A napokban bejelentették az USA és Irán közötti „tűzszünetet”. Azért használunk idézőjelet, mert már a bejelentés pillanatában valószínűleg sokaknak az volt az első gondolata, vajon ez meddig tart ki? Vajon nem alumínium oszlopokra építik-e az elképzelést, amely nagyon hamar meggörbül minimális súly alatt? Persze a piacok ezzel mit sem törődtek, a tőzsdeindexek 4-6%-os emelkedésen voltak túl rövid idő alatt, ezzel pedig, néhány kivételtől eltekintve (pl. DAX), a legtöbb index elérkezett arra a szintre, ahol az iráni háború kitörése előtt volt.

Annak ellenére tárul elénk ez a kép, hogy a globális olajtermelésből kieső mennyiség nem kevés, kb. 10-20 millió hordó. Csak összehasonlításképpen, a Covid-19 alatt kb. 6-12 millió hordó esett ki (lásd az ábrán), persze akkor a kereslet egyik napról a másikra tűnt el. Most fordított a helyzet, hiszen kereslet van. Igaz, a nyersanyagkereskedelem rugalmas üzletág, így a kiesett mennyiségnek a fele valószínűleg már úton van célja felé. Ugyanakkor emellett nehéz megmondani azt, hogy milyen infrastruktúra és mennyre sérült, mert figyelembe kell venni, hogy az LNG-nek (cseppfolyós gáz, amely 20%-a szintén innen származik), a műtrágya alapanyagainak, és lehetne még sorolni, jelentős része abból a régióból származik.

Vonaldiagram a globális olajkereslet alakulásáról millió hordó/nap mértékegységben 2019-től napjainkig, amely a 2020-as koronavírus-járvány alatti mély visszaesést, majd az azt követő folyamatos helyreállást és új csúcsok elérését mutatja

Tehát nem vethetjük el annak a valószínűségét, hogy a probléma nagyobb, mint ami elsőre látható. A piacok szinte alig remegtek ebbe bele, mert egyrészt Trump geopolitikája ma már nem a véletlenről, nem a kiszámíthatatlanságról szól. 2025 áprilisától nézve szinte mindig ugyan az volt a minta: vámok bevezetése, majd haladék nyújtása, végül valami köztes állapot elérése. A kiszámíthatatlanságnak pedig jól definiált kritériumai vannak, például az, hogy a múltból nem lehet a jövőre következtetni; vagy, hogy az adatok nem tömöríthetők, azaz viselkedésük leírásához végtelen hosszúságú algoritmus szükséges, vagyis minden elemét külön-külön kell vizsgálni. A másik ok, hogy a vállalatok fundamentumaiban nem történt változás, már ami az előrejelzéseket illeti. 90-120 dolláros olajár ide vagy oda, az emelkedő vállalati nyereségeket, ma legalábbis, borítékolják az elemzők.

Ami történt, az némi átalakulás az iparágak között. Például a tekintetben, hogy a Goldman Sachs elemzése szerint önmaga 20 éves múltjához viszonyítva, ma a technológiai szektor az egyik legolcsóbb (az egészségügy és a pénzügy mellett). Nagy szó ez, a 2020-as évek start-up, IPO és San Franciscó-i kockaőrülete után. Persze két merőben különböző kérdés megtalálni az átlagban olcsó szektort és megtalálni azt a pár szereplőt, akik nyertesen fognak ebből kikerülni. Mert valószínűsíthetően még mindig azt tartják kockázatnak a befektetők, hogy túl nagy az MI beruházási kapacitása, amelyből nem tudjuk ki fog kijönni nyertesen. Viszont abban reménykedhetünk, hogy a most kezdődő gyorsjelentési szezonban az elemzők felteszik majd ezt a kérdést és érdemi választ is kapnak rá, úgy, mint amikor 2013-ban az Archer Ltd. jelentés utáni sajtótájékoztatóján valaki Bruce Wayne-ként jelentkezett be a Wayne Enterprise-tól és megkérdezte a menedzsmentet, hogy a cég érdekelt-e olyan vállalatokba befektetni, amely szupergonoszok elleni küzdelmeihez fejleszt technológiát.

Doboz-diagram, amely globális gazdasági szektorok 12 hónapos előretekintő P/E mutatóját hasonlítja össze az elmúlt 20 év tartományához képest, kiemelve, hogy az információtechnológiai szektor jelenlegi árazása jóval a historikus mediánja alatt van
Forrás: Goldman Sachs

A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.