Befektetési piacok

Hátraarc! Dübörög az amerikai gazdaság?

Márciusban még arról szólt a fáma, hogy az Egyesült Államok gazdasága bajban van: az atlantai FED GDPNow modellje súlyos, 2,7% körüli GDP zsugorodást becsült az első negyedévre, erről pedig itt írtunk is egy cikket*. Most már látszólag egész más szelek fújnak, és a jegybank számításai szerint a második negyedév fergeteges lesz, a június 2-án frissített becslés szerint 4,6%-os bővülést érhet el a világ legnagyobb gazdasága. De hogy lehetséges ilyen éles váltás? Mi van a számok mögött?

Befektetési piacok

Többe kerül most a készpénz, mint a profit

Egy korábbi cikkünkben a vállalati érték koncepcióját kisbefektetői szemmel vizsgáltuk. Ebben az esetben nem rendelkezünk irányítási joggal vagy számottevő szavazati joggal – csupán a később kifizetett osztalékokból, részvényvisszavásárlásokból profitálunk, így ezeknek a mai értéke képezi a cégértéket. Ebben az esetben elsősorban a profitra vagyunk kíváncsiak, arra, hogy mennyi eredményt generál a vállalat évről évre, és ennek mekkora részét fizeti ki. A profit azonban sokszor csalóka – és kiváló példa erre a rekordprofitos technológiai szektor egésze.

Befektetési piacok

Recesszió Amerikában? Mit kezdjünk az atlantai FED modelljével?

A tengerentúlon a napokban láttak napvilágot az első cikkek, amelyek az atlantai FED GDPNow modelljére hivatkozva belengették a zsugorodó GDP lehetőségét 2025 első negyedévére. Akkor még csak egy „szolid” -1,5%-os csökkenést projektált a modell, március 3-ra ez azonban -2,8%-ra fokozódott. De mit is jelent ez, és mit tegyünk a portfóliónkkal, ha valóban bekövetkezhet egy amerikai recesszió?

Befektetési piacok

A tudatos befektető – mennyit adjak egy részvényért?

Egy részvény annyit ér, amennyit a piac vevői adnak érte – mondhatnánk a kényelmes megoldást. Valóban, a piaci árazás mindig rendelkezésünkre áll, és ebből akár kiszámolható bármelyik tőzsdén forgó cég pillanatnyi értéke. Ugyanakkor a vevők jönnek-mennek, a várakozások változnak, és éppen ezért a részvényárfolyamok és a cégek értéke ingadozik. Lehet, hogy egy ponton azt gondoljuk, egy részvény kell nekünk, és megvesszük. Ekkor a pénzünkkel voksolunk: azt mondjuk, hogy a piac téved, és a kiválasztott cég valójában többet (vagy legalább annyit) ér, mint a piaci konszenzus. Mi alapján tesszük ezt?

Podcast

PMÁP-pénzeső: így fektetik be a profik – részvényektől a kötvényekig

A magyar részvénypiactól kezdve a kötvénypiacon át az amerikai tőzsdéig sok érdekes beszálló van a befektetések világában, mégsem minden arany, ami elsőre fénylik. Milyen kötvényeket vegyenek a PMÁP-ból kiszállók, melyik magyar részvényekben van a legnagyobb potenciál, és mi a helyzet a tavalyi nagy nyertes arannyal?

Podcast

Portfólióépítés: így csinálja most egy profi – az arany- és a magyar részvények is helyet kapnak a pakettben

Izgalmas évhajrának nézünk elébe, az amerikai választás, a Fed kamatpályája és még a geopolitikai fejlemények is rányomhatják bélyegüket a tőkepiaci folyamatok alakulására. Megéri-e még aranyat vásárolni, hogyan illeszkednek a magyar részvények a porfóliókba, és miért ennyire drága az indiai piac? Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Deskjének vezetője volt az Arbitrázs vendége.

Befektetési piacok

Az államalapítás ünnepe mellett a kamatfizetéseknek is örülnek majd az euróban befektetők 

Augusztus 20-án a hazai befektetők egy része nem csupán a tűzijátékot ünnepli majd, hanem azt is, hogy már csak néhány nap választja el őket eurós kötvényeik kamatfizetésétől. Augusztus 21-én a Prémium Euró Magyar Állampapírok közül a 2025/X jelű féléves, míg augusztus 23-án a 2028/Y jelű éves kamatfizetése esedékes.

Befektetési piacok

Mibe érdemes most fektetni? – Negyedéves Ajánló

Publikálta legújabb, 2024 harmadik negyedévére vonatkozó, összefoglaló befektetési ajánlását az MBH Befektetési Bank. A report részletes képet ad a pénz- és kötvénypiacok, a vállalati részvények, az alternatív befektetések és a befektetési alapok közeljövőben várható trendjeiről – és emellett egy konzervatív, egy kiegyensúlyozott és egy dinamikus mintaportfólió segítségével konkrét példát is ad a befektetések diverzifikációjára.