A nyár végi visszaesés után jól alakult a szeptember. Az előző hónaphoz képest 1,1-kal nőtt a boltok forgalma, amit lényegében a nem-élelmiszer kategória és az üzemanyag fogyasztás adott. Az év hátralévő része jelenti a csúcsidőszakot az kereskedelemben: októberben továbbra is magasan alakulhatott az üzemanyagforgalom, illetve szezonálisan a ruházati szaküzletek forgalma is.

A kiskereskedelem főbb mutatói: A kiskereskedelmi forgalom, a vállalatok száma és a csődeljárások alakulása, valamint a 2026-os kilátások összefoglalása.

Novemberben egy újabb EU-s vámtétel ismét az EU-n belüli és hazai platformok irányába terelheti a fogyasztókat, így tovább növekedhet a KSH által mért online szegmens forgalma, az év végi ünnepi időszakban pedig az élelmiszer forgalom is dinamizálódhat. A jövő évi költségvetés két kiemelt ponton is érinti a kereskedelmet: a különadó adókulcsának módosítása és az árrésstop eltörlése. Az intézkedések hatásairól itt írtunk részletesebben.

A kereskedelem teljesítménye:

  • A szeptemberi szezonális és naptárhatástól kiigazított adatok alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene 1,1%-kal nőtt augusztushoz képest, folytatva ezzel a tavasz eleje tartó „cikkcakkozást”. A növekedést lényegében a nem élelmiszer kategória és az üzemanyag fogyasztás adta. Előbbin belül augusztushoz képest két százalék felett bővült az iparcikk, a bútor, műszakicikk szaküzletek és a gyógyszertárak forgalma. Az üzemanyag fogyasztást közel két százalékos havi emelkedéséhez a hazánkba irányuló üzemanyagturizmus is hozzájárulhatott, ugyanis az emelkedő üzemanyagárak ellenére szeptemberben Magyarország volt az egyik legolcsóbb a régióban. Az élelmiszer kategória forgalma enyhén csökkent augusztushoz képest, annak ellenére, hogy a szaküzletek forgalma 1,4%-kal nőni tudott.

A kiskereskedelmi forgalom és a fogyasztói bizalom alakulása: A nettó reálbér, a kiskereskedelmi forgalom és a fogyasztói bizalom változása 2024 és 2026 között. Forrás: Bloomberg.
Forrás: KSH, MBH szerkesztés

  • 2025 szeptemberéhez képest 4,3%-kal nőtt a forgalom, ami megegyezik az első három negyedév növekedésével (az idei kiugró üzemanyagfogyasztás nélkül 3,7%). Szeptemberben az élelmiszer szaküzletek továbbra is mínuszban vannak, a gyógyszertárak és a drogériák forgalma pedig 8-9%-kal meghaladja a tavalyi év azonos időszakit. Az üzemanyagforgalom 6,2%-kal haladja meg a tavalyit, és várhatóan októberben is hasonlóan alakul a szegmens forgalma.  Az online szegmens forgalma 12,4%-kal van a tavalyi fölött, bár szeptemberben nem történt jelentős növekedés az előző hónaphoz képest. Az idei első kilenc hónap adataiból jól látszik, hogy hol van a hangsúly az ágazatban: az üzemanyagforgalom és a nem élelmiszer kategória 7,4%, illetve 6,0%-kal bővült, míg az élelmiszer kategória forgalma (az alacsony, sőt, csökkenő élelmiszer árak ellenére is) alig két százalékkal nőtt.

  • Szeptemberben 12,4%-kal bővült a hazai csomagküldő és internetes kereskedelem forgalmának volumene éves alapon, de az előző hónaphoz képest pedig csupán 0,4%-kal nőtt a forgalom. A kiskereskedelmi forgalomból való részesedése jelenleg 9,4% (ami 1,1 százalékpont részarány növekedést jelent havi alapon).

  • A jövő évi költségvetés két kiemelt ponton is érinti a kereskedelmet: a különadó adókulcsának módosítása és az árrésstop eltörlése. Ágazati szinten az árbevétel 1 és 50 milliárd forintos sávba eső részére vonatkozó adókulcs emelése (a 2025-ös árbevétel adatokra vetítve) akár 20 milliárd forintos elvonást is jelenthet. Ez természetesen erősen függ a forgalom alakulásától, így ebben nagy a bizonytalanság. Ez a cégek között úgy oszlik meg, hogy a hat legnagyobb kiskereskedelmi üzletláncot – akik az ágazat különadójának kb. háromnegyedét fizetik – összesen 882 millió forint adónövekedés terhel, cégenként 147 millió forint. Míg az 1-50 milliárd forint közötti bevételű cégek összességében akár 10 milliárd forinttal több különadót is fizethetnek, de ez cégenként átlagosan néhány millió forintot jelent. Az élelmiszer jellegű vegyes üzletek és a drogériák esetében az árrésstop eltörlése viszont esetükben növelheti az eredményt, és közelebb mozdítja az teljes ellátási láncot a piaci alapú működéshez. Az intézkedések hatásairól itt írtunk részletesebben.

A kereskedelem meghatározó folyamatai:

  • A kiskereskedelem forgalma a tavaszi kiugrástól és visszakorrigálástól eltekintve az elmúlt egy évben stabil növekedési ütemet mutat (a hosszabb trend egyébként már két és fél éve tart): ebben az időszakban havonta átlagosan 0,4%-kal bővült a forgalom, ami az elmúlt 25 év növekedési időszakaiban tapasztalt átlagos havi változások felső határán van. Tehát úgy néz ki, hogy az ágazat a forgalom szempontjából egy „egészséges”, tartható növekedési pályán van, amit egyelőre az augusztusi visszaesés sem tört meg.

  • Az ágazat forgalma szeptemberben a 2021-es év átlagos forgalmát 7,7%-kal haladta meg, ami az EU átlag felett alakul. Az év hátralévő része jelenti a csúcsidőszakot az kereskedelemben: októberben továbbra is magasan alakulhatott az üzemanyagforgalom, illetve szezonálisan a ruházati szaküzletek forgalma is. Novemberben egy újabb EU-s vámtétel ismét az EU-n belüli és hazai platformok irányába terelheti a fogyasztókat, így tovább növekedhet a KSH által mért online szegmens forgalma, az év végi ünnepi időszakban pedig az élelmiszer forgalom is dinamizálódhat.

  • Októberben egy ponttal nőtt a GKI üzleti bizalmi indexe, ugyanakkor ezen belül a kereskedelem alindexe négy ponttal csökkent.

A kiskereskedelmi forgalom változása üzlettípusonként: Az élelmiszer- és nem élelmiszer-jellegű üzletek, valamint a gépjármű-üzemanyag értékesítésének éves változása 2024 és 2026 között. Forrás: Bloomberg
Forrás: Bloomberg

  • A fogyasztó bizalom októberben2 ponttal csökkent, de még így is 20 ponttal a saját hosszú távú átlaga felett áll. Mind a saját pénzügyi, mind az ország gazdasági kilátásaihoz fűzött várakozások csökkentek, ugyanakkor a nagy értékű fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségének megítélése 2 ponttal felfele korrigált a szeptemberi 4 pontos csökkenés után. A választási évek tendenciáit figyelembe véve év végéig várhatóan tovább is csökkenhet a mutató, ahogy enyhülnek a várakozások az új gazdaságpolitikával kapcsolatban.

  • A fogyasztói bizalom alakulásában szerepet játszó áremelkedést vizsgálva azt látjuk, hogy a kiskereskedelmi forgalom legnagyobb részét kitevő árucsoportok közül az élelmiszerek ára 1,3%-kal csökkent, míg az üzemanyagé 6,9%-kal drágult szeptemberben éves alapon (augusztushoz képest az élelmiszerek ára 0,1%-kal csökkent, az üzemanyag árak pedig 5,9%-kal emelkedtek).

Készítette: Báthori Bence

JOGI NYILATKOZAT

  1. Jelen kiadványt az MBH Bank Nyrt. (székhely: 1056 Budapest, Váci u.38.; cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, Cg. 01-10-040952; tev. eng. sz.: III/41.005-3/2001.; a Budapesti Értéktőzsde tagja; felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank 1013 Budapest, Krisztina körút. 55. sz.; továbbiakban: a Bank) készítette.
  2. Jelen kiadvány a 2014/65/EU irányelv, és a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete alkalmazásában marketingközleménynek minősül. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen kiadvány nem minősül a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete szerint a befektetéssel kapcsolatos kutatás követelményeinek megfelelő befektetési elemzésnek. A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak.  Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen marketingközleménynek minősülő dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését, közzétételét megelőző kereskedésre vonatkozó tilalom. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek, és a jelen tájékoztatás nem teljes körű.
  3. A jelen kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, jegyzésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek, felhívásnak, ajánlattételnek, továbbá nem minősül adótanácsadásnak.  A tájékoztatás nem teljes körű, a kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A kiadvány nem minősül befektetési tanácsadásnak, abban az esetben sem, ha a dokumentum bármely része egyes pénzügyi eszköz vonatkozásában annak lehetséges árfolyam-, hozam-alakulásával kapcsolatos ismertetést tartalmaz. Jelen dokumentum nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, körülményeit és céljait, így személyre szóló ajánlás hiányában nem minősül befektetési tanácsadásnak. A Bank kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, a konkrét egyedi befektetési döntésekért, az ebből eredő következményekért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében, vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért, veszteségekért.
  4. A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban az információk valódiságáról, pontosságáról, helytállóságáról és teljességéről a Bank biztosítékot nem kapott, ezért a dokumentumban leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban sem a dokumentum készítői, sem a Bank felelősséget nem vállalnak. A kiadványban megjelölt tartalmak és vélemények a kiadványt készítő szakembereknek, a kiadvány elkészítésének időpontjában fennálló piaci körülmények alapján kialakított, megítélését tükrözik, amelyek újabb információk, a piaci viszonyok, gazdasági körülmények változása esetén külön értesítés és figyelmeztetés nélkül megváltozhatnak. A Bank fenntartja a jogot, hogy a jövőben előzetes értesítés nélkül módosítsa a jelen dokumentumban foglalt megállapításokat.
  5. Az árfolyamok, hozamok, egyéb adatok múltbeli alakulásából nem lehetséges a jövőbeni árfolyamokra, hozamra, illetőleg teljesítményre vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybevételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők a befektetésre vonatkozó döntés meghozatala előtt az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével és befektetési céljaival, továbbá körültekintően mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatait, a díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges veszteségeket, károkat! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról, valamint a befektetésre vonatkozó döntésének meghozatalát megelőzően forduljon munkatársainkhoz, vagy keresse fel banki tanácsadóját! További tájékoztatás elérhető a Bank fiókjaiban, valamint az mbhbank.hu honlapon.
  6. A Bank jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani. A Bank továbbra is jogosult jóhiszeműen és a piacképzés szokásos módja szerint a jelen dokumentumban szereplő pénzügyi eszközök vonatkozásában kereskedésre, ügyletkötésekre vagy kereskedésre árjegyzőként az árjegyzés szokásos menete szerint, valamint egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek.
  7. A Bank rendelkezik a befektetési szolgáltatási tevékenységekkel kapcsolatosan potenciálisan felmerülő összeférhetetlenségi helyzetek leírására, illetve az ilyen helyzetek kezelésére vonatkozó Összeférhetetlenségi Politikával, illetve a bank-és értékpapírtitoknak minősülő adatok kezelésére és átadására vonatkozó belső szabályzattal. 
  8. Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag a Bank előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. A Bank valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja.
  9. Ezt az üzenetet azért kapta, mert korábban feliratkozott hírlevelünkre vagy hozzájárult ahhoz, hogy Önt a Bank marketingcélú üzenetekkel megkeresse. Amennyiben a továbbiakban nem kíván tájékoztatást kapni az MBH Banktól, megadott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja. A vonatkozó adatkezelésekről, illetve az Önt megillető jogokról, azok gyakorlásának módjáról, valamint a jogorvoslati lehetőségekről további tájékoztatást a www.mbhbank.hu/adatvedelem  honlapon található Általános adatkezelési tájékoztatóban, valamint a 06 80 333 660-as zöld számon kaphat. Amennyiben nem kíván a továbbiakban híreket, üzleti ajánlatokat kapni, hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja a telebankar@mbhbank.hue-mail címen, illetőleg a 06 80 333 660-as zöld számon. Hozzájárulását visszavonhatja postai úton is az MBH Bank Nyrt., 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 16-18. címére küldött nyilatkozatával, amelyen kérjük, hogy jól olvashatóan tüntesse föl nevét, lakcímét és azt, hogy a közvetlen üzletszerzési célú (direkt marketing) megkeresések tiltását kéri. Az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatás elérhető a bankfiókokban és a www.mbhbank.hu/adatvedelem honlapon.
  10. Az alkalmazott értékelési eljárások: Technikai elemzés: A technikai elemzés egy pénzügyi instrumentum múltbeli árfolyammozgásaiból készített grafikon alapján vonhatók le következtetések az árfolyam jövőbeli irányát illetően. A technikai elemzés az instrumentum várható mozgásával kapcsolatos előrejelzéseket fogalmaz meg. Ehhez számos eszköztár áll rendelkezésre, de alapvetően négy fő csoportot lehet megkülönböztetni. A japángyertya- és trendelemzést, a grafikonokon vizsgált alakzatokat és a matematikai formulából álló indikátorokat.
  11. A jelen kiadvány a kiadása időpontjában érvényes. A kiadvány elkészítésének időpontja: 2026. 11. 06. 08:30