Javában zajlik a 2025 negyedik negyedéves gyorsjelentési szezon. Az USA-ban a vállalatok kb. fele már jelentett, míg Európában kb. a 30%-uk – utóbbi régió vállalatai mindig kicsit később teszik közzé eredményeiket az USA-hoz viszonyítva.
Portfólió-építési szempontból Európa ma továbbra is alulsúlyozott régió a globális tőkepiacokon. Az MSCI ACWI indexben Európa súlya 15% alatti, szemben az Egyesült Államok 63–65% közötti részesedésével. A klasszikus MSCI Europe index piaci kapitalizációja globálisan is mérsékelt, és a befektetők döntő része ma is a növekedési sztorikra – elsősorban az Amerikára és az ott domináns technológiai szektorra – építi a portfólióit. A közép-kelet-európai régió súlya még alacsonyabb: az MSCI Emerging Europe részesedése az MSCI Emerging Markets indexben 2% körüli, a teljes globális részvénypiacon pedig 0,3–0,4% körüli, így a térség stratégiai szempontból továbbra is marginális súlyt képvisel. Tőkepiaci értelemben ez azt jelenti, hogy már kis újrabefektetési áramlások is érdemi árfolyamhatást generálhatnak, különösen egy stabilizálódó makrokörnyezetben. Bár az idei részvénypiaci teljesítményre sem lehet panaszunk, hosszabb távon is lehet tér az európai részvénypiacok előtt – amennyiben a kontinens sikeres válaszlépésekkel tud felelni a jelenleg is terítéken lévő kihívásokra.
A tavalyi év második felétől és 2025. elejére egyre világosabbá vált, hogy az amerikai gazdaság növekedési lendülete megtorpant (Consumer Sentiment Index drasztikus visszaesése, Manufacturing PMI mutató ingadozása) és az S&P 500 visszaesése nem pusztán ciklikus jelenség, hanem strukturális kérdéseket is felszínre hoz. A részvénypiaci korrekció mögött többek között a túlzott piaci koncentráció, a fiskális túlterjeszkedés és a technológiai szektor jövőjét övező stratégiai bizonytalanság áll.
Úgy gondoljuk, hogy Európa a részvénypiacok és a befektetői szentiment megmentője. Régen lehetett már ilyen szuperlatívuszokban beszélni az öreg kontinens piacairól, hiszen az elmúlt évek narratíváit az jellemezte, hogy itt nincs növekedés; kevés az innováció; nem technológiai túlsúlyos a tőkepiac, hanem inkább nehézipar, vegyipar; túl sok a szabályozás, ami részben megnehezíti a vállalatok működését és a sort még biztosan lehetne folytatni. A széljárás azonban megváltozott, amihez (jelenleg) elegendő volt annyi, hogy Németország végre hajlandó elkezdeni a költségvetési költekezést, és persze az is, hogy az amerikai kormány kiszámíthatatlan viselkedését a legtöbben inkább meg sem próbálják megfejteni/megérteni, s így más befektetési sztorik után néztek.
Donald Trump kampányának egyik fontos mondása, hogy vissza kell szerezni a feldolgozóipar egy részét, és ezzel új munkahelyeket teremteni az amerikai gazdaság számára. Ennek eléréséhez az importvámok emeléséhez/bevezetéséhez folyamodna a republikánus jelölt. A volt elnök több kampányesemény, illetve interjú során kifejtette, hogy a kínai termékekre 60-100%-os vámtételeket vezetne be. Nem kímélné azonban az USA partnereit sem, az Európai Unióból származó termékeket is 10-20%-os vámmal terhelné. Na de mégis mit okozhatna ez a lépés az amerikai – és ami talán minket, európaiakat még inkább izgat – az európai gazdaság esetében?
Az utóbbi időben egyre gyakrabban fogalmazódik meg az az álláspont, hogy a 2008-as pénzügyi és gazdasági válságot követően bevezetett bankpiaci előírások nemcsak biztonságosabbá, de nehézkesebbé, kevésbé versenyképessé is tették az európai pénzintézeteket. Bár az amerikai bankszektorral összevetve valóban hátrányban vannak az öreg kontinens bankjai, ennek oka távolról sem a biztonságot szolgáló szabályok között keresendő.