Befektetési piacok

Waberer’s: biztosítóval erősít a logisztikai cég

A Waberer’s International Nyrt. Magyarország jelentős, Európa egyik meghatározó, budapesti székhelyű logisztikai társasága. Az MBH Befektetési Bank elemzője a társaság nemrég kiadott, harmadik negyedéves gyorsjelentését értékelte.

Befektetési piacok

„Demokrafólió” – hogyan fektessünk be demokrata győzelem esetén?

Újabb négy év telt el, és ismét elérkeztünk az amerikai elnökválasztás időszakához, mely az egyik legnagyobb médiafigyelmet kiváltó geopolitikai eseménynek tekinthető. A tőkepiaci szereplők nagyon aktívan követik az eseményeket, azonban fontos tisztázni, hogy egy elnökválasztás eredménye nem feltétlenül jár komolyabb tőke- és pénzpiaci mozgásokkal, ha mégis, ennek eredménye inkább rövidtávon figyelhető meg, míg hosszútávú hatásai elenyészőek. Cikkünkben megvizsgáltuk, milyen tendenciákra lehet számítani, ha a választást a demokrata párt nyeri.

1 2