Kitörés előtt az acélgyártó? – ArcelorMittal
Az ArcelorMittal a világ második legnagyobb acélgyártója, a társaság 2022-ben összesen 88 millió tonna nyersacélt termelt ki. A társaság 155 országban van jelen és több mint 150 ezer munkavállalót foglalkoztat.
Eddig gyengén teljesített idén az ArcelorMittal árfolyama, a márciusi 30,5 eurós csúcspontjához képest közel 30 százalékos mínuszban tartózkodik az árfolyam. 2023 azonban jól kezdődött, az év első hónapjaiban emelkedett az árfolyam, 24,5 euróról 30,5 euróra, ezt követően azonban elromlott a hangulat, és október végén már 20 euró alatt is járt a kurzus.
20 euró egy fontos kulcsszint, tavaly szeptemberben kialakult itt egy támasz, amelyet közel félévig tartó emelkedés követett. Visszatérve az utóbbi hetek mozgására, az október végi mélypontról történő emelkedés elakadt 22 euró környékén , majd november első felében egy újabb csökkenés következett, de ezúttal egy magasabb mélypontról történt meg a fordulat. A grafikonon bekarikázva látható a két mélypont, az is pozitív jelzés, hogy a héten ismét sikerült az árfolyamnak 22 euró közelébe visszakapaszkodnia.
22 euró fölé történő emelkedéssel megerősítést nyerne a pozitív fordulat, és az utóbbi hetekben kirajzolódott bázis jó alapja lehetne a további emelkedésnek. 22 euró felett további ellenállások találhatóak 23,2 eurónál 24, illetve 25,3 eurónál. Ez a forgatókönyv addig érvényes, amíg nem esik a 20 eurós mélypont alá az árfolyam.
Az ArcelorMittal árfolyamának alakulása
LEZÁRVA: 2023. november 17-én 09:00 órakor. Az előrejelzéshez használt adatokat 2023. november 16-ig vettük figyelembe.
A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.
Fifti fifti – részvénypiaci helyzetkép
Júliust írunk, ami azt jelenti, hogy elindult a vállalati gyorsjelentési szezon. Július utolsó két hete és augusztus első hete lesz a legaktívabb, mind az USA-ban, mind Európában, ekkor fog a cégek nagyjából 70-80%-a számot adni 2025 második negyedéves eredményéről.
Kétarc – részvénypiaci helyzetkép
Július elejét írunk, ami egyenlő azzal, hogy indul a vállalati gyorsjelentési szezon. Július utolsó két hete és augusztus első hete lesz a legaktívabb, mind az USA-ban, mind Európában ekkor fog a cégek kb. 70-80%-a számot adni 2025 második negyedéves eredményéről.
Olaj vs. világ – részvénypiaci helyzetkép
Múlt héten arról írtunk, hogy a: „…piacok ellenállónak tűnnek az elmúlt napokban. Az izraeli-iráni konfliktus sem okozott komolyabb eladói nyomást, igaz a Kína és USA közötti kereskedelmi „megállapodás” sem mozgatta meg túlzottan a befektetők fantáziáját… A kissé enerváltnak tűnő piacok…