A cím természetesen torzít, hiszen nem kell félni a weimari rémtől, senki sem vár hiperinflációt, de a dollár romlásának üteme biztosan rosszabb lesz az elkövetkezendő hónapokban.

Tiszta sor, hiszen átlagoson 100 dolláros olajárnál (és 50-100%-ot emelkedő gázárnál) ez nem is lehetne másként, hacsak… Az energia szinte minden termék alapanyagaként megjelenik, azaz kikerülhetetlen. Az április 10-i, azaz a márciusra vonatkozó amerikai inflációs adat 3,3%-ot mutatott a februári 2,4%-kal szemben. A 2026-os várakozások pedig attól függően, ki milyen forrásból dolgozik, 2,5 és 4,5% között váltakoznak, például az OECD szerint a 2026-os amerikai infláció 4,2%-on fog tetőzni. Ez nem túl jó kilátás egy olyan országban, ahol az 2,5 és a 4,5 dolláros üzemanyagár közötti különbség, költői túlzással, pont egy választási vereség. Korábban már írtunk arról, hogy ilyen olajárrobbanás 1990/1991-ben volt látható az Öbölháború kapcsán. Akkor az infláció a kezdeti, egy-két hónapos emelkedés után deflációba fordult át, mert az amerikai gazdaság recesszióba került, a fogyasztó nem fogyasztott. Ezt most szinte senki sem várja, azt a lehetőséget biztosan kizárni azonban nem lehet.

Vonaldiagram az amerikai gazdasági növekedés, a fogyasztói kiadások, az infláció és a Fed alapkamatának alakulásáról az 1990-91-es öbölháború idején, amely mindegyik mutató visszaesését mutatja a konfliktus alatt

Forrás: St. Louis Fred, MBH Befektetési Bank

De miért fontos az infláció részvénypiaci szempontból? Azért, mert ahogy a lenti ábrán látható, 3%-os infláció felett az S&P500, azaz a részvénypiac teljesítménye romlani kezd. Míg alatta átlagosan éves majdnem 10%-os hozam érhető el ebben az indexben, 3% felett már kevesebb mint 6%. Persze ez utóbbi sem lenne rossz, ha reálértelemben ez nem lenne majdnem fele, harmada az előzőnek. Ugyanakkor jó hír, hogy még magas inflációs időszakban is egészen jó hozamot lehet elérni a magas kockázatú (high yield) és a befektetési minősítésű (investment grade) vállalati kötvényekkel, sőt, utóbbi esetében az alacsony és magasabb inflációs rezsim között szinte alig fedezni fel különbséget; tehát, ha valaki nem akarja kitalálni, hogy mit hoz a jövő a pénzromlás tekintetében, annak is van opciója. Magasabb infláció magasabb alapkamatot jelent, amely csökkenti a vállalatok által elérhető készpénz jelenértékét, és ezért csökkenhetnek az egy éves célárak; valamint a magasabb államkötvényhozamok csökkenthetik a kockázatvállaló kedvet. A vállalati kötvények többségének árazása azonban az állampapírokhoz kötött, így ezek alternatívát nyújthatnak, igaz egy romló gazdasági helyzetben a csődök is megszaporodhatnak, így nem mindenki meri vállalni ezt a kockázatot. Ez látható abban, hogy a magas kockázatú vállalatok kötvényeiben ilyenkor visszahúzódnak a vevők, ellenben a stabil cégekkel.

Oszlopdiagram, amely egy amerikai vezető részvényindex, a magas hozamú és a befektetésre ajánlott vállalati kötvények hozamát hasonlítja össze magas és alacsony inflációs rezsimek alatt, mindhárom eszközosztálynál alacsonyabb hozamot mutatva magas infláció esetén

Forrás: Apollo, MBH Befektetési Bank

Most azonban nem ez a helyzet. Bár növekedtek az inflációs várakozások, a Morgan Stanley ábrája szerint a kockázatvállalási kedv új csúcsot ért el, 2021/2022 óta nem volt látható ilyen eltolódás a kockázatos eszközök vagyonbeáramlásában a biztonságosabb eszközökkel szemben. Ez látható az ETF-ek 2026-os hozamán is, hiszen, ha elvégzünk egy összehasonlítást, akkor az látható, hogy értelemszerűen az olaj, energetika és nyersanyag magasan vezeti a hozamtáblát, de az elmúlt két-három hétben a különösen magas kockázatú eszközök tudtak érdemi hozamot felmutatni, úgy, mint az S&P500 növekedési tagjai, vagy ugyan ennek az indexnek a magas bétájú, azaz átlagpiacnál magasabb kockázatú részvényei. Nem volt átmenet, a befektetők úgy gondolták jó ötlet azonnal biztosító kötél nélkül nekiugrani a sziklának.

Vonaldiagram a kockázatos és a biztonságos eszközökbe áramló négyhetes gördülő tőkeáramlásokról milliárd dollárban 2010 és 2026 között, jelentős kiáramlási mélypontokkal és egy kiugróan magas legutóbbi beáramlással

A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.