Továbbra is folytatódik a cikk-cakk az építőipar teljesítményében: júliusban a termelés volumene 1%-kal nőtt az előző hónaphoz képest, és emellett pozitívum, hogy útépítésekre kötött nagyértékű szerződések miatt a rendelésállomány is növekedni tudott a hónapban. Éves alapon 2024 júliusában 6,2%-os visszaesést mutatnak a termelési adatok, de a csökkenés a 2023 júliusi magas bázis miatt volt ekkora. A hitelkamatok a korábbi magas szintekről mérséklődtek, az új otthonfelújítási program és lakáspiaci élénkülés nyomán a belső kereslet is élénkül, azonban az uniós források hiánya és az áprilisban bejelentett beruházás-elhalasztás negatív tényező az ágazat kilátásai szempontjából, azonban a napokban jelentett be a kormány jelentős építőipari fejlesztéseket.

Az építőipar meghatározó folyamatai:

  • A júliusi adatok éves szinten csökkenést mutatnak az ágazatban: az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,2%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, ami az előző évi magas bázisnak köszönhető. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 2,8, az egyéb építményeké 10,6%-kal csökkent év/év alapon. Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 26,1, az egyéb építmények építésében 9,8%-kal kisebb volt a termelés volumene. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 8,6%-kal bővült.
  • Havi alapon nézve júniusban a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,0%-kal magasabb volt a 2024 júniusánál, ami a nemzetgazdasági beruházások csökkenő trendje miatt meglepetést okozott.

Az építőipar összefoglaló adatai, előző év= 100%, KSH

  • A június rendelési mutatók a múlt hónappal ellentétben növekedést mutatnak:
    • A megkötött új szerződések volumene 108,0%-kal nőtt. Ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 22,4%-kal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 283,0%-kal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A kiugró növekedést az útépítésekre kötött nagyértékű szerződések okozták.
    • Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállományának volumene 21,0%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 5,4%-kal csökkent, az egyéb építményekre vonatkozóké 47,8%-kal nőtt. Arra számítunk, hogy a termelési volumen érdemi növekedése az év második felévi adatokon már látszódhat.
  • Ami szintén pozitívum, hogy 2024 első hét hónapjába az építőipari termelés volumene 3%-kal nőtt az előző azonos időszakihoz képest, amivel az idei év összesített teljesítménye már emelkedő trendet mutat a két évig tartó csökkenés után.
  • A kormány adómentesség bevezetését tervezi a lakosság hosszú távú megtakarításai egy részének lakásvásárlásra, építésre, felújításra vagy hiteltörlesztésre való átcsoportosításakor. A döntés még véglegesítés előtt áll.
  • Az EBI Építésaktivitási második negyedéves jelentése szerint sem sikerült jól a második negyedév a hazai építőiparban:
    •  Az elindított kivitelezések értéke csak kevéssel haladta meg a 400 milliárd forintot, ami még folyó áron is 2016 óta a legalacsonyabb negyedéves összeget jelentette.
    • Az első félévet tekintve pedig 2014 óta ez a legalacsonyabb szám. Összességében az első félévet az első negyedév számai mentették meg, de 2023 első félévéhez képest így is 11%os volt a csökkenés.
    • Az első, magasabb Aktivitás-Kezdést mutató negyedévet visszaesés követte a második negyedévben a magasépítések esetében is, a megkezdett kivitelezések értéke nem érte el a 360 milliárd forintot. A legnagyobb magasépítési projektek közé tartozott az MBH székházának kivitelezése, a BYD elektromosautó-gyárának I. üteme Szegeden, valamint a Huayou Cobalt Bamo katódgyára Ácson.
EBI Építésaktivitási Jelentés 2024. 2. félév
  • A mélyépítések tekintetében a magas első negyedéves számokat követően jelentős csökkenés következett Aktivitás-Kezdésében is, április és június között, minimális projektindítást hozott, még a 70 milliárd forintot sem érte el a megkezdett kivitelezések értéke.
EBI Építésaktivitási Jelentés 2024. 2. félév

Kilátások a teljes ágazatot nézve:

  • Az uniós források beérkezése és azok felhasználásának megindulása, illetve az otthonfelújítási program révén az építőipar lendületet kaphat, ami a jelenlegi cikk-cakkozó trendből való kilábaláshoz szükséges. Az épületek felújításának anyagigénye miatt a gyártók kapacitáskihasználtsága javulhat, ill. az építési vállalkozók megrendelésállománya és munkaerőigénye is növekedésnek indulhat. A program nem csak az építőiparra lehet pozitív hatással, hanem az egész gazdaságot élénkítheti.

A portfolio.hu szeptember 9-én megjelent információi alapján 10 ezer energetikai tanúsítványt rendeltek meg, és 2 ezer hitelkérelmet adtak be az MFB Pont Plusz hálózaton az otthonfelújítási program iránt érdeklődők az első két hónapban. Az előrejelzések alapján az év hátralévő részében ezek összege elérheti a 20-30 milliárd forintot a 108 milliárdos összegű programban. A maximális 6 millió forint az átlagos finanszírozási összeg, amit a pályázók igényelnek, és a nyílászáró cserére, ill. a homlokzati szigetelésre nyújtják be a legtöbb pályázatot.

Rövidtávú kilátások alágazatonként:

  • Infrastrukturális építés: Lázár János építésügyi miniszter szerint az állami beruházások 2024-ben nem fognak felfutni, de 2025 második felében és 2026-tól jelentős állami megrendelésekre lehet számítani (útépítés, vasútépítés, műtárgyépítés, hídépítés). A magyar kormány jelentős fejlesztéseket indított, annak ellenére, hogy az uniós források egy része a jogállamisági eljárás miatt felfüggesztésre került. Jelenleg 21 magasépítési projekt van folyamatban, amelyek összértéke 423 milliárd forint, és további 32 beruházás esetében már megszületett a döntés, ami további 1000 milliárd forintos befektetést jelent. A fejlesztések hozzájárulnak az építőipar teljesítményének javulásához.
  • Input anyagok és termékek: A felújítás lehet az a szegmens, ami komoly forgalomnövekedést generálhat az építőanyagok számára, amit az otthonfelújítási program támogathat. A kormány célja 2027-re 48%-ról 40%-ra csökkenteni az építőipar importkitettségét. Ennek érdekében elfogadták a nemzeti építésgazdasági stratégiát, amely a hazai építőanyag-gyártás és a hazai munkaerő alkalmazását helyezi előtérbe.
  • Lakó- és nem lakó épület építése: 2022 óta folytatódóik a lakásépítések és a kiadott építési engedélyek számának csökkenése. Az idei első félév egészét nézve összesen 6027 új lakás épült Magyarországon, 18%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8972 volt, ami ugyancsak 18%-kal maradt el a 2023 azonos időszakitól. Ebből következik, hogy a tavalyinál is gyengébb évre lehet számítani, idén 15-20 ezer között alakulhat a lakásépítések száma, így csak lassú kilábalásra számítunk. Lakáspiaci folyamatokról megjelent a 2024 Q2-es Lakáspiaci Kitekintő, melyben bővebb információk találhatók a témában. Az input anyagok mellett a lakáspiac állhat helyre a leghamarabb az alszegmensek közül, de az építkezések átfutási ideje miatt idén még nem számíthatunk az átadott lakások számának megugrására. Az új otthonfelújítási program várhatóan pozitív hatást gyakorol az építőipar ezen alágazatára, különösen a KKV-k számára.
  • Mérnöki tevékenység: Teljesítménye erősen összefügg a kivitelező alágazatok teljesítményével, de a mérnöki alágazat korábban érzékeli az ágazatot érintő tendenciákat, mint a gyártó és kivitelező alágazatok.

Készítette: Horti Flóra


Jogi Nyilatkozat

  1. Jelen kiadványt az MBH Bank Nyrt. (székhely: 1056 Budapest, Váci u.38.; cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága, Cg. 01-10-040952; tev. eng. sz.: III/41.005-3/2001.; a Budapesti Értéktőzsde tagja; felügyeleti hatóság: Magyar Nemzeti Bank 1013 Budapest, Krisztina körút. 55. sz.; továbbiakban: a Bank) készítette.
  2. Jelen kiadvány a 2014/65/EU irányelv, és a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete alkalmazásában marketingközleménynek minősül. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen kiadvány nem minősül a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete szerint a befektetéssel kapcsolatos kutatás követelményeinek megfelelő befektetési elemzésnek. A jelen dokumentumban közölt megállapítások nem objektív és nem független magyarázatot tartalmaznak. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jelen marketingközleménynek minősülő dokumentum nem a befektetéssel kapcsolatos kutatás függetlenségének előmozdítását célzó jogi követelményeknek megfelelően készült és nem érinti a befektetéssel kapcsolatos kutatás terjesztését, közzétételét megelőző kereskedésre vonatkozó tilalom. A kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek, és a jelen tájékoztatás nem teljes körű.
  3. A jelen kiadványban szereplő információk nem minősülnek vételi vagy eladási ajánlatnak, sem befektetési tanácsadásnak, sem befektetésre, jegyzésre, szerződéskötésre vagy kötelezettségvállalásra történő ösztönzésnek, felhívásnak, ajánlattételnek, továbbá nem minősül adótanácsadásnak. A tájékoztatás nem teljes körű, a kiadványban foglalt adatok tájékoztató jellegűek. A kiadvány nem minősül befektetési tanácsadásnak, abban az esetben sem, ha a dokumentum bármely része egyes pénzügyi eszköz vonatkozásában annak lehetséges árfolyam-, hozam-alakulásával kapcsolatos ismertetést tartalmaz. Jelen dokumentum nem veszi figyelembe az egyes befektetők egyedi igényeit, körülményeit és céljait, így személyre szóló ajánlás hiányában nem minősül befektetési tanácsadásnak.
    A Bank kizárja a felelősségét a kiadványban foglaltak esetleges befektetési döntésként való felhasználásáért, a konkrét egyedi befektetési döntésekért, az ebből eredő következményekért, így nem vállal felelősséget a befektető ezen kiadványban foglaltak alapján hozott döntései következtében, vagy őt azzal bármilyen egyéb összefüggésben érő esetleges károkért, veszteségekért.
  4. A kiadványban szereplő információk hitelesnek tartott forrásokon alapulnak, azonban az információk valódiságáról, pontosságáról, helytállóságáról és teljességéről a Bank biztosítékot nem kapott, ezért a dokumentumban leírtak teljességével és pontosságával kapcsolatban sem a dokumentum készítői, sem a Bank felelősséget nem vállalnak. A kiadványban megjelölt tartalmak és vélemények a kiadványt készítő szakembereknek, a kiadvány elkészítésének időpontjában fennálló piaci körülmények alapján kialakított, megítélését tükrözik, amelyek újabb információk, a piaci viszonyok, gazdasági körülmények változása esetén külön értesítés és figyelmeztetés nélkül megváltozhatnak. A Bank fenntartja a jogot, hogy a jövőben előzetes értesítés nélkül módosítsa a jelen dokumentumban foglalt megállapításokat.
  5. Az árfolyamok, hozamok, egyéb adatok múltbeli alakulásából nem lehetséges a jövőbeni árfolyamokra, hozamra, illetőleg teljesítményre vonatkozó egyértelmű és megbízható következtetéseket levonni. A befektetőknek önállóan (vagy független szakértő igénybevételével) kell felmérniük és megérteniük az egyes pénzügyi eszközök és befektetési szolgáltatások lényegét, valamint kockázatait. Javasoljuk, hogy a befektetők a befektetésre vonatkozó döntés meghozatala előtt az adott pénzügyi eszközre és a befektetési szolgáltatásra vonatkozó üzletszabályzatot, tájékoztatót, egyéb szerződéses feltételeket, hirdetményeket, kondíciós listát figyelmesen olvassák el, mert csak ezen dokumentumok és információk ismeretében dönthető el, hogy a befektetés összhangban áll-e a befektető kockázattűrő képességével és befektetési céljaival, továbbá körültekintően mérlegelje befektetése tárgyát, kockázatait, a díjakat, költségeket és a befektetésekből származó esetleges veszteségeket, károkat! Javasoljuk továbbá, hogy tájékozódjon a termékkel, befektetéssel kapcsolatos adójogi és egyéb jogszabályokról, valamint a befektetésre vonatkozó döntésének meghozatalát megelőzően forduljon munkatársainkhoz, vagy keresse fel banki tanácsadóját!
    További tájékoztatás elérhető a Bank fiókjaiban, valamint az mbhbank.hu honlapon.
  6. A Bank jogosult a kiadványban szereplő eszközök vonatkozásában árjegyzési, egyéb befektetési szolgáltatási tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtani.
    A Bank továbbra is jogosult jóhiszeműen és a piacképzés szokásos módja szerint a jelen dokumentumban szereplő pénzügyi eszközök vonatkozásában kereskedésre, ügyletkötésekre vagy kereskedésre árjegyzőként az árjegyzés szokásos menete szerint, valamint egyéb befektetési tevékenységet vagy kiegészítő szolgáltatást, illetve egyéb pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújtani a kibocsátónak és egyéb személyeknek.
  7. A Bank rendelkezik a befektetési szolgáltatási tevékenységekkel kapcsolatosan potenciálisan felmerülő összeférhetetlenségi helyzetek leírására, illetve az ilyen helyzetek kezelésére vonatkozó Összeférhetetlenségi Politikával, illetve a bank-és értékpapírtitoknak minősülő adatok kezelésére és átadására vonatkozó belső szabályzattal.
  8. Jelen kiadvány a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti védelem alatt áll, ezért kizárólag a Bank előzetes írásbeli engedélyével lehet azt többszörözni, terjeszteni, egyéb módon nyilvánosságra hozni, valamint felhasználni. A Bank valamennyi szerzői jogon alapuló jogát fenntartja.
  9. Ezt az üzenetet azért kapta, mert korábban feliratkozott hírlevelünkre vagy hozzájárult ahhoz, hogy Önt a Bank marketingcélú üzenetekkel megkeresse. Amennyiben a továbbiakban nem kíván tájékoztatást kapni az MBH Banktól, megadott hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja. A vonatkozó adatkezelésekről, illetve az Önt megillető jogokról, azok gyakorlásának módjáról, valamint a jogorvoslati lehetőségekről további tájékoztatást az mbhbank.hu honlapon található adatvédelmi irányelvekben, illetve az Adatkezelési Tájékoztatóban, valamint a 06 80 333 660-as zöld számon kaphat. Amennyiben nem kíván a továbbiakban híreket, üzleti ajánlatokat kapni, hozzájárulását bármikor ingyenesen visszavonhatja a telebankar@mbhbank.hu e-mail címen, illetőleg a 06 80 333 660-as zöld számon. Hozzájárulását visszavonhatja postai úton is az MBH Bank Nyrt., 1134 Budapest, Kassák Lajos u. 16-18. címére küldött nyilatkozatával, amelyen kérjük, hogy jól olvashatóan tüntesse föl nevét, lakcímét és azt, hogy a közvetlen üzletszerzési célú (direkt marketing) megkeresések tiltását kéri.
    Az adatkezelésre vonatkozó tájékoztatás és az adatkezelési irányelvek elérhető a bankfiókokban és az mbhbank.hu honlapon.
  10. A jelen kiadvány a kiadása időpontjában érvényes.
    A kiadvány elkészítésének időpontja: 2024. 09. 13. 10:00