Makrogazdaság

0,4%-kal csökkent a vendégéjszakák száma

Az elmúlt hónapok lendületes növekedését követően kissé megtorpant szálláshelyek forgalmának helyreállása, így minimálisan, 0,4%-kal csökkent a vendégéjszakák száma februárban. Ezen belül a belföldiek vendégéjszakái 13,3%-kal csökkent, azonban a külföldiek vendégéjszakáinak száma 17,3%-kal emelkedett, ami a külföldi vendégek visszatérését és az idegenforgalom folytatódó helyreállását mutatja.

Kiemelt hír

25,2%-ra mérséklődött az infláció

25,2%-ra mérséklődött az infláció márciusban a februári 25,4%-ot követően, amit elsősorban az üzemanyagárak és az alacsonyabb fogyasztás miatt a háztartási energiaárak további csökkenése okozott, ezzel szemben a vártnál jóval nagyobb mértékben drágultak a szeszesitalok és a szolgáltatások árai. Az élelmiszerárak emelkedése ugyanakkor már lassulást mutatott, azonban az elmúlt hetekben bejelentett árcsökkentések hatása még nem jelent meg az inflációban, így az a következő hónapokban várhatóan már mérsékelheti az inflációt. A továbbra is erős inflációs nyomást tükrözi, hogy a maginfláció 25,7%-ra gyorsult, elsősorban a szolgáltatói árak kifejezetten gyors emelkedése miatt.

Makrogazdaság

4,6%-kal csökkent az ipari termelés

A várakozásokat alulmúlva 4,6%-kal csökkent az ipari termelés februárban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés szintén 4,6%-kal esett vissza. Az első két hónapban 2,4%-kal csökkent az ipari termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás az előző hónaphoz képest 0,3%-kal nőtt, így egyelőre nem következett be a januári visszaesést követően várt felpattanás, ami továbbra is arra utal, hogy a magas energiaárak miatt egyes ágazatok termelése visszafogott lehetett.

Kiemelt hír

13% maradt az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően 13% maradt az alapkamat, a Monetáris Tanács emellett 12,50%-on tartotta az egynapos betéti, valamint 25%-on az egynapos fedezett hitel kamatát. Az MNB a szeptemberi kamatdöntő ülésen jelentette be a kamatemelési ciklus lezárását, mivel a Monetáris Tanács megítélése szerint az alapkamat jelenlegi szintjével a kamatkondíciók kellően szigorúvá váltak, ami biztosítja az inflációs cél elérését. A szigorú monetáris kondíciók ugyanakkor tartósan fennmaradnak, ami biztosítja az inflációs várakozások horgonyzását, és az inflációs cél fenntartható módon történő elérését.
A monetáris kondíciók szigorítása a likviditás szűkítésével folytatódik. Ennek megfelelően októberben emelkedett a kötelező tartalékráta, valamint elindultak a rendszeres jegybanki diszkontkötvény aukciók és bevezetésre került egy hosszabb futamidejű betéti eszköz.

Blog

Gyökeres fordulat

Az európai energiaárak tavaly december közepe óta elindult zuhanása az idei év elejéig is kitartott, így elhárult az akut európai energiaválság rémképe, nem volt szükség a vészhelyzeti intézkedések érvénybe léptetésére. Ennek következtében pedig az európai gazdaságokban várt recesszió is jóval enyhébb lehet a tavaly őszi várakozásokhoz képest.

Kiemelt hír

Makrogazdasági és pénzpiaci jelentés

2023 végére egy számjegyű lehet az infláció, az éves átlag 17,5 százalék körül várható – derült a Magyar Bankholding friss makrogazdasági elemzéséből. A bankcsoport elemzői a 2022. évi GDP növekedési előrejelzésüket 5,3 százalékról 4,8 százalékra csökkentették, azonban az idei évit 0,4 százalékról 0,8 százalékra emelték. A belső kereslet enyhe visszaesése és az export folytatódó növekedése miatt idén 5,8 milliárd euróra, a GDP 2,9 százalékára csökkenhet a folyó fizetési mérleg hiánya.

Kiemelt hír

13% maradt az alapkamat

A várakozásoknak megfelelően 13% maradt az alapkamat, a Monetáris Tanács emellett 12,50%-on tartotta az egynapos betéti, valamint 25%-on az egynapos fedezett hitel kamatát. Az MNB a szeptemberi kamatdöntő ülésen bejelentette a kamatemelési ciklus lezárását, mivel a Monetáris Tanács megítélése szerint az alapkamat jelenlegi szintjével a kamatkondíciók kellően szigorúvá váltak, ami biztosítja az inflációs cél elérését.

Makrogazdaság

4%-kal nőtt a GDP

A várakozásokat jelentősen alulmúlva, 4%-kal bővült a hazai GDP a harmadik negyedévben, míg szezonálisan és naptárhatással kiigazítva a növekedés 4,1% volt. Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 0,4%-kal csökkent, így elkerülhetetlennek tűnik a technikai recesszió, mivel a következő két negyedévben a megugró infláció következtében csökkenő reálbérek, a háztartási energiaárak átlagfogyasztás feletti emelése, a vállalkozások, önkormányzatok és állami intézmények többszörösére növekvő energiaköltségei miatti teljesítménycsökkentések, valamint a meredeken emelkedő kamatok miatt további zsugorodás várható. Az első háromnegyed évben a GDP 6,1%-kal emelkedett. A vártnál jóval gyengébb teljesítmény miatt az idei növekedési várakozásunkat 5,3%-ról 5% alá csökkenthetjük, azonban a jövő évi 0,4%-os növekedési várakozásunkat változatlanul hagyjuk.

Makrogazdaság

Vegyes teljesítmények az európai gazdaságokban

Igen vegyesen alakultak az unió egyes tagállamainak teljesítménye. Míg éves alapon a hazai növekedés az ötödik legmagasabb volt, lényegesen meghaladva az uniós átlagot, negyedéves alapon a sereghajtók közé tartozott, ami főleg a mezőgazdaságban katasztrofális károkat okozó aszálynak köszönhető. Az energiaválság szintén eltérő mértékben érinti az egyes tagállamokat.

Makrogazdaság

21,1%-ra ugrott az infláció

A várakozásokat meghaladó mértékben, 21,1%-ra ugrott az infláció októberben, elsősorban az élelmiszerárak emelkedésének további gyorsulása miatt, az áremelkedés ugyanakkor továbbra is rendkívül széleskörű. Az erősödő árnyomást tükrözi, hogy a maginfláció is igen meredeken, 22,3%-ra ugrott.

1 3 4 5 6