Enyhén nőtt a kiskereskedelmi forgalom
Várakozásunkhoz nagyon közel alakult a márciusi kiskereskedelmi forgalom: 0,4%-kal bővült éves szinten (0,2%-ot vártunk), ami az elmúlt egy évben tapasztalt ütemtől jelentősen elmarad. Havi alapon azonban február után is csökkenés történt, 0,5%-kal esett a forgalom, tehát az árréstop intézménye eddig nem hozta meg az érdemi növekedést az üzletek forgalmában, melyet okozhat az intézkedéssel érintett termékkör rugalmatlansága is. Mivel idén a húsvét, ami az év egyik legforgalmasabb időszaka, áprilisra esett, így a következő havi adatokban havi szinten emelkedés várható, és éves szinten is minden bizonnyal a mostaninál erősebb lesz a növekedés. A mostani adat egyébként a 2021-es év havi átlaga felett van 0,5%-kal, de az első negyedévben egyértelműen csökkenő trend látszik. Az első negyedévben a naptárhatástól megtisztított adatok szerint a kiskereskedelem 2,7%-kal bővült (üzemanyag forgalom nélkül +3,1%), amiben az erős január és február, illetve a viszonylag gyenge tavalyi első két hónap játszott szerepet. A negyedév bővülése az üzletek széles körére kiterjed, viszont az élelmiszerek esetében a bővülés ütemének csökkenése látszik.
A kereskedelem teljesítménye:
- A márciusi szezonális és naptárhatástól kiigazított adatok alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,5%-kal csökkent az előző hónaphoz képest. Az első negyedévben így a januári emelkedés után februárban és márciusban is csökkent a forgalom volumene. A fő kategóriákat tekintve vegyes a kép, az élelmiszer és üzemanyag kategóriák csökkentek, míg a nem élelmiszer kategória növekedni tudott. A mostani adat a 2021-es év havi átlaga felett van 0,5%-kal, de az első negyedévben egyértelműen csökkenő trend látszik.
Kiskereskedelmi üzletek forgalma üzlettípusonként, y/y
- Éves alapon az elmúlt egy évben tapasztalt ütemtől jelentősen elmaradó, 0,4%-os bővülés történt, ez az érték már meg van tisztítva a bázishatástól (amit első sorban a tavaly márciusra eső húsvét jelent).Az enyhe bővülést leginkább a nem élelmiszer kategória hajtotta (+5,9%), ezen belül is a textil, ruházati és lábbeli (+7,3%), valamint az illatszer kategória (+9,7%), de a legtöbb üzlettípusban is emelkedés figyelhető meg. Üzemanyag forgalom nélkül 0,9% volt az éves növekedés.
- Érdemes kiemelni, hogy az élelmiszer kategórián belül (ami februárhoz képest csökkent, éves szinten növekedett) eltolódás látszik a szaküzletektől a vegyes kereskedések felé. A szaküzletek forgalmának volumene havi és éves szinten is csökkent, míg a vegyes kereskedéseké növekedett. Emögött az egyik hatás a március második felében már érvényben lévő árrésstop, ami miatt az érintett termékkörök ára a vegyes kereskedésekben csökkent, a szaküzletekre viszont nem vonatkozik az intézkedés, de ennek ellenére a közvetett hatásokon keresztül mégis negatívan érintette őket az intézkedés: a fogyasztók egy része az alacsonyabb árakat keresve még inkább a vegyes kereskedések felé fordulhattak.
- Márciusban 5,0%-kal bővült a hazai csomagküldő és internetes kereskedelem forgalmának volumene éves alapon. Az előző hónaphoz képest 2,1%-kal nőtt a volumen. A kiskereskedelmi forgalomból való részesedése jelenleg 8,5% (ami 0,2 százlékpont részarány növekedést jelent havi alapon).
- Az első negyedévben a kiskereskedelem 2,7%-kal bővült (üzemanyag forgalom nélkül +3,1%), amihez az erős január és a viszonylag gyenge tavalyi első két hónap játszott szerepet. A negyedév bővülése az üzletek széles körére kiterjed, viszont az élemiszerek esetében a bővülés ütemének csökkenése látszik.
- Márciusban az árréstop intézménye nem hozott érdemi növekedést az üzletek forgalmában, sőt, havi alapon még csökkenés is történt. Ennek egyik oka, hogy az érintett termékkör kereslete rövidtávon rugalmatlan, másfelől az árcsökkenés árindexekre gyakorolt teljes hatása az áprilisi adatokban fog megjelenni. Mivel idén a húsvét, ami az év egyik legforgalamsabb időszaka, áprilisban volt, így a következő havi adatokban havi szinten emelkedés várható, és éves szinten is a mostaninál erősebb lehet a növekedés.
- A márciusi kiskereskedelmi adatokkal párhuzamosan érkezett a bejelentés az árrésstop kiterjesztéséről. A háztartási cikkek kategóriájában 30 új termékkategóriában kerül bevezetésre az intézkedés, de (az NGM elmondása alapján) csak azon üzletek esetében, melyek fő profilja az illatszer, kozmetikai cikk, tisztálkodószer kiskereskedelme. Ezen üzletek (feltételezve az egy milliárd forintos árbevételi küszöböt) profitrátája jellemzően 4,45% körülire volt tehető 2023-ban, ami ugyan a kiskereskedelmi ágazatra jellemző értéknél másfél, az ágazat hasonló árbevétel kategóriájánál pedig közel két százalékponttal magasabb, de más ágazatokhoz hasonlítva (pl. építőipar) nem tekinthető kimagaslónak. Az intézkedés hatásossága egyelőre kérdéses, a márciusi kiskereskedelmi adat biztosan nem támasztja alá. A teljes hatás az áprilisi adatokból látszódhat majd (az inflációs adat pénteken érkezik), de kérdéses lesz, hogy a növekedés az amúgy is jellemzően kimagasló húsvéti forgalomnak, vagy az árrésstopnak tudható majd be. Az esetleges pozitív rövidtávú hatásoktól eltekintve, minél tovább (és minél szélesebb termékkörben) marad érvényben az intézkedés, annál jelentősebb károk keletkeznek a kereskedelemben, ami az egyik legnagyobb hozzáadott értékkel rendelkező ágazat (alacsonyabb vagy elmaradó béremelések, létszámcsökkentés, elmaradó beruházások).
A kereskedelem meghatározó folyamatai:
- A GKI üzleti bizalmi indexe áprilisban 1 ponttal emelkedett, a kereskedelem alindexe azonban stagnált. Míg a foglalkoztatási indikátor nem változott, addig az árképzési terveket mutató ár indikátor számottevően csökkent, legnagyobb mértékben a kereskedelemben, amihez az árréstop miatti szűkebb mozgástér is hozzájárulhatott.
- A GKI fogyasztói bizalmi index márciushoz képest másfél ponttal emelkedett. A fogyasztói bizalom több, mint egy éve nem tud érdemben erősöni, jelenleg is alacsonyabb szinten van, mint tavaly ilyenkor. Márciusban még nem volt érezhető az árréstop hatása a fogyasztói bizalomra, de az áprilisi adat hibahatáron kívüli növekedésében már szerepet játszhatott. Az érintett termékkörök bővítése és az eddig szabályozás várható meghosszabbítása, valamint a forintárfolyam elmúlt időszakban tapasztalt erősödése tovább növelheti a vásárlók bizalmát. Ugyanakkor a gazdaság gyenge teljesítménye, valamint a vámháború várható negatív hatásai lefele mutató kockázatot jelentenek. A fogyasztói bizalom alakulásában szintén szerepet játszó áremelkedést vizsgálva azt látjuk, hogy a kiskereskedelmi forgalom legnagyobb részét kitevő árucsoportok közül az élelmiszerek ára 7,0%-kal nőtt, míg az üzemanyagé 2,5%-kal csökkent márciusban (februárhoz képest az élelmiszerek ára nem változott, míg az üzemanyag 4,1%-kal olcsóbb lett), ugyanakkor a lakosság inflációs érzékelése továbbra is jóval magasabb a tényadatoknál.
- A DG ECFINEU27 gazdasági hangulatindexe áprilisban közel másfél ponttal csökkent (94,4), és Magyarországon is másfél pont körüli volt a csökkenés (93,6). Az EU27 fogyasztói bizalmi indexe két ponttal csökkent (-16,0), és eszerint a mérés szerint a hazai stagnált.
Kiskereskedelmi forgalom, reálbér és fogyasztói bizalom
- A reálbérek 3,4%-kal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A gazdasági növekedés egyik legfontosabb pillére a fogyasztás, amelyet a bérek növekedése támogathat, várakozásaink szerint mind a bruttó bérek, mind a reálkereset számottevő növekedést mutathat.
- A márciusi adatok enyhe növekedést jeleznek a foglalkoztatottak számában februárhoz képest, ami bíztató, a tavaly ősszel tapasztalt foglalkoztatás-csökkenést követően. Az év második felében a foglalkoztatás növekedése lassú lehet, mivel a cégek a gyenge gazdasági helyzet mellett sem bocsátottak el tömegesen munkaerőt, ezért a felívelés megindulásakor várhatóan nem lesz nagyon gyors a toborzás megindulása sem.
Készítette: Báthori Bence
JOGI NYILATKOZAT
- Jelen kiadványt az MBH Bank Nyrt. (székhely: 1056 Budapest, Váci u.38.; cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, Cg. 01-10-040952; tev. eng. sz.: III/41.005-3/2001.; a Budapesti Értéktőzsde tagja; felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank 1013 Budapest, Krisztina körút. 55. sz.; továbbiakban: a Bank) készítette.
- Jelen kiadvány a 2014/65/EU irányelv, és a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete alkalmazásában marketingközleménynek minősül. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen kiadvány nem minősül a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete szerint a befektetéssel kapcsolatos kutatás követelményeinek megfelelő befektetési elemzésnek. A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen marketingközleménynek minősülő dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését, közzétételét megelőző kereskedésre vonatkozó tilalom. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek, és a jelen tájékoztatás nem teljes körű.
- A jelen kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, jegyzésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek, felhívásnak, ajánlattételnek, továbbá nem minősül adótanácsadásnak. A tájékoztatás nem teljes körű, a kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A kiadvány nem minősül befektetési tanácsadásnak, abban az esetben sem, ha a dokumentum bármely része egyes pénzügyi eszköz vonatkozásában annak lehetséges árfolyam-, hozam-alakulásával kapcsolatos ismertetést tartalmaz. Jelen dokumentum nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, körülményeit és céljait, így személyre szóló ajánlás hiányában nem minősül befektetési tanácsadásnak.
A Bank kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, a konkrét egyedi befektetési döntésekért, az ebből eredő következményekért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében, vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért, veszteségekért. - A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban az információk valódiságáról, pontosságáról, helytállóságáról és teljességéről a Bank biztosítékot nem kapott, ezért a dokumentumban leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban sem a dokumentum készítői, sem a Bank felelősséget nem vállalnak. A kiadványban megjelölt tartalmak és vélemények a kiadványt készítő szakembereknek, a kiadvány elkészítésének időpontjában fennálló piaci körülmények alapján kialakított, megítélését tükrözik, amelyek újabb információk, a piaci viszonyok, gazdasági körülmények változása esetén külön értesítés és figyelmeztetés nélkül megváltozhatnak. A Bank fenntartja a jogot, hogy a jövőben előzetes értesítés nélkül módosítsa a jelen dokumentumban foglalt megállapításokat.
- Az árfolyamok, hozamok, egyéb adatok múltbeli alakulásából nem lehetséges a jövőbeni árfolyamokra, hozamra, illetőleg teljesítményre vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybevételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők a befektetésre vonatkozó döntés meghozatala előtt az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével és befektetési céljaival, továbbá körültekintően mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatait, a díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges veszteségeket, károkat! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról, valamint a befektetésre vonatkozó döntésének meghozatalát megelőzően forduljon munkatársainkhoz, vagy keresse fel banki tanácsadóját!
További tájékoztatás elérhető a Bank fiókjaiban, valamint az mbhbank.hu honlapon. - A Bank jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani.
A Bank továbbra is jogosult jóhiszeműen és a piacképzés szokásos módja szerint a jelen dokumentumban szereplő pénzügyi eszközök vonatkozásában kereskedésre, ügyletkötésekre vagy kereskedésre árjegyzőként az árjegyzés szokásos menete szerint, valamint egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek. - A Bank rendelkezik a befektetési szolgáltatási tevékenységekkel kapcsolatosan potenciálisan felmerülő összeférhetetlenségi helyzetek leírására, illetve az ilyen helyzetek kezelésére vonatkozó Összeférhetetlenségi Politikával, illetve a bank-és értékpapírtitoknak minősülő adatok kezelésére és átadására vonatkozó belső szabályzattal.
- Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag a Bank előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. A Bank valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja.
- Ezt az üzenetet azért kapta, mert korábban feliratkozott hírlevelünkre vagy hozzájárult ahhoz, hogy Önt a Bank marketingcélú üzenetekkel megkeresse. Amennyiben a továbbiakban nem kíván tájékoztatást kapni az MBH Banktól, megadott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja. A vonatkozó adatkezelésekről, illetve az Önt megillető jogokról, azok gyakorlásának módjáról, valamint a jogorvoslati lehetőségekről további tájékoztatást az mbhbank.hu honlapon található adatvédelmi irányelvekben, illetve az Adatkezelési Tájékoztatóban, valamint a 06 80 333 660-as zöld számon kaphat. Amennyiben nem kíván a továbbiakban híreket, üzleti ajánlatokat kapni, hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja a telebankar@mbhbank.hu e-mail címen, illetőleg a 06 80 333 660-as zöld számon. Hozzájárulását visszavonhatja postai úton is az MBH Bank Nyrt., 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 16-18. címére küldött nyilatkozatával, amelyen kérjük, hogy jól olvashatóan tüntesse föl nevét, lakcímét és azt, hogy a közvetlen üzletszerzési célú (direkt marketing) megkeresések tiltását kéri.
Az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatás és az adatkezelési irányelvek elérhető a bankfiókokban és az mbhbank.hu honlapon. - A jelen kiadvány a kiadása időpontjában érvényes.
A kiadvány elkészítésének időpontja: 2025. 05. 07. 08:30
MBH Bank: 1,1 százalékos növekedés várható az idei évben
A vámháború fennálló kockázatai jelentősen korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat, ugyanakkor az európai gazdasági élénkítés pozitív hatásai inkább csak jövőre éreztetik hatásaikat, ezért az MBH Elemzési Centrum szakértői az idei évre 1,1 százalékra mérsékelték növekedési előrejelzésüket. Az év második felében…
Továbbra is gyenge számokat produkál az ipar – ágazati kitekintő
Márciusban szezonálisan és munkanaphatástól megtisztítva az ipari termelés 0,1%-kal haladta meg a februári szintet, és 5,4%-kal múlta alul a tavaly márciusit. Az első negyedévben az ipari termelés 4,4%-kal csökkent, így nem meglepő módon negatívan járult hozzá a Q1-es (még előzetes)…
Kína: egykori növekedési sztori, most a stabilitás a kérdés
A kínai gazdaság kilátásai megosztják a befektetőket, de az elterjedtebb álláspont nyugati szemmel inkább a pesszimizmus: a távol-keleti ország már biztosan túl van legdinamikusabb növekedési szakaszán, és az országot érintő strukturális problémák súlyosak.