azonban kérdés maradt: mi a helyzet a „venture capital” és „private equity” által finanszírozott, hasonló cégekkel, tényleg rossz a helyzet? Röviden: nem.
Nem igaz az a narratíva, hogy ez a szektor alkotná a nem nyilvános, tőzsdei finanszírozás döntő részét a szoftvergyártók iparágában. A „private equity” befektetett tőkéjének kb. 15%-a van erre az iparágra allokálva (lent, bal oldali ábra), az értékeltség pedig kb. egybevég a nyilvános piacokon látható trenddel, az EV/EBITDA 2021 óta csökken, bár még mindig agyzsibbasztó, 20 körüli értéken látható (jobb oldali ábra). 2021 amúgy is egy érdekes időszak volt, hiszen minden érdekelte a befektetőket, amely vagy masszívan veszteséges volt, és/vagy amely cég menedzsmentje olyan növekedési pályát vázolt fel, aminek az esélye 0% volt. Helló Peloton!
Kicsit más a helyzet, ha a „venture capital” iparágát vesszük górcső alá. Itt az értékeltség hasonló a fentiekhez, a szoftvercégek átlagos EV/EBITDA mutatója 17-20 között látható, ugyanakkor az itteni befektetők már sokkal többet fektetnek be ezekbe a cégekbe és a nagy ugrás az utóbbi évben következett be. A „venture capital” tőkéjének kb. 45%-a találta meg a szoftvergyártó iparágát, amely több, mint duplája a „private equity” arányának. Ugyanakkor azt is gondoljuk, hogy ez a koncentráció elszigetelt tud maradni még egy komolyabb átárazódás esetében is. Magyarul, aki itt tart befektetést, tisztában van azzal, hogy bizonyos esetekben az nullát ér.
A fenti kettőn kívül még „private credit” (olyan hitelek, amelyeket nem bankok nyújtanak) és a „leveraged loan”, (olyan hitelek, amelyeket rosszabb minősítésű cégeknek nyújtanak), azaz tőkeáttételes hitelek szoktak kellemetlen éjszakákat okozni, de mind a kettő esetben a szoftvergyártók kitettsége 15-20% alatt van, azaz nem látni extrém koncentrációt.
Aktuális hosszú távú ajánlásaink (egy éves célárak DCF-modell alapján):
A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.