Számos esemény sejteti, hogy gyorsan telik az idő. Vége a Covid-19 három évének, gyorsan nőnek a gyerekek, és alig fejeződik be, máris kezdődik a következő gyorsjelentési szezon. Persze tudjuk, az idő relatív. Ahogy Albert Einstein is megfogalmazta: „Tedd a kezed egy forró tűzhelyre és egy perc is egy órának tűnik. Ülj le egy csinos lánnyal beszélgetni és egy óra is egy percnek tűnik.”

Szóval kezdődik a gyorsjelentési szezon, ahol a tőzsdei vállalatok a 2024 negyedik negyedéves és egész éves eredményeikről fognak számot adni. Nagy a várakozás, hiszen egyrészt az elemzők már nem csak a nagy kapitalizációjú vállalatoktól, hanem a közepes és kis cégektől is javulást várnak (például az egy részvényre jutó eredmény szintjén), másrészt érdekes lesz, hogy Donald Trump győzelme után vajon hogyan látják a jövőt, leginkább 2025-öt, a vállalatvezetők.

A kisvállalati optimizmus az elmúlt hónapokban jelentősen javult. 2024 nagy részében az volt a narratíva, hogy attól függően, hogy mekkora recesszió sújtja majd az USA-t, a főként belföldre termelő, helyi vállalatoknak kicsit vagy nagyon rosszul fog menni. Februártól egészen nyár végéig inkább csak oldalazni tudtak ezek a papírok, aztán ősszel megindult egy kisebb rally, de mára megint „elfáradt” ez a piac. Eközben a kisvállalati bizalmi index rég nem látott ugrást mutatott október és december között. A helyi, lokális és kisvállalati vezetők körében a legnagyobb probléma ma a munkaerő költsége és minősége, ugyanakkor a közeljövőben a gazdasági növekedésének és így saját vállalatuk árbevételének növekedésének adnak nagyobb valószínűséget. Ez egybecseng az általános CEO, azaz vezetői bizalmi index-szel is, amely szintén javuló állapotokról tanúskodik (lenti ábra). Vagyis a recesszió lehetősége egész egyszerűen kikerült a forgatókönyvekből.

Forrás: NFIB

Forrás: Bloomberg

Az optimizmusban társak az elemzők is. Az alábbi ábrán látható, hogy 2025 év végéig az egy részvényre jutó nyereség éves növekedésének várakozása ma kb. 20% az S&P500 esetében, amit persze fűt többek között a Trump kormányzatba vetett, talán mondhatjuk, hogy kiemelkedő bizalom is. Kérdés persze az, hogy ez ténylegesen egy kiugró adat vagy sem. Ha az elmúlt kb. három évet vizsgáljuk, akkor az mondható, hogy jelentős növekedést várnak az elemzők, de nem egyértelműen kiugrót, hiszen 20% feletti, a következő évre vonatkozó várható EPS növekedés jellemezte 2023 második felét és 2024 nyarától is ez a helyzet. Ami inkább fontos, az a fentebb már említett faktor, hogy vajon ebből a nyereségbővülésből a kisebb méretű vállalatok is ki tudják venni a részüket? A kérdés még nyitott és természetesen a héten kezdődő gyorsjelentési szezon sem fog erre mélyreható választ adni, azonban fontos indikáció lesz, hogy vajon a vállalati sajtótájékoztatókon milyen hangulatról, milyen várható gazdaság(politikai), fejleményekről számolnak majd be a vállalatvezetők.

Forrás: SP Global

 Forrás: SP Global

A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.

img

A sikeres kereskedés alapjai

A tőzsdei kereskedés sokak számára vonzó lehetőség, hiszen a piac dinamikus világa gyors nyereséggel kecsegtet. Azonban a sikeres kereskedők hamar rájönnek arra, hogy a tőzsdei siker nem a véletlenen, hanem a tudatos stratégián, a strukturált megközelítésen és a fegyelmezett végrehajtáson…

img

Dopamin – részvénypiaci helyzetkép

Nincs hiány információban és történésekben a piacokon. Mindenki válogathat kedvére aközött, hogy mire szeretne figyelni. Az új kormányzati döntéseinek hatására? A vállalati gyorsjelentésekre? Kína előretörése a mesterséges intelligenciában? Esetleg kihagytunk valamit? Ja persze, a FED. De most pont azt az…