Elkezdődött az év harmadik gyorsjelentési szezonja. A szokásokhoz híven a sort az amerikai bankok nyitják meg, majd a többi iparág, és időközben Nyugat- és Kelet-Európa is bekapcsolódik ebbe a sorba. Nem sok számot láttunk még eddig, de amit igen, arról azt a következtetést lehet levonni, hogy a banki kép vegyes.
Van ez a sztori a 100 dollárosról, amikor egy közgazdászprofesszor és tanítványa sétál a New York-i Central Parkban, és a diák meglát egy földön heverő 100 dollárost. Felkiált: Nézze professzor úr, egy 100 dolláros! Erre a közgazdász csak annyit mond: kizárt, ha ez tényleg egy 100 dolláros lenne, már régen felvette volna valaki. Ugyanis a hatékony piacok elmélete ezt diktálná.
A kirakat szép, de ami a boltban vár minket, abban nem sok köszönet van. Az tőzsdeindexek remekül játsszák a valóság elfedését, a leghasznosabb, ami nekünk maradt, az az okos kételkedés. Persze nem szeretnénk az ördögöt a falra festeni, de az MI nem csak abban jó, hogy „remek” videókat lehet vele kreálni, kielégítve a szükségtelen szükségleteket, de abban is, hogy megfeledkezzünk arról, hogy a piac belsejében valami egészen más zajlik. Szárnyalunk a csillagok felé, de a földön bukdácsolunk. (Igen, tudjuk, hogy az MI, amúgy rengeteg, tényleg remek dologra is használható).
A mérnökök világát éljük, és azoknak, akik a gazdasági folyamatokat vizsgálják, most nem osztottak lapot. Mérnöki szempontból minél több pénzt költünk el a mesterséges intelligenciára, azaz minél több adat feldolgozására van lehetőség, minél hosszabban fut a modell, annál jobb lesz (lehet) a végeredmény. Mindegy, mennyiben kerül a chip, a memória, a gépház, mindez a célt szolgálja.
Mark Twain írta, hogy „Az igazi szakértő mindig könnyebben jósolja meg, mi lesz ötszáz év múlva, mint ötszáz másodperc múlva.” Pedig van nehezebb is: megmondani, mi lesz középtávon! Vajon hogyan fog kinézni a világunk öt-tíz év múlva, vagy később? Kínzó kérdések ezek, melyeknek a mesterséges intelligencia korában különös figyelmet szentelnek a jövőkutatók, a gazdasági szakértők, a vállalatok vezetői és tulajdonosai és lassan a mindennapok embere is.
Vissza kell térnünk múlt heti témánkhoz, a venezuelai olajhoz, és mellette említenünk kell még egyet: az amerikai pénzügyminisztérium kötvény-rodolfózását. Egy mondatban mind a két bejelentést kampányprogramnak neveznénk. Ugyanis annak esélye, hogy a demokraták mind a Képviselőházban (Alsóház) és a Szenátusban (Felsőház) is nyereséget szereznek, ma kb. 51-52%.
Elkezdődött az új tanév és úgy tűnik, az amerikai időközi választásokra való felkészülés is. Mert a hétvégi a venezuelai olajipart érintő elnöki bejelentést csak ennek mentén tudjuk értelmezni. Ugyanis a hírtől az iparág, rövid távon, jó esetben is csak, mint ólomszárnyú betonbagoly fog szárnyalni.
Lassan túl vagyunk a vállalati gyorsjelentési szezonon, és bár júniusban még naivan abban bíztunk, hogy majd tisztábban látunk a nyár végére, hát, nem így alakult. Annyi történt, hogy a sok okoskodással csak gyarapítottuk a füst súlyát, és szórtunk még egy kis sót a tengerbe.
A MOL 2026 második negyedévében jelentős eredményjavulást ért el a magasabb olaj- és gázárak, valamint a javuló finomítói marzsok támogatásával, miközben több korábbi működési nehézség is enyhült. Az MBH Befektetési Bank a kedvezőbb kilátások és a NIS-akvizíció várható hatásai nyomán 4404 forintra emelte egyéves célárát, ugyanakkor a részvény jelenlegi árfolyama mellett továbbra is semleges ajánlást tart fenn.
Állítólag Mark Twain egyszer azt írta, hogy a történelem nem ismétli magát, de gyakran rímel önmagával. Elemzőként egyik feladatunk, hogy a sorok végén megtaláljuk a rímeket, ugyanakkor el kell tudnunk képzelni egy olyan jövőt is, amit mai tudásunk alapján még nehéz megfogalmazni. És persze nem mehetünk el amellett sem, hogy az előrejelzés fundamentális, azaz például pénzügyi része is a helyén legyen.