„Kérem kapcsolja ki!” – részvénypiaci helyzetkép
Pénteken Donald Trump elindítja saját coinjának a kereskedését (Trumpcoin), amely szombaton és vasárnap eszement emelkedésbe kezd. Százhuszonötszörösére emelkedik az árfolyama, és az (akkori) csúcson, kapitalizációja eléri a 15 milliárd dollárt. Eközben Melania Trump is „belép a piacra” saját coinjával, melynek hatására a Trumpcoin 40-60%-ot esik. A Trumpcoin 80%-át Trumphoz kötődő cégek birtokolják, azaz a maradék állománnyal lehet kereskedni, miközben a 200 millió darab coin három éven belül 1 milliárd darabot számlál majd. Hogy is szólt a Bitcoin nagy ígérete? A dollár nem jó, mert a semmiből teremtik és óriási inflációs kockázata van, ráadásul centralizált. Nem tudunk ehhez mit hozzátenni? „Kérem kapcsolja ki!”
Most akkor fordítsuk komolyra a szót, bár ez egyre nehezebb és egyre „fárasztóbb”. A piacnak mindig igaza van, tehát, ha a piac szerint egy semmiből teremtett, előre láthatóan elinflált, gazdasági eredménnyel nem járó coinnak 15 milliárd dollár az értéke, akkor nem értem, hogy ki és miért van azon felháborodva, hogy például a Google 2,5 ezer milliárd dollárt ér. Ott legalább van gazdasági és társadalmi haszon (próbálj meg lehúzni két hónapot Google termékek nélkül, ha nem Apple hívő vagy és például a Waymo robottaxi is üzemel már, nem csak egy 5-7 éves ígéret), nyereséget is termel a cég, és nem bocsát ki kéretlenül részvényeket felhígítva a jelenlegi befektetőket.
És végső soron ez, az elért profit (hozam) és a növekedés, ami meghatározta, meghatározza, és meg fogja határozni a piacokat és azok értékeltségét.
Infláció, kamatkörnyezet, FED, választás, derivatív piacok, volatilitás, ESG, narratívák… Mindez csak zaj. A döntő tényező, hogy milyen eredményt ér el a cég. Ezt mutatja az első ábra is. Determinálva van az S&P500 emelkedése, ha a benne foglalt vállalatok egyre nagyobb eredményt érnek el.
Persze ez egy kétélű fegyver, hiszen a növekedés nem örök. Már korábban is volt róla szó heti elemzéseinkben: az USA tőzsdei történetében a kb. 4000 olyan vállalatból, amely minimum 2 milliárd dolláros árbevételt már elért és ezután még minimum 10 évig a tőzsdén kereskedett, szinte nulla tudott éves szinten, átlagos 30%-os növekedést elérni abban az egy évtizedben. De itt egy másik gyűjtés a Goldman Sachstól: a 10%-os növekedést felmutató cégek 89%-a egy évtized múlva eltűnik, ugyan ez az arány a 20%-kal növekvő vállalatok esetében 97%, (nem csődbe mennek, hanem már nem képesek 10-20%-os növekedésre). A FANG, azaz a hét legnagyobb amerikai, főként technológiai papír 2025-2026-os előretekintő értékeltsége (P/E) azonban ma indokoltnak tűnik a várható árbevétel növekedés alapján. Ezt mutatja a lenti, jobb oldali ábra is. És hát a bear-ek számára az is rossz hír, hogy majdnem minden szektorban ez a helyzet. Aztán persze az már más kérdés, hogy ez az árbevétel növekedés jönni fog-e, vagy sem.
De, ha már fentebb előkerült a kamatkörnyezet és a hozamszint, amely egyébként a papírforma szerint hatással kellene, hogy legyen a tőzsdei vállalatok értékeltségére, hiszen a magasabb kamatkörnyezetnek „köszönhetően” a jövőbeli pénzáramok jelenértéke alacsonyabb, de ennek hatását nem láthattuk az elmúlt években. Most ismét emelkedik az USA 10 éves hozama (jelenleg 4,6%). És ezzel együtt emelkedik a „term premium” is, azaz a hozamnak az a része, amennyivel a befektetők magasabb prémiumot várnak el, hogy hosszabb lejáratú amerikai kötvényeket tartsanak. A lenti ábrán látható, hogy a 10 éves hozamból kb. 50-70 bázispont a „term premium” számlájára írható. Régen, egy évtizede tapasztalhattunk hasonlót.
Ez számunkra kicsit ellentmondásos, hiszen, ha Trump a gazdaságpolitikai megváltó, akkor mégis miért kellene „félni” a 10 éves állampapír tartásától? Talán az adók csökkentése és az állam működésének vámokkal történő finanszírozása a piac szerint nem olyan zseniális ötlet? Talán mégsem fog csökkeni a költségvetési deficit? Ki tudja, de a piacnak mindig igaza van…
A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.
Hát mi történik itt? – részvénypiaci helyzetkép
Morgan Housel azt írta, hogy ha az elmúlt száz év gazdaságpolitikáját akartad megérteni, akkor pont száz évig lettél volna teljesen összezavarodva. Mert utólag bár minden teljesen világosnak tűnik, a történés pillanatában, vagy annak közelében nem feltétlenül az. És az a…
A sikeres kereskedés alapjai
A tőzsdei kereskedés sokak számára vonzó lehetőség, hiszen a piac dinamikus világa gyors nyereséggel kecsegtet. Azonban a sikeres kereskedők hamar rájönnek arra, hogy a tőzsdei siker nem a véletlenen, hanem a tudatos stratégián, a strukturált megközelítésen és a fegyelmezett végrehajtáson…
Dopamin – részvénypiaci helyzetkép
Nincs hiány információban és történésekben a piacokon. Mindenki válogathat kedvére aközött, hogy mire szeretne figyelni. Az új kormányzati döntéseinek hatására? A vállalati gyorsjelentésekre? Kína előretörése a mesterséges intelligenciában? Esetleg kihagytunk valamit? Ja persze, a FED. De most pont azt az…