Ahogy korábba az iparnál láthattuk, úgy az építőipar esetében is elmondható, hogy két egymást követő évben esett a teljesítmény: teljes 2024-es évet nézve az építőipari termelés volumene 0,4%-kal mérséklődött. 2025 első felében sem számítunk dinamikus bővülésre, viszont az ágazatot 2025 második felétől támogathatják az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv építőipart és lakáspiacot érintő intézkedései, azonban az ágazat rövid távú kilátásai szempontjából az uniós források akadozása, a nagy állami beruházások elhalasztása és a gazdasági szereplők borús jövőképe miatti kapacitás bővítések visszafogása negatív tényező.

Az építőipar meghatározó folyamatai:

  • 2024. decemberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 4,2%-kal kisebb volt az építőipari termelés volumene. Az építőipari ágazatok közül az épületek építése esetében 2,8%-kal emelkedett, az egyéb építmények építésénél 24,5%-kal visszaesett a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 1,3%-kal bővült.

Az építőipar összefoglaló adatai, előző év= 100%

Forrás: KSH

  • Pozitív hír és javított az ágazat évi teljesítményén, hogy havi alapon nézve decemberben a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 0,7%-kal emelkedett a novemberi adathoz képest. De az emelkedés nem töri még meg a negatív trendet.

  • A decemberi rendelési mutatók szintén nem kedveznek az ágazat kilátásainak, és az adatok tükrözik a csökkenő beruházási trendeket:
    • A megkötött új szerződések volumene 9,4, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 5,2, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 15,1%-kal visszaesett.

  • Az ágazat szempontjából kedvező hír, hogy az építőipari vállalkozások december végi szerződésállományának volumene 15,7%-kal meghaladta az egy évvel korábbit (hozzá kell tenni, hogy a bázis alacsonyan volt), ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 2,7, az egyéb építményekre vonatkozóké 24,9%-kal nagyobb volt a 2023. decemberinél.

  • A teljes 2024-es évet nézve:
    •  az építőipari termelés volumene 0,4%-kal mérséklődött, ezen belül az épületek építése 0,5, az egyéb építményeké 0,1%-kal maradt el a 2023. évitől.
    • 2,6%-kal kisebb volumenű új szerződést kötöttek, ezen belül az épületekre kötötteké 4,1, az egyéb építményekre kötötteké 0,9%-kal csökkent.

  • Az építőipar termelői árai:
    • Január–decemberben az építőipar termelői árai átlagosan 5,9%-kal haladták meg az előző év azonos időszakit, amely infláció feletti drágulást jelentett.
    • 2024 Q4-ben az építőipar termelői árai 5,6%-kal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az építőipar ágazatain belül az egyéb építmények építésében 6,7, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 5,8, az épületek építése vonatkozásában 4,3%-kal nőttek az árak 2023 IV. negyedévéhez képest.

  • A Széchenyi Pihenőkártyára érkező juttatások 50%-át január elseje óta átmenetileg az idei évben fel lehet használni lakásfelújításra is. A február eleji kormányinfón kiderült, hogy mintegy 6-7 ezer kártyabirtokos az, aki ezzel a lehetőséggel élt eddig.

Kilátások a teljes ágazatot nézve:

  • 2025 második felében már érezhető élénkülésre számítunk,mindezt támogathatja a későbbiekben az uniós források beérkezése és azok felhasználásának megindulása, illetve az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv révén az építőipar lendületet kaphat, ami a jelenlegi trendből való kilábaláshoz szükséges. Az épületek felújításának anyagigénye miatt a gyártók kapacitáskihasználtsága javulhat, ill. az építési vállalkozók megrendelésállománya és munkaerőigénye is növekedésnek indulhat, leginkább a KKV szektorban. A program nem csak az építőiparra lehet pozitív hatással, hanem az egész gazdaságot élénkítheti. A korábban kibocsátott magas kamatozású, állampapírok utáni kamatkifizetések, illetve a lejáratok és visszaváltások pedig az ingatlanpiac felé terelheti a befektetéseket, ami szintén élénkítően hathat az építőiparra.

  • Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke nyilatkozott az vg.hu-nak a 2025. évi várakozásokról:
    • 2025-ben 20 ezerrel kevesebb tartósan foglalkoztatott dolgozót tudnak foglalkoztatni az építőipar vállalatok, így várhatóan 360 ezer munkavállaló lehet a szektorban. (KSH adatai alapján 2023-ban még 389 ezer fő dolgozott az ágazatban, ami a teljes foglalkoztatottság 8%-a volt.)
    • A feketemunka jellemzően a lakossági lakásépítés és lakásfelújításban van jelen, és a munkadíjakat érinti leginkább, emiatt a költségvetés tavaly 55 milliárd forint áfabevételtől esett el.
    • A 48%-os építőanyag import arányát a következő öt évben 30-35%-ra le lehet szorítani (ehhez megoldás lehet, hogy a tervezésben és a közbeszerzési eljárásoknál előnyt élveznek a hazai építőanyagok).
    • Idén is 7% körüli áremelkedésre számítanak a teljes építésgazdasági értékláncban ennek okai közé tartozik, hogy a forint gyenge árfolyama miatt megdrágult az import, és az energiaárak terén is további növekedéssel számolnak, ami az energiaigényes építőanyag-gyártást itthon és külföldön egyaránt drágítja.

Rövidtávú kilátások alágazatonként:

  • Infrastrukturális építés: Az állami megrendelések 2022 csökkenő trendet mutatnak a szektorban, állami oldalról 2025-ben az útépítések terén jelentkezik bővülő beruházási igény.

  • Input anyagok és termékek: A felújítás lehet az a szegmens, ami komoly forgalomnövekedést generálhat az építőanyagok számára, amit az az Új Gazdasági Akcióterv számos intézkedése támogathat. A kormány célja 2027-re 48%-ról 40%-ra csökkenteni az építőipar importkitettségét. Már látszik egy kis fellendülés, a forgalom enyhén emelkedett az építőanyag-kereskedőknél, ahol a falazóanyagok és a hőszigetelő anyagok körében volt a legnagyobb növekedés az előző év azonos időszakához képest. Az ÉVOSZ az éves építőanyag árváltozást 5-8% közé prognosztizálja, terméktől függően. A KSH adatai alapján a lakásépítési költség index éves növekedési üteme 2024 Q3-ban 7% volt, ezen belül az anyagköltségé 2% volt. A korábbi évek tapasztalata szerint február–márciusban, majd második lépcsőben ősz környékén nyúlnak hozzá az építőanyag-gyártók az építőanyagok árához (az importbeszerzésektől, így az euró-forint árfolyamától nagyban függ a gyártók és kereskedők árképzése).

  • Lakó- és nem lakóépület építése: A gyenge konjunktúrát mutatja, hogy éves szinten a lakásépítések száma nagyot esett: 2024 első három negyedévben 8709 új lakás épült, mely 19%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban, így tovább folytatódott az évek óta tartó csökkenő dinamika. 2024-ben egy erős évzárással akár 15 ezer átadás is reális lehetett, de ezzel együtt is a 2023-as évinél kevesebb lakás épülhetett Magyarországon idén. A kiadott lakásépítési engedélyek száma 2024 első három negyedévben 14 551 volt, ami ugyancsak 2,3%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól. Bár 2024 második negyedévéhez képest 25%-os emelkedés figyelhető meg, de továbbra is alacsony sávban mozog. 2025-ben emelkedés jöhet a lakásépítési piacon, de várakozásunk szerint legfeljebb 10%-kal haladhatja meg az idei számokat, melyet az új lákásáfa szabályozás, illetve az új lakásfejlesztési tőkeprogram támogat. A kínálati oldalt stimuláló, jövő márciusban induló tőkeprogram keretében az állam 200 milliárd forintot biztosít ingatlanalapok számára kollégiumépítésre, bérlakásépítésre és újlakásépítésre. A támogatást öt éven keresztül (2 fejlesztési ciklus) vehető igénybe úgy, hogy az állam 70%-ig biztosítja forrást, a projekt fennmaradó 30%-át magánbefektetőknek kell biztosítaniuk.

  • Mérnöki tevékenység: Teljesítménye erősen összefügg a kivitelező alágazatok teljesítményével, de a mérnöki alágazat korábban érzékeli az ágazatot érintő tendenciákat, mint a gyártó és kivitelező alágazatok. Egy tavaly október óta hatályos kormányrendelet értelmében január 15-től minden építőipari tervezőnek és kivitelezőnek kötelezően rendelkeznie kell felelősségbiztosítással.

Készítette: Horti Flóra

JOGI NYILATKOZAT

  1. Jelen kiadványt az MBH Bank Nyrt. (székhely: 1056 Budapest, Váci u.38.; cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, Cg. 01-10-040952; tev. eng. sz.: III/41.005-3/2001.; a Budapesti Értéktőzsde tagja; felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank 1013 Budapest, Krisztina körút. 55. sz.; továbbiakban: a Bank) készítette.
  2. Jelen kiadvány a 2014/65/EU irányelv, és a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete alkalmazásában marketingközleménynek minősül. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen kiadvány nem minősül a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete szerint a befektetéssel kapcsolatos kutatás követelményeinek megfelelő befektetési elemzésnek. A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen marketingközleménynek minősülő dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését, közzétételét megelőző kereskedésre vonatkozó tilalom. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek, és a jelen tájékoztatás nem teljes körű.
  3. A jelen kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, jegyzésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek, felhívásnak, ajánlattételnek, továbbá nem minősül adótanácsadásnak. A tájékoztatás nem teljes körű, a kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A kiadvány nem minősül befektetési tanácsadásnak, abban az esetben sem, ha a dokumentum bármely része egyes pénzügyi eszköz vonatkozásában annak lehetséges árfolyam-, hozam-alakulásával kapcsolatos ismertetést tartalmaz. Jelen dokumentum nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, körülményeit és céljait, így személyre szóló ajánlás hiányában nem minősül befektetési tanácsadásnak.
    A Bank kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, a konkrét egyedi befektetési döntésekért, az ebből eredő következményekért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében, vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért, veszteségekért.
  4. A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban az információk valódiságáról, pontosságáról, helytállóságáról és teljességéről a Bank biztosítékot nem kapott, ezért a dokumentumban leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban sem a dokumentum készítői, sem a Bank felelősséget nem vállalnak. A kiadványban megjelölt tartalmak és vélemények a kiadványt készítő szakembereknek, a kiadvány elkészítésének időpontjában fennálló piaci körülmények alapján kialakított, megítélését tükrözik, amelyek újabb információk, a piaci viszonyok, gazdasági körülmények változása esetén külön értesítés és figyelmeztetés nélkül megváltozhatnak. A Bank fenntartja a jogot, hogy a jövőben előzetes értesítés nélkül módosítsa a jelen dokumentumban foglalt megállapításokat.
  5. Az árfolyamok, hozamok, egyéb adatok múltbeli alakulásából nem lehetséges a jövőbeni árfolyamokra, hozamra, illetőleg teljesítményre vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybevételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők a befektetésre vonatkozó döntés meghozatala előtt az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével és befektetési céljaival, továbbá körültekintően mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatait, a díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges veszteségeket, károkat! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról, valamint a befektetésre vonatkozó döntésének meghozatalát megelőzően forduljon munkatársainkhoz, vagy keresse fel banki tanácsadóját!
    További tájékoztatás elérhető a Bank fiókjaiban, valamint az mbhbank.hu honlapon.
  6. A Bank jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani.
    A Bank továbbra is jogosult jóhiszeműen és a piacképzés szokásos módja szerint a jelen dokumentumban szereplő pénzügyi eszközök vonatkozásában kereskedésre, ügyletkötésekre vagy kereskedésre árjegyzőként az árjegyzés szokásos menete szerint, valamint egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek.
  7. A Bank rendelkezik a befektetési szolgáltatási tevékenységekkel kapcsolatosan potenciálisan felmerülő összeférhetetlenségi helyzetek leírására, illetve az ilyen helyzetek kezelésére vonatkozó Összeférhetetlenségi Politikával, illetve a bank-és értékpapírtitoknak minősülő adatok kezelésére és átadására vonatkozó belső szabályzattal.
  8. Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag a Bank előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. A Bank valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja.
  9. Ezt az üzenetet azért kapta, mert korábban feliratkozott hírlevelünkre vagy hozzájárult ahhoz, hogy Önt a Bank marketingcélú üzenetekkel megkeresse. Amennyiben a továbbiakban nem kíván tájékoztatást kapni az MBH Banktól, megadott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja. A vonatkozó adatkezelésekről, illetve az Önt megillető jogokról, azok gyakorlásának módjáról, valamint a jogorvoslati lehetőségekről további tájékoztatást az mbhbank.hu honlapon található adatvédelmi irányelvekben, illetve az Adatkezelési Tájékoztatóban, valamint a 06 80 333 660-as zöld számon kaphat. Amennyiben nem kíván a továbbiakban híreket, üzleti ajánlatokat kapni, hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja a telebankar@mbhbank.hu e-mail címen, illetőleg a 06 80 333 660-as zöld számon. Hozzájárulását visszavonhatja postai úton is az MBH Bank Nyrt., 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 16-18. címére küldött nyilatkozatával, amelyen kérjük, hogy jól olvashatóan tüntesse föl nevét, lakcímét és azt, hogy a közvetlen üzletszerzési célú (direkt marketing) megkeresések tiltását kéri.
    Az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatás és az adatkezelési irányelvek elérhető a bankfiókokban és az mbhbank.hu honlapon.
  10. A jelen kiadvány a kiadása időpontjában érvényes.
    A kiadvány elkészítésének időpontja: 2025. 02. 14. 10:00