Új év, új lehetőségek – részvénypiaci helyzetkép

Állítólag mozgalmas évünk lesz. Legalábbis erről szól a legtöbb elemzés. Trump elnöksége, a főként Európát (Németország, Franciaország), de mára már Kanadát is érintő politikai bizonytalanság, a kínai gazdasági aktivitás éppen aktuális gyorsulása vagy lassulása, a kötvénypiacok, hozamok alakulása, a tőkepiaci szempontból egypólusú világ (az amerikai tőzsde szinte soha nem látott arányt hasít ki magának a világban) mind oda vezethet, hogy nem lesz unalmas év 2025. Legalábbis ez a logikus magyarázat. Csakhogy a piacokat nem a logika vezérli…

Nem fejtjük ki a fentieket egyesével és részletesen, hiszen azt egyrészt bizonyos témák esetében már megtettük. Például a hamarosan felálló Trump adminisztráció kampányban tett ígéreteinek esetleges hatásait ebben a cikkünkben jártuk körül, azóta nem sok minden változott. A politikai bizonytalanság elemzése nehéz feladat, hiszen láthattuk, az még azoknak sem megy nehézségek nélkül, akinek egész nap csak és kizárólag ez a feladata (vagy csak a modellek rosszak?). Trump győzelmét 2016-ben nem tudták megjósolni, 2024-ben pedig arról szóltak az előrejelzések, hogy szoros lesz a választás. Minden lett, csak szoros nem. És azért ezt a példát hoztuk, mert erről valószínűleg már mindenki hallott, de nem jobb a helyzet a kisebb, a globális kirakatban annyira nem jelenlévő országok esetében sem.

Sokszor az az ember érzése, hogy itt van nekünk a mesterséges intelligencia, soha ennyi adatot nem gyűjtöttünk életünkről, a minket körülvevő világról és mégis, a modellek előrejelző képessége sok esetben egyszerűen csapnivaló. Továbbra sem tudjuk maximális biztonsággal elválasztani a statisztikát a narratívától, az információt a propagandától, a zajt a jeltől és a kiugró adatot a reprezentatívtól. Azt hiszem, ezt már más is megírta, például Viktor Pelevin az iPhuck10 című könyvében: „…könnyű bebizonyítani, hogy bár az általunk létrehozott információ mennyisége hihetetlen gyorsasággal nő, ennek az információnak a hasznossága ugyanolyan sebességgel csökken. Miért? Mert az életünk semmivel sem átgondoltabb, mint Homérosz idejében volt. Nem lettünk boldogabbak. Inkább ellenkezőleg.”

Pedig a józan észre nagy szükségünk lesz az MI világában! Az a temérdek álvalóságot bemutató kép és videó, amely már ma is napi szinten ránk zúdul nem teszi egyszerűbbé a fent említett folyamatot, hogy el tudjuk választani a zajt az információtól. De térjünk vissza kicsit a piacokhoz! A Microsoft az elmúlt napokban jelentette be, hogy 2025-ben 80 milliárd dollárt szándékozik adatközpontokra költeni az MI kiszolgálása végett. Kontextusba helyezve: ez fele annak az összegnek, amennyi eszközzel, ingatlannal ma a cég rendelkezik (kb. 150 milliárd dollár) és majdnem annyi, mint amennyit a világ öt legnagyobb olajcége szándékozik beruházásokra költeni ebben az évben (kb. 90 milliárd dollár). 2025-ben egyes számítások szerint a nagy kapitalizációjú technológiai cégek (Alphabet, Amazon, Apple, META, Microsoft, Nvidia) akár 200 milliárd dollárt is elkölthet az MI-re. Az S&P500 összes vállalatának egy éves tőkeberuházása ma kb. 1000 milliárd dollárt, azaz MI-re mehet el ennek az ötöde. De várjunk csak, mintha ismerős lenne ez a narratíva.

Mélytengeri kábelek térképe 2023

A 90-es évek végén és a 2000-es évek elején volt egy cég, Global Crossing volt a neve és közel 40 milliárd dollárral értékelte a „befektetői” közönség. Ma már ne keresse senki, nem létezik, 2001-ben csődbe ment, de 2004-re sikerült megmenteni és újból tőzsdei társasággá avanzsált, majd 2011-ben a Level 3 Communications vette meg 3 milliárd dollárért, amelyből 1,1 milliárd volt a vállalat adóssága. A vállalat fektetett le jó néhány mélytengeri és óceáni kábelt, amelyen az internetes forgalom zajlott (és zajlik ma is). A vállalat értéke ebben az időszakban megsokszorozódott annak az amúgy valósággal semmilyen kapcsolatban nem lévő sztorinak köszönhetően, amely szerint a Földet „100-szor” körbe kell tekerni ilyen kábelekkel, annyira növekszik az internetes adatforgalom.

A cég a 90-es évek végén tőzsdére is ment, elképesztő 19 milliárd dolláros értékeltséggel, majd ez gyorsan 38 milliárdra emelkedett. A 90-es évek végén a vállalat egységköltségre vetítve kb. 1,5 millió dollárért fektette le kábeleket és ezeket 8 milliárd dollárért adta el telefontársaságoknak, de 2002-ben már 325 ezer dollárért is hozzá lehetett jutni egy nagyobb kapacitású kábelhez, ugyanis a lefektetés költsége nem a kábel kapacitásától, hanem annak hosszától és a területi viszonyoktól függ. Egy olyan iparág ez, ahol termékek megkülönböztethetetlenek, azaz ugyan azt tudja szinte mindenki kínálni, mindenkinek ugyan akkora a költsége, a vevők ráadásul árérzékenyek azaz könnyen váltanak szolgáltatót.

Egy Lehman Brothers által jegyzett, 1998-as elemzés szerint, az akkori kábelek kapacitása 70-szer nagyobb volt a keresletnél (annál, hogy mennyi adatforgalom zajlott rajtuk). Sőt, ez a kapacitás még az egy évtizeddel későbbi adatforgalmat is bőségesen ki tudta volna elégíteni. Vagyis az történt, aminek történnie kellett, a költségek meredeken esni kezdtek a túlkínálat közepette. És hogy mekkora volt ez a túlkínálat? Akkora, hogy a terv az volt, hogy 2001-ben annyi kábellel kötik össze Európát és az USA-t, hogy 35 millió ember képes lett volna non-stop videón közvetíteni az életét, annak minden egyes másodpercét a másik félnek a világ túloldalán. Ráadásul a transzatlanti kábeleken folyó adatforgalom nem emelkedett olyan szinten, ahogy azt korábban jósolták, másrészt az internetes adatforgalom szinte nulla költséggel folyt, nem lehetett érte pénzt elkérni. Mai szemmel természetesen ez már nevetségesnek tűnik, hiszen az USA 330 és Európa 740 milliós lakosságának nagy része napi szinten online, nem beszélve a különböző internetre kötött eszközökről, de a közgazdaság néhány „törvényét” ez sem tudta felülírni.  

A fenti cikk marketingközleménynek minősül, mellyel kapcsolatban ajánljuk olvasóink figyelmébe az itt elérhető jogi tájékoztatót.