1,1%-kal nőtt a gazdaság az első negyedévben
Az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest, kiigazított adatok szerint, ami kedvezőbb 0,5%-os várakozásunknál és az ezzel megegyező piaci konszenzusnál. Ezzel negyedik negyedéve hagyja maga mögött a korábbi több negyedéven keresztül tartó visszaeső trendet a hazai gazdaság. Az előző év azonos időszakához képest 1,1%-kal nőtt a magyar gazdaság, a nyers adatok szerint, míg szezonálisan és munkanaphatással megtisztítva a növekedés 1,7% volt. Az előzetes GDP adat kapcsán érdekes, hogy a szezonálisan kiigazított növekedés mértéke meghaladta a nyers adatokét, annak ellenére, hogy szökőév-hatás inkább a fordítottját magyarázná.
A magasabb kiigazított adat hátterében az állt, hogy az idei év első negyedévében kettővel kevesebb munkanap volt, mint a 2023-as év azonos időszakában. A friss adat a 2024-es előrejelzésünkkel összhangban van, a második negyedévtől 2% feletti gazdasági növekedést várunk (év/év alapon), az idei év egészét tekintve 2,7%-kal bővülhet a gazdaság.
Kilátások
A gyenge 2023-as első félévi teljesítmény után a harmadik negyedévben megkezdődött a gazdaság kilábalása a recesszióból, az idei évben pedig már 2,5% feletti gazdasági bővülés várható. A hazai és összeurópai kilátásokat a korábbinál érdemben alacsonyabb szinten stabilizálódott energiaárak segítik, azonban az ukrajnai háború és a magas globális kamatok miatt lassuló belső és külső kereslet beárnyékolja azokat. A gazdasági teljesítményt az első negyedévben a nettó export tovább támogathatta, miután az importvolumen tovább mérséklődött, többek közt az alacsonyabb belföldi felhasználásnak köszönhetően. Az év második felében azonban a fogyasztás és az ipar kisebb fellendülésével az import jelentős növekedésére számítunk, míg az export szignifikáns növekedésének gátat szab a gyenge külső konjunktúra.
Az idei növekedés fő mozgatórugója az az elhalasztott fogyasztás pótlása, amit az érdemben helyreálló reálbérek támogatnak. Az idei év elejétől az EU-s források nagyjából harmadát jelentő 12,2 milliárd eurónyi feloldott és fokozatosan beérkező EU-s források növekedésösztönző szerepe is támaszt nyújthat, főként a beruházásokon keresztül, illetve a beruházási fázisban lévő feldolgozóipari kapacitások üzembe helyezése is támogatja az ipart és a növekedést.
A képet árnyalja, hogy a beruházási komponenst a magas kamatok és a már bejelentett 675 milliárd forintos állami beruházás elhalasztása csökkenti, de a beáramló FDI részben ellensúlyozhatja ezt. A beruházások különösen 2025-ben lehetnek erőteljesek a kamatszint mérséklődésből következően, továbbá a tervek szerint számos jelentős feldolgozóipari fejlesztést helyeznek majd üzembe, köztük a BMW, valamint a CATL első gyára is megkezdi a termelést, ami részben megalapozza a 2025-ös növekedést.
Részletek
A gazdasági teljesítményt legnagyobb mértékben az ingatlanügyek és az információ, kommunikáció ág húzta felfelé, míg az ipar hozzáadott értékének csökkenése fékezte a gazdaságot. A GDP adat egyik háttéreleme az ipar vártnál gyengébb év eleji teljesítménye, ami meglepő a februári vártnál sokkal erősebb ipari adatok után. Az ágazat rossz teljesítményét főként az exportpiacok gyenge kereslete okozza. A gazdaság megközelítőleg negyedét kitevő hazai ipar az idei év második felében már megkezdheti a fellendülést az élénkülő belső és külső keresletnek köszönhetően és idén meghaladhatja a 3%-ot is az ágazat éves alapú bővülése.
Továbbá idén és a következő években jelentősen profitálhat a kiemelkedő mértékű működő tőke beruházások üzembehelyezésével és a védelmi ipari kapacitások kiépülésével, mivel a hadiipari kiadások szignifikáns növekedése várható a következő években. Az idei év első negyedévében a fogyasztást a reálbérek 10% körüli szintje újra támogathatta. A lakosság az idei évben bepótolhatja a fogyasztását, ami a tavalyi évben elmaradt a jelentősen megemelkedett árak és az ennek következtében jelentősen visszaesett reálbérek miatt. A fogyasztás fellendülése azonban csak fokozatosan halad, ugyanis a háztartások először a megtakarításaikat próbálják visszapótolni a megemelkedett bértömeg elköltése helyett.
A szövegben felhasznált képek forrása: Bloomberg, KSH, MBH előrejelzés
MBH Bank: 1,1 százalékos növekedés várható az idei évben
A vámháború fennálló kockázatai jelentősen korlátozzák a hazai növekedési kilátásokat, ugyanakkor az európai gazdasági élénkítés pozitív hatásai inkább csak jövőre éreztetik hatásaikat, ezért az MBH Elemzési Centrum szakértői az idei évre 1,1 százalékra mérsékelték növekedési előrejelzésüket. Az év második felében…
Továbbra is gyenge számokat produkál az ipar – ágazati kitekintő
Márciusban szezonálisan és munkanaphatástól megtisztítva az ipari termelés 0,1%-kal haladta meg a februári szintet, és 5,4%-kal múlta alul a tavaly márciusit. Az első negyedévben az ipari termelés 4,4%-kal csökkent, így nem meglepő módon negatívan járult hozzá a Q1-es (még előzetes)…
Kína: egykori növekedési sztori, most a stabilitás a kérdés
A kínai gazdaság kilátásai megosztják a befektetőket, de az elterjedtebb álláspont nyugati szemmel inkább a pesszimizmus: a távol-keleti ország már biztosan túl van legdinamikusabb növekedési szakaszán, és az országot érintő strukturális problémák súlyosak.