Az akkumulátorok technológiai forradalma jelenleg is zajlik. Nem csak a fejlesztés okoz újabb és újabb kihívásokat, de az újrahasznosítás is. Az autóipar a kifutott akkumulátorok újrahasznosításának problémájával fog szembesülni néhány éven belül, ezért egy sor kérdés áll még az iparág előtt: Hova kerülnek az élettartamuk végét elérő akkumulátorok? Miért fontos és hogyan lehet ezeket az akkumulátorokat újrahasznosítani? Mi lesz a megfelelő stratégia?

Tavaly decemberben az EU szigorú újrahasznosítási kvótákat írt elő a régi akkumulátorokra, ezért 10 éven belül Európában meg kell kezdődnie az elektromos autóakkumulátorok újrahasznosításának. De ehhez még mindig van pár leküzdendő akadály. A rendelet szerint a nikkelt és a kobaltot 2027-től 90%-ban, 2031-től pedig 95%-ban kell újrahasznosítani, ez a lítium esetében 50, illetve 80%-os újrahasznosítást jelent a jelzett határidőkre. A politikai nyomás mellett gazdasági nyomás is van az ágazaton, mivel az akkumulátorokban használt nyersanyagok szűkösek és drágák. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint 2025-re a világ lítiumhiánnyal nézhet szembe: becslések szerint 2025-re 1,5 millió tonnára lesz belőle szükség, 2030-ra pedig 3 millió tonnára nőhet ez a mennyiség – ugyanakkor 2021-ben mindössze 540 ezer tonnát tudott belőle előállítani a világ, tehát hét év alatt meg kellene hatszorozni a mennyiséget.

Nem sok gyártó tárja a nyilvánosság elé, hogy az elektromos autókban mekkora is az akkumulátorpakk. A legnagyobb hatótávok eléréséhez minimum 100 kWh kapacitás szükséges, ami hatalmas tömeget jelent: Tesla Model S-ben 750 kg, a Mercedes EQS-ben 800 kilogramm körül van, a GMC Hummer elektromos SUV-ben pedig 1325 kilogramm. És mivel a hatótávnövelés és -fejlesztés kiemelt cél, ezért az akkuméretek sem fognak csökkenni egyhamar.

Az európai akkumulátorok iránti kereslet a közeljövőben ugrásszerűen meg fog nőni, mivel az Európai Parlament becslése szerint 2030-ig mintegy 30 millió elektromos jármű kerülhet majd forgalomba (2022-ben kb. 3,1 millió teljesen elektromos kocsi volt forgalomban). Az újrahasznosító iparágnak ki kell találnia, hogyan lehetne megszabadulni a veszélyes alkatrészektől, a verseny pedig máris óriási. A rendszerszintű újrahasznosítás még nem megoldott, pedig nagy szerepe lenne a következő évtizedek akkumulátor-gyártásának alapanyag-ellátásában is. Jelenleg azonban az újrahasznosítás nem bírja a tempót tartani a gyártással, mivel a reciklikáció a tápegységek csekély hányadát érinti egyelőre.

Abban szinte az összes gyártó és hatóság egyetért, hogy nem lehet kidobni az akkumulátorokat, de nagy volumenben történő tárolásuk és szállításuk nehézkes, mivel a lítium akkumulátorok nagyon gyúlékonyak. A problémát az okozza, hogy a lítiumionos akkumulátorok olyan anyagokból állnak, amelyeket nagyon nehéz szétválasztani egymástól, ráadásul a folyamatos fejlesztések miatt nincsenek szabványosítva, minden elektromos autónak saját akkumulátor fajtája van, más és más szerkezettel, sajátos cellakémiával, így a szétszerelés még nem automatizálható.

A legáltalánosabb újrafelhasználási jelenleg az elhasználódott akkumulátorok kapcsán az energiatárolás. Ez akkor következik be mikor az akkumlátorok teljesítménye pl. az elektromos autók esetében 60-70% alá esik, és már nem éri meg az autókban használni. Az ilyen, elektromos gépkocsikban már nem használt eszközök energia-tárolótelepeken (ahol például a napelemek által termelt áramot tárolják) üzemeltethetőek még további 10-15 évig.

Napjainkban a lejárt szavatosságú lítium akkumulátorok mintegy 5%-át hasznosítják újra. Ez is mutatja, hogy mennyire lényeges a sokasodó kérdések megválaszolása.  Magyarországra is fontos feladat hárul, hiszen jelenleg Németország után mi lettünk az európai lítiumion-akkumulátorgyártás egyik központja. Gazdaságstratégiai jelentőségű kérdéssé válhat a közeljövőben, hogyan lehet a kritikus nyersanyagokat országon belül tartani, illetve feldolgozni, hasznosítani, ezért kiemelt szempont lesz a használt akkumulátorok újrahasznosítási rendszerének kialakítása itthon is.