Befektetési piacok

Megtorpanás után jövőre fordulat jöhet az AutoWallisnál

Összefoglaló Az AutoWallis első féléves teljesítményével a jelentést követő elemzésünkben részletesen foglalkoztunk, itt most csak a fontosabb pontokra térnénk ki. Az idei év első hat hónapjában az árbevétel éves alapon 7%-kal esett vissza. A csökkenés egyrészt a bázishatásoknak, másrészt az erősödő forint kedvezőtlen hatásának is betudható, ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy az értékesítési volumen is […]

Befektetési piacok

Két számjegyű növekedés Európában

Meglepően erős második negyedévet zártak az európai tőzsdei vállalatok: az MBH Befektetési Bank elemzése szerint a STOXX 600 cégeinek profitja közel 24 százalékkal, bevétele pedig 11,5 százalékkal nőtt éves alapon. Bár az eredményekben fontos szerepet játszott az energiaszektor kiugró teljesítménye, egyre több jel utal arra, hogy az európai gazdaságban végre megjelent a régóta várt fundamentális növekedés.

Befektetési piacok

Gyenge félév után felülvizsgálat alatt az AutoWallis: nyomás alatt a növekedési sztori

Az AutoWallis első féléves eredményei jelentős visszaesést mutatnak: az árbevétel 7 százalékkal, a nettó profit pedig 93 százalékkal csökkent éves összevetésben, miközben a működési marzsok is érdemben romlottak. A nagykereskedelmi üzletág gyengélkedését ugyan részben ellensúlyozta a kiskereskedelem és a mobilitási szolgáltatások növekedése, de a forint erősödése, a kedvezőtlen piaci környezet és a költségnyomás miatt az AutoWallis Nyrt. középtávú céljainak teljesíthetősége is kérdésesebbé vált. Az első féléves számok nyomán az MBH Befektetési Bank elemzője felülvizsgálat alá helyezte modelljét

Befektetési piacok

Magyar Telekom: stabil eredmények, emelkedő célár, mérsékelt felértékelődési potenciál

A Magyar Telekom 2026 második negyedévében enyhén növekvő árbevétel mellett stabil nyereségességet mutatott, miközben a menedzsment megerősítette éves várakozásait. Az MBH Befektetési Bank a kedvezőbb diszkontkörnyezet és a finomhangolt előrejelzések nyomán 2 850 forintra emelte egyéves célárát, ugyanakkor a jelenlegi árfolyamszint mellett továbbra is tartás ajánlást fogalmaz meg, mivel a további árfolyamemelkedés lehetősége korlátozottnak tűnik.

Befektetési piacok

MANGOS: egy új narratíva felemelkedése?

Az izgalmakra éhező befektetők bizonyára nem csalódtak az elmúlt időszak történéseiben, degeszre tömhették magukat TACO-val (Trump mindig visszakozik narratívája) vagy éppen NACHO-val (a Hormuzi-szorost nem lehet egykönnyen megnyitni narratívája). És mikor már azt hittük, hogy végeztünk az asztalnál, akkor megérkezik a desszert: MANGOS (Meta, Anthropic, Nvidia, Google, OpenAI, SpaceX).

Befektetési piacok

Javuló profit, vegyes bevételi kép a Magyar Telekomnál

Miközben a Magyar Telekom bevétele enyhén csökkent, a profitabilitás látványosan javult az idei első negyedévben – a menedzsment még a várakozásait is emelte. Az új, osztalék nélküli 12 havi célár 2384 forint, az MBH Befektetési Bank elemzőinek ajánlása továbbra is tartás.

Befektetési piacok

AutoWallis: javuló működés, gyengülő profit az első negyedévben

Vegyes eredményeket hozott az AutoWallis 2026 első negyedéve: a működési teljesítmény javult, ugyanakkor a pénzügyi hatások miatt a társaság veszteségbe fordult. Az elemzők szerint a kedvezőtlen tényezők többsége átmeneti, a részvényekre továbbra is 200 forintos célár érvényes.

Befektetési piacok

Magyar Telekom: Itt az új osztalékbajnok?

A Magyar Telekom legfrissebb számai alapján sikeres időszakot tudhat maga mögött. Bár a negyedik negyedévben az árbevétel csak minimálisan emelkedett (+0,6%), az év egészében így is 1,7%-os éves alapon vett bővülésről számolt be a társaság. Mindeközben a cég profitabilitása jelentősen javult, az adózott eredmény 31,9%-kal szárnyalta túl a 2024-es szintet. Ehhez nagyban hozzájárult a közvetett költségek csökkenése, ami mögött elsősorban a távközlési pótadó tavaly év eleji kivezetése húzódott meg.

Befektetési piacok

AutoWallis: Nagy növekedés mellett szűkülő marzsok

Tovább száguld az AutoWallis, a terjeszkedés motorja továbbra is magas fordulatszámon pörög. Ami a felső eredménysort illeti: a tavalyi év egészében közel 20%-kal emelkedett az árbevétel. A motorháztetőt felnyitva azonban arra lehetünk figyelmesek, hogy a bővülés javarészt akvizíciós eredetű, az organikus növekedés „csak” 6%-ra rúgott. Ez egyébként jól illeszkedik a régiónkban tapasztalt autópiacok teljesítményéhez.

Befektetési piacok

A venezuelai krízis

Annak ellenére, hogy már decemberben sejteni lehetett, hogy valami készül Venezuelában, biztosra venni nem lehetett az amerikai adminisztráció terveit. Mégis meglepetésként érte a világot nem csak a beavatkozás ténye, hanem annak elsöprő sikere is. A hivatalos indoklás bűnüldözési és nemzetbiztonsági okokra hivatkozik, ugyanakkor a háttérben évtizedes konfliktusok, gazdasági és geopolitikai érdekek húzódnak meg.

1 2