3,8%-kal nőtt a vendégéjszakák száma
Kissé élénkült a szálláshelyek forgalma az előző hónapokhoz képest, így a magánszálláshelyeket is figyelembe véve 3,8%-kal emelkedett a vendégéjszakák száma májusban. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 4,1%- kal csökkent, azonban a külföldiek vendégéjszakáinak száma 13,3%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek visszatérését és a nemzetközi idegenforgalom folytatódó helyreállását mutatja.
Részletek
A szálláshelyek árbevétele májusban 31%-kal a nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, tükrözve az árak emelkedését is, míg az emelkedő vendégszámon az egy évvel korábbihoz képest a magánszálláshelyek számának növekedése miatt 18.6%-kal több működő egység osztozott, miközben a kereskedelmi szálláshelyek száma 3,7%-kal csökkent, ami azt mutatja, hogy alaptalanok voltak a tömeges bezárásokkal kapcsolatos félelmek. A kedvező forgalmi adatok és alacsonyabb energiaköltségek hatására újranyitásokra is sor került, amit tükröz, hogy a februári mélypont óta 741-gyel nőtt a működő kereskedelmi egységek száma.
Az első öt hónapban 2%-kal nőtt a vendégéjszakák száma, ezen belül a belföldieké 7,3%-kal csökkent, a külföldieké 13,1%-kal nőtt.
A nemzetközi turizmus fokozatos javulását tükrözik a Liszt Ferenc repülőtér forgalmi adatai is, amelyek meredek felpattanást mutatnak a járvány elleni korlátozások feloldását követően. Májusban a légi utasforgalom 13,8%-kal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest, azonban még mintegy 11,7%-kal marad el a négy évvel ezelőtti, járvány előtti 2019 májusi szinthez képest.
Kilátások
A tavalyelőtti májusi fokozatos nyitást követően érdemben élénkült a szálláshelyek forgalma. A korlátozások feloldása miatt kedvező kilátásokkal indult a tavalyi év, egyre több tengerentúli járat is visszatért. A szálláshelyek forgalmát a felhalmozódott óriási kielégítetlen igény is élénkítette és élénkíti továbbra is, világszerte megfigyelhető az utazási kedv élénkülésének folytatódása. A szigorú kínai járványellenes korlátozások feloldása újabb lendületet adhat a nemzetközi turizmusnak, mivel a távol-keleti vendégek eddig kimaradtak a nemzetközi turizmus helyreállásából, és feltehetően erős kielégítetlen igény halmozodóhatott fel az elhalasztott utazások miatt, amit egyes beszámolók megerősítenek.
Az idei évben Veszprém Európa Kulturális Fővárosa címe, valamint a nyáron megrendezendő atlétikai világbajnokság is hozzájárulhat a turizmus további lendületéhez. A belföldi vendégforgalmat az ünnepekhez kapcsolódó hosszú hétvégék is élénkíthetik, így a következő hónapokban ismét növekedést mutathatnak a szálláshely szolgáltatással kapcsolatos adatok, a belföldi turizmust azonban egyrészt fékezik az átmenetileg romló reáljövedelmek, másrészt a hazai háztartások külföldi utazási kedvének jelentős növekedése is.
Kockázatot jelent, hogy számos európai országban az infláció érdemben meghaladja a bérnövekedést, így a megélhetési költségek növekedése fékezheti a kilábalóban levő nemzetközi turizmust, a belföldi turizmus dinamikáját pedig a hazai reálbérek csökkenése fékezheti. A szálláshely-szolgáltatók számára messze a legnagyobb kockázatot az energiaköltségek elszállása jelentette, így a nem kellően hatékony energiaintenzitású szálláshelyek komoly versenyhátrányba kerülhettek, átmeneti, vagy végleges bezárásra is kerülhettek. A fűtési szezont követően azonban számos szálláshely újra kinyithatott, amit a meredeken csökkenő energiaárak is támogathatnak.
A közeljövőben kulcskérdés lesz az energiahatékonyság növelése, a megújuló energia felhasználása, az energiatakarékos üzemeltetés, a szigetelés javítása és számos más intézkedés, aminek hatására az energiaköltségek markánsan csökkenthetők.
A szövegben felhasznált képek forrása: KSH, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közlés
Milyen választ ad a biztosítási szektor az éghajlatváltozás okozta kihívásokra?
A biztosítási társaságok számára komoly kihívást jelent az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó káresetek kezelése, melyek száma az utóbbi időben folyamatosan növekszik. Az MBH Research & Knowledge Center kutatói rámutatnak: piaci felmérések szerint a szektornak mind termékkínálatát, mind árazását tekintve alkalmazkodnia kell a…
„Ne ringassuk magunkat a biztonság hamis illúziójába!” – Interjú Báthori Krisztiánnal
Az adathalászat, vagyis az ügyfelek megtévesztésére épülő online csalás mára globálisan a drogkereskedelemmel összemérhető bűnelkövetési formává vált. „A kiberbűnözésnek szó szerint bárki áldozatává válhat, ezért különösen fontos, hogy banki dolgozóként edukáljuk a környezetünket, és próbáljunk jó példát mutatni a tudatos…
MBH Index: Hat új terület is bekerült az ország legélhetőbb helyei közé
Budapesten, valamint Pilisvörösvár és Pécs környékén a legjobb élni 2023-ban Magyarországon – derült ki az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsorából, amelynek élmezőnyébe idén hat olyan terület is bekerült, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben. A szakértők ezúttal is az…