Hátraarc! Dübörög az amerikai gazdaság?

Márciusban még arról szólt a fáma, hogy az Egyesült Államok gazdasága bajban van: az atlantai FED GDPNow modellje súlyos, 2,7% körüli GDP zsugorodást becsült az első negyedévre, erről pedig itt írtunk is egy cikket*. Most már látszólag egész más szelek fújnak, és a jegybank számításai szerint a második negyedév fergeteges lesz, a június 2-án frissített becslés szerint 4,6%-os bővülést érhet el a világ legnagyobb gazdasága. De hogy lehetséges ilyen éles váltás? Mi van a számok mögött?

*Az említett cikk itt érhető el.

Az első negyedévben nem volt igazán pontos, de az irányt eltalálta a modell

Az első három hónap GDP alakulására vonatkozó adatokat április 30-án közölte a Bureau of Economic Analysis. Az gazdaság 0,3%-kal zsugorodott a korábbi negyedévhez képest, ami mindenképp jelentős visszaesés az azt megelőző 2,3%-os bővülés fényében. A modell ugyanakkor egy jóval borúsabb, -2,7%-os előrejelzést mutatott, miközben az elemzői konszenzus pozitív 1% körüli bővülést várt. Utóbbi bár abszolút értékben közelebb állt a tényleges értékhez, az iránya nem stimmelt, az amerikai gazdaság nem tudott növekedni.

Látszik tehát, hogy a módszertan nem óramű pontosságú, tud, és hajlamos is hibázni. De a modell hosszú távú történelme azt mutatja, hogy igenis érdemes figyelni ezekre a számokra – főképp az utolsó hónapban. A valós második negyedéves teljesítményt július 30-án, azaz 57 nap múlva fogjuk megismerni. A korábbi időszakok alapján hasonló időtávon, tehát közel két hónappal az adatközlés előtt a modell átlagos tévedése -0,10%, azonban ez megtévesztő: a becslések szórása közel 3%, azaz sok becslés jóval átlag alatt és átlag fölött helyezkedik el. Valójában az utolsó 30 napos időszakban válik pontosabbá a modell, ekkor az átlagos hiba mértéke -0,2%, és ettől +/- 1,2%-ban tér el.

Az előző negyedéves tévedés tehát egy óriási anomália a modell életében, és bár valószínűleg nehezen kezeli a Trump-féle őrült volatilitást, semmiképp se temessük a módszertant. Térjünk vissza a lényegre: miből eredhet a monumentális Q2-es teljesítmény?

Gyenge évnyitány után bővülhet 4,6%-kal Amerika a második negyedévben?

Egy ilyen forgatókönyvnek a befektetők is kétségkívül örülnének, az optimista előrejelzést pedig alátámasztja az amerikai fogyasztók ereje, ami már-már közhelyessé vált az elmúlt fél évtízedben. Hiába ugyanis a vámháború és az amerikai gazdaságpolitika okozta bizonytalanság, az amerikai fogyasztó egyszerűen csak tovább fogyaszt, hátán cipelve a reálgazdaság bővülését.

Ez pedig az amerikai növekedési modell szerves része, és eredményeképp a fogyasztás nagyrészt determinálja a GDP alakulását is, hiszen az 1960-as évek óta folyamatosan emelkedik a bruttó összterméken belül elfoglalt szerepe, idénre közel 70%-os aránnyal. Az április óta napvilágot látott adatok pedig nem utalnak arra, hogy a szokásos, hosszú távú kb. 2%-os átlagos növekedésnél gyengébbet produkálnának a tengerentúli vásárlók, sőt, egyes indikátorok még erősebb költekezésről tettek tanúbizonyságot. Így jutottunk el a modell aktuális állapotához, ahol a 4,6%-os évesített GDP növekedésből 2,7%-ot tehet ki a fogyasztás élénkülése.

Szintén tetemes, 1,36%-os súllyal jelenik meg a nettó export, amit alátámaszt a május 30-án publikált árukra vonatkozó, áprilisi külkereskedelmi mérleg. Az előző hónap 162 milliárd dolláros deficitje 87 milliárdra mérséklődött, ami várható volt: a cégek előrehozták importtevékenységüket, így a vámokkal megnehezített áprilisban már jóval kevesebbet kellett behozni az országba. Főleg ez a két komponens adhat tehát támaszt a második negyedéves amerikai GDP-nek, amivel szinte biztosan elkerülhető lehet a technikai recesszió (két egymást követő negyedéves visszaesés). Ugyanakkor azt itt is érdemes megjegyezni, hogy a 4,6% egy korai, magas hibahatár melletti becslés, ráadásul abban a Trump-korszakban, amikor hétről-hétre változnak a folyamatok, döntések.

Kevesebb az import, és ez nem biztos, hogy jó hír

Trump kereskedelmi-deficites narratívája nyomán sokan vontak le részben téves következtetéseket: az elnök maga is úgy gondolhatta, hogy az import rossz, hiszen negatív előjellel szerepel a GDP-kalkulációban. Valóban, a számítás során az importált javak levonásra kerülnek. Ugyanakkor ennek az érmének két oldala van: az importált javak más GDP komponensekben hasonló mértékben pozitív értékként csapódnak le.

Egy Németországból importált gyártósori gép például az import tényezőn keresztül ugyan csökkentené a GDP-t, de a beruházási soron pozitívan járulna hozzá. A Bangladesből behozott kabát ugyanígy a fogyasztási (vagy készlet) oldalon egyenlíti ki a mérleget. Az import növekedése (csökkenése) önmagában még nem rontja (javítja) a GDP-t.

Az import csökkenése valójában akkor lesz jótékony hatással a gazdaság egészére, ha ugyanazt az igényt – legyen szó beruházásról, fogyasztásról vagy készletezésről – helyi kapacitással sikerül pótolni. Amennyiben ez nem megvalósítható, akkor csökken a gazdasági aktivitás, és hiába látszólag javul a nettó export, ez hosszú távon a csökkenő befektetéseken keresztül akár negatív hatást is generálhat.

Az áprilisban visszaeső importból még korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, hiszen a cégek márciusig tudatosan felduzzasztották készleteiket, előrehozták bizonyos import-igényes beruházásaikat. A kérdés az lesz, hogy a korábban külföldről „megoldott” fogyasztásra és beruházásra képes-e az amerikai gazdaság gyorsan és hatékonyan helyi alternatívát biztosítani. Trump és kormánya látszólag hisz ebben, de közel sem tűnik egyértelműnek.

A növekedés motorja egyben középtávú kockázat is

A Covid volt az utolsó olyan krízis, ami akadályt (leginkább fizikait, a boltok zárvatartása miatt) tudott görgetni az amerikai fogyasztó elé. Még az azt követő inflációs sokk sem fékezte meg a vásárlókat, bár ehhez nagyban hozzájárult a fiskális politika is. A fák azonban nem nőnek az égig, és az elmúlt évek sikersztorija után indokolt lehet az óvatosság.

Játsszunk el a gondolattal, hogy Trump hatására a feldolgozóipar egy része hazatelepül Amerikába. Sok egyéb hatás (például a csökkenő import) mellett biztosra vehetnénk, hogy ez a termelési költségek megugrása miatt inflatorikusan hatna az előállított javakra. Ha erre az inflációs hullámra nem készíti fel a lakosságot a kormányzat (például közvetlen stimulusokkal, amelyeket aztán elkölthetnek), a fogyasztók hamar vásárlásaik mérséklésére kényszerülnének. Ha korábban 150 dollár elég volt két Vietnámban gyártott kabátra, abból már csak egy amerikai kabát jön ki. De mivel az élelmiszerek is drágultak, lehet, hogy megtartjuk a tavalyi kabátot, halasztjuk a vásárlást…

Ez persze csupán egy feltételes forgatókönyv, de egyáltalán nem tűnik életszerűtlennek abban az esetben, ha a republikánus elnök – a legtöbb közgazdász és gazdasági elemző figyelmeztetése ellenére – tovább forszírozza Amerika „újra-iparosításának” ötletét.

Azonban konkrétumoknál maradva, a már elérhető adatok is azt sugallják, hogy a tengerentúli fogyasztó elérhette, vagy legalábbis megközelíthette kapacitásának határait. A pandémia során felhalmozott többlet megtakarítások 2024 második negyedéve környékén fogyhattak el, az átlagos amerikai most keresetének kisebb részét teszi félre, mint 2019 előtt.

Némi aggodalomra adhatnak okot a hitelkártyák piacán tapaszt folyamatok is: a St. Louis-i FED szerint ismét a 2008-as szintek környékén, 15%-on áll a 30 nappal késedelmes hitelkártya egyenlegek aránya. A jelenleg is magas hozamok mellett ez nem kecsegtet sok jóval, és a hitelkártyájukat „kimaxoló”, jellemzően szegényebb társadalmi réteg így veszíthet vásárlóerejéből.

Végül pedig a vámokat és inflációt érintő bizonytalanság miatt változik a fogyasztói magatartás is: a McKinsey májusban publikált felmérése szerint a drágulás mértéke és a vámpolitika foglalkoztatja leginkább az amerikai polgárokat. A válaszadók 32%-a már változtatott is kiadásain, míg 31% tervezi a változtatást – rendre a konzervatívabb költések irányába.

Rövid távon erős maradhat a fogyasztás, de alakulnak a repedések: figyeljünk!

Nehéz lenne megmondani, mikor fogy ki a lendület az amerikai vásárlók pénztárcájából. A borúlátóbb elemzők már jó néhány alkalommal megjósolták a nehezebb időket, eddig sikertelenül. Ugyanakkor eltagadhatatlan, hogy megjelentek a repedések a falon, és egyre több folyamat mutat a lassulás irányába. Ez pedig végső soron azt jelenti, hogy hiába mutatós és hangzatos a második negyedéves 4% feletti GDP növekedés, amit az atlantai FED modellje projektál, ez maximum rövid távon, kiugró értékként lehet reális. A középtávú tendencia sokkal inkább mutathat a lassulás és a mérséklődő fogyasztás irányába.

A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.